Koboz
| Méretek | 660 × 272 × 178 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Koboz
| Méretek | 660 × 272 × 178 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A hangszer eredete, rövid története
A mai koboz alakját, méreteit és a hangszer tartását őrző legelső emlékünk a VIII-IX századból származó ujgúr Chotso/Turfáni Manicheus miniatúrákon látható. A miniatúra zenészt és kántort ábrázol. Szinte megható, hogy milyen erős egyezést találunk a képen a mai kobzozással.
A IX-X. századból valók a legkorábbi európai rövidnyakú lant ábrázolások. A hangszer valamelyik Közép-Ázsiából jövő invázió alakalmával érkezett Európába. Ennek a hangszernek, a kobozhoz hasonlóan nincsennek érintői.
![]() |
![]() |
| Qopuc-sarló alakú kulcsszekrénnyel |
Spanyolországon keresztül érkezett Európába az arab qopuc (ejtsd: kopuk!) is, amelynek lapos, körteformájú, fából kivájt kis korpusza közvetlenül folytatódik az érintő nélküli nyakban…” Lehetséges, hogy a koboz Bizáncon keresztül ugyanúgy jött be a hozzánk, mint ahogyan az arabok a rövidnyakú lantot elvitték egészen Észak-Afrikába és onnan Spanyolországba. A nálunk meghonosodott koboz, mely a fentebb említett ujgúr hangszerrel, a qopuc-kal is és stuttgarti zsoltároskönyvben ábrázolt hangszerrel is alaki hasonlatosságot mutat, a suki-kelyhen figyelhető meg jól. A Suki – kelyhen található pengetős hangszer ábrázolás, minden bizonnyal, a hangszer korabeli használatára utal, a kolozsvári ötvös munkáját körülbelül 1437–1440-re datálják.
A Suki kehely
A “koboz”név igen elterjedt Ázsiában: kazahoknál, karakalpakoknál és tatároknál a „kobüz” a baskíroknál pedig a „kubizon”. Távol-Keleten – nem névben, hanem hangszerformában rokona – a kínai „pípá”, japán „bívá” és a vietnámi „kípá”. A kazak kobüz és kirgíz komuz szintén rokonhangszere a koboznak. Török népi hangszerként kopuz néven is ismerünk egy hangszert.
A koboz nevét, a korai középkor óta ismerjük Magyarországon. Első említései:
-1237-1325: Choboz személynév Veszprém vármegyében;
-1327: Johannes dictus Kobzos de Zabadi;
-1364: Nicolaus dictus Kobzos;
-1470: Michael Koboz.
Nyugat-Európában is ismert a név, és a hangszer is felbukkan:
-kobus – XV. századi viszonylag hoszúnyakú pengetős hangszer a wartburgi várban,
-lengyel források a XVII. században említik a kobzát, mint lantszerű hangszert,
-a doni kozákok a XVII-XVIII. században kobzával kísérik hősi énekeiket,
-román források szerint a kobzosokról és a zenekarokról szóló első említések 1570-ből származnak,
-Orbán Balázs a hétfalusi csángók táncmulatságairól szóló leírásában említi magyar hangszerként; a hangszer leírása, teljesen ráillik a Liszt Ferenc által Jászvásáron tapasztalt rövidnyakú hangszerre.
A hangszer alakja, részei, méretei
A XX. Század kezdete óta ismert adataink alapján a koboz jellegzetes félkörte alakú, rövidnyakú pengetős hangszer, melynek nyaka (2), erősen megtörve, a kulcsszekrénnyel (1) mintegy 60-80 fokos szöget zár be. A hangszer nyakának kiszélesedő része szervesen folytatódik a hangszer kiszélesedő testébe. A nyaknak a húrok felőli része lapos, nincsennek rajta érintők A fejen találhatók a kulcsok helyei, ebbe kerülnek az ébenfából, vagy más kemény fából készült szegek (4). A húrok száma 8, 9, vagy 10, a húrokat kettesével, hármasával húrkórusokba rendezik. A fejünktől a lábunk felé való pengetési irány szerint a tízhúros koboznál a második és a negyedik húrkórusban találunk három húrt, a kilenchúros hangolás esetében a negyedik húrkórusba rendeznek három húr.
