Skip to main content Scroll Top

Pipa

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 1020 × 315 × 117 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

Pipa

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 1020 × 315 × 117 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

A pipa, pípá vagy p’i-p’a (kínaiul: 琵琶) egy hagyományos kínai pengetős hangszer. A néha „kínai lantnak” is nevezett hangszer körte alakú fából készült testtel rendelkezik, amelynek bundjainak száma 12 és 31 között változik. Egy másik kínai négyhúros pengetős lant a liuqin, amely a pipa kisebb változatára hasonlít. A körte alakú hangszer már a Han-dinasztia idején is létezhetett Kínában, és bár történelmileg a pipa kifejezést egykor többféle pengetős chordofon hangszerre is használták, a Song-dinasztia óta kizárólag a körte alakú hangszerre utal.

A pipa az egyik legnépszerűbb kínai hangszer, és Kínában közel kétezer éve játszanak rajta. A pipából számos rokon hangszer származik, köztük a japán biwa és a koreai bipa Kelet-Ázsiában, valamint a vietnami đàn tỳ bà Délkelet-Ázsiában. A koreai hangszer az egyetlen a három közül, amelyet már nem használnak széles körben.

Története

A pipa eredetével kapcsolatban vannak zavarok és nézeteltérések. Ennek oka az lehet, hogy a pipa szót az ősi szövegekben a Qin-dinasztiától a Tang-dinasztiáig terjedő időszak különböző pengetős chordofon hangszerek leírására használták, beleértve a hosszú nyakú „spiked” lantot és a rövid nyakú lantot, valamint ősi szövegekben is számos ellentmondó beszámoló szerepel. A hagyományos kínai elbeszélések inkább a Han-dinasztia idején a barbár Wusun királyhoz feleségül küldött Liu Xijun han-kínai hercegnő történetét részesítik előnyben, aki számára a pipa azért lett feltalálva, hogy lóháton zenélhessen, hogy csillapítsa vágyait. A modern kutatók, mint Laurence Picken, Shigeo Kishibe és John Myers nem kínai eredetet tételeznek fel.

A pipa legkorábbi említése kínai szövegekben a Han-dinasztia végén, a Kr. u. 2. század körül jelent meg. Liu Xi Keleti Han-dinasztia névszótára című műve szerint a pipa szó hangutánzó eredetű lehet (a szó hasonlít a hangszer által keltett hangokra), bár a modern kutatók szerint a perzsa „barbat” szóból való származtatás is lehetséges, a két elmélet azonban nem feltétlenül zárja ki egymást. Liu Xi azt is állította, hogy a pipa nevű hangszer, bár a legkorábbi szövegekben másképp írják (枇杷; pípá vagy 批把; pībǎ), a hu néptől (az ókori Kínától északra és nyugatra élő nem-han nép általános megnevezése) származik. Egy másik Han-dinasztia korabeli szöveg, a Fengsu Tongyi szintén az

 

Egy másik Han-dinasztia korabeli szöveg, a Fengsu Tongyi szintén arra utal, hogy a pipa akkoriban még nemrég érkezett, bár a későbbi, 3. századi, a Csin-dinasztia korából származó szövegek szerint a pipa már a Csin-dinasztia idején (i. e. 221-206) is létezett Kínában. A xiantao (弦鼗) nevű hangszeren, amelyet úgy készítettek, hogy húrokat feszítettek egy kis fogantyús dobra, állítólag a kínai Nagy Fal építésén dolgozó munkások játszottak a késő Qin-dinasztia idején. Ebből származhatott a Qin pipa, egy egyenes nyakú, kerek hangdobozú hangszer, amelyből fejlődött ki a ruan, a Ruan Xianról, a Bambuszliget hét bölcsének egyikéről elnevezett hangszer, amely a hasonló hangszeren való játékáról ismert. Egy másik, ősi szövegekben használt kifejezés a Qinhanzi (秦漢子), amely talán a Qin pipához hasonló, egyenes nyakú és kerek testű hangszer, de pontos formáját illetően megoszlanak a modern vélemények.

A körte alakú pipa valószínűleg Közép-Ázsiából, Gandharából és/vagy Indiából került Kínába. Ahogy az emberek a Selyemút mentén utaztak, az „ovális” vagy ovális alakú pipa Közép-Ázsián keresztül utazott, és került Kínába, ahol „pipa” néven vált ismertté. A Kr. u. 1. századból származó Kusana-szobrokon körte alakú lantokat ábrázoltak. A körte alakú pipa a Han-dinasztia idején kerülhetett forgalomba, és Han-pipa néven emlegették. A körte alakú pipák ábrázolásai Kínában azonban csak a Han-dinasztia után, a Jin-dinasztia idején, a 4. század végén és az 5. század elején jelentek meg. A pipát a Han-dinasztia idején számos kínai szimbolikával összefüggésbe hozták – a hangszer három láb öt hüvelyk hosszúsága a három birodalmat (ég, föld és ember) és az öt elemet jelképezi, míg a négy húr a négy évszakot.