A hangszer testét öt – hét – kilenc ívelt bordából (11) ragasztják össze. A tető (10) egy vagy két darab 3-5 mm vastag lucfenyő – lapból készül. A tetőlapot négy db. X alakú résből, vagy körkörös formájúra rendezett apró nyílásokból álló rozetta (6) díszíti, ezektől balra háromszög alakú lyuk (5). kerül. A koboz hasára (3) a rozetta alá régebben bőrdarabból, újabban kemény fából készült koptatót (7) ragasztanak. A húrok 5-10 mm magas húrlábon (8) megtörve érik el a keményfa húrtartót (9). A húrtartóhoz rögzítik a húrokat: “d” húrkórus (12), “a” húrkórus (13), “d” húrkórus (14), “g” húrkórus.
Az 1955-től a 70-es évekig az ábrán látható ugyanilyen “karcsú” kobozformával találkozunk. A hetvenes évektől már csak a szászrégeni hangszergyárban készítenek kobozt. A húrok egységesen száma 8. és lényeges változás mutatkozik a hangszer alakjában, amikor változatlan hangszerhosszúság mellett a tető szélesebbé válik mintegy két centiméterrel, ugyanakkor a húrtartó három centiméterrel előrébb csúszik a hangszer legnagyobb tetőszélességű helyére.
Napjainkban: Magyarországon Veresegyházán – Pásztor Endre műhelyében, Budapesten – Bárdi Szabolcs műhelyében, Szegeden – Darufi Norbert műhelyében, Vajdaságban Magyarkanizsán – Domokos Tibor műhelyében, Erdélyben a Szászrégeni manufaktúrában, készülnek a hetvenes-nyolcvanas években használatos kobozméreteket tükröző hangszerek. Sepsiszentgyörgy mellett Szentkirályfalván Csibi Szabolcs kobzos egy darab nyárfából kivájt testű kobzokat is készít.
A koboz szerepe a magyarországi táncházmozgalomban
Koboz viszonylag későn, az 1990-es évek elejétől vált a moldvai táncházak kedvelt hangszerévé. A mai táncházas gyakorlatban, mint a moldvai csángó tánczene kísérőhangszere jelenik meg, de használatos énekkíséretre és virtuóz szólóhangszerként is megállja a helyét. A hangszer története mutatja, hogy a koboz esetében egy közös eurázsiai kultúrkincsről van szó. Ezért a kobozzal a csángó népdalok mellett a historikus dallamaink, a reneszánsz udvari táncdallamok, és korabeli költők énekelt versei is megszólalhatnak.
A koboz a népzenét feldolgozó kortárs zenekarokban és alternatív zenét játszó zenekarokban is helyet kap.
Fábri Géza
HORA HANGSZERGYÁR
Reghin (Szászrégen, Románia) a „hegedűk városa”. Itt található a HORA Hangszergyár, melyet 1951-ben Roman Boianciuc hangszerkészítő mester alapított.
Az azóta eltelt több mint 60 év alatt a legnagyobb vonós és gitár hangszergyárrá vált Európában.
Az utóbbi években egyre nagyobb sikereket érnek el olyan tradicionális népi hangszerek gyártásával, mint például a mandolinok, mandolák, ír buzukik, kobozok, domrák, balalajkák, cimbalmok, pánsípok, stb.
A hangszerek lakkozására egyre inkább víz alapú lakkot használnak, ami jól illik a tradicionális népi hangszerekhez, a gitárokhoz és hegedűkhöz egyaránt.
A lakkozás az ilyen lakkok hatására nyíltabb és erőteljesebb hangot biztosít a hangszereknek.
A felhasznált alapanyagok egy részét, mint például a lucfenyő és juharfát, a romániai Kárpátokban nevelik 5-10 éves korukig. Nem csak helyi, hanem egzotikus fákat is használnak, például mahagónit, indiai rózsafát, ébenfát.
Termékeik fellelhetők szinte a világ minden pontján, az USA-ban, Kanadában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban, Finnországban, Oroszországban és Japánban is.
A HORA hangszerek segítséget nyújtanak a kezdőknek, meg tudnak felelni a haladók igényeinek és ihletet adnak a virtuózoknak.
https://www.opushangszer.hu/hora-hivatalos-magyarorszagi-kepviselet.html






Értékelések
Még nincsenek értékelések.