A körte alakú pipák ábrázolásai a déli és az északi dinasztiától kezdve bőségesen megjelentek, és a pipák ettől kezdve egészen a Tang-dinasztia koráig különböző neveket kaptak, például Hu pipa (胡琵琶), hajlított nyakú pipa (曲項琵琶, quxiang pipa), ezek közül néhány kifejezés azonban ugyanarra a pipára utalhat. A négyhúros pipa mellett további használatban lévő körte alakú hangszerek közé tartozik az öthúros, egyenes nyakú wuxian pipa (五弦琵琶, más néven kuchean pipa (龜茲琵琶)), egy hathúros változat, valamint a kéthúros hulei (忽雷). A 3. századtól kezdve, a Sui és a Tang-dinasztia idején a körte alakú pipák egyre népszerűbbé váltak Kínában. A Song-dinasztia idején a pipa szót kizárólag a négyhúros, körte alakú hangszerre használták.

A pipa a Tang-dinasztia idején érte el népszerűségének csúcsát, és a császári udvar fő hangszere volt. Szólóhangszerként vagy a császári zenekar részeként játszottak rajta olyan produkciókban, mint a daqu (大曲, nagy szvitek), ami egy bonyolult zenés-táncos előadás. Ebben az időszakban a perzsa és a kusán előadóművészek és tanárok keresettek voltak a fővárosban, Csang’anban (ahol nagy perzsa közösség élt). Ebből az időszakból származik néhány finoman faragott, gyönyörű intarziás mintákkal díszített pipa, amelyek különösen szép példányait a japán Shosoin Múzeumban őrzik. A pipa szoros kapcsolatban állt a buddhizmussal, és gyakran szerepelt a buddhista zenészeket ábrázoló falfestményeken és szobrokon. A buddhista négy mennyei király egyikét, a keleti Dhṛtarāṣṭrát gyakran ábrázolják pipával. Emellett a Dunhuang melletti Mogao-barlangok falfestményein számos buddhista félisten látható, akik pipán játszanak. A négy- és öthúros pipák különösen a Tang-dinasztia idején voltak népszerűek, és ezek a hangszerek a Tang-dinasztia idején kerültek Japánba, valamint más régiókba, például Koreába és Vietnamba. Az öthúros pipa azonban a Song-dinasztia idején elvesztette kiment a „divatból”, bár a 21. század elején kísérleteket tettek e hangszer újjáélesztésére egy modernizált, a Tang-dinasztia hangszerének mintájára készült öthúros pipával.

A Song-dinasztia idején a pipa kiesett a császári udvar kegyeiből, talán a neokonfuciánus nativizmus hatására, mivel a pipának külföldi vonatkozásai is voltak. A pipán azonban továbbra is játszottak, mint népi hangszeren, amely az irodalom iránt érdeklődők figyelmét is felkeltette. A pipa az évszázadok során számos változáson ment keresztül.

A Ming-dinasztia idejére az ujjak felváltották a pengetőt, mint a pipa közkedvelt játéktechnikáját, bár már a Tang-dinasztia idején is léteztek ujj-játékos technikák. A korai hangszer nyakán 4 bund (相, xiāng) volt, de a Ming-dinasztia korai szakaszában további bambuszbundokat (品, pǐn) erősítettek a hangszer tetejére, amelyekkel a bundok száma 10 körülire nőtt, és ezáltal a hangszer hangterjedelme is nagyobb lett. A Tang pipa rövid nyaka is megnyúlt.

A későbbi korszakokban a bundok száma fokozatosan nőtt, a Qing-dinasztia idején 10-ről 14-16-ra, majd a 20. században 19-re, 24-re, 29-re és 30-ra. A nyakon lévő 4 ék alakú bundból a 20. században 6 lett. A 14 vagy 16 bundos pipa bundjai nagyjából a nyugati hangnemekkel és félhangokkal egyenértékűen voltak elrendezve, a felső nyeregtől kezdve, az intervallumok T-S-S-S-S-S-S-S-S-S-S-S-S-S-S-T-T-3/4-3/4-T-T-3/4-3/4 (T=egész hang; S=fél hang) voltak. Néhány bund 3/4-es hangot vagy „semleges hangot” eredményezett. Az 1920-as és 1930-as években a bundok számát 24-re növelték, a 12 hangú, egyenlő temperálású skála alapján, ahol minden intervallum félhang volt. A hagyományos 16 bundos pipa egyre ritkábbá vált, bár bizonyos tájegységek népzenéiben még mindig használják, például a nanguan/nanyin déli műfajban. A Qing-dinasztia idejére a vízszintes játékhelyzet átváltott a függőleges (vagy közel függőleges) játékhelyzetre, bár néhány tájegységek játékmódjában, például a nanguanban a pipát még mindig gitárhoz hasonló módon tartják.

Az 1950-es években a hagyományos selyemhúrok helyett a fémhúrok használata a pipa hangjának megváltozását is eredményezte, amely világosabbá és erősebbé vált.

Játékmód és előadás

A „pipa” elnevezés két kínai szótagból, a „pí” (琵) és a „pá” (琶) szótagokból áll. A Liu Xi által a Han-dinasztia idején írt szöveg szerint ezek a hangszer játékmódjára utalnak – a „pí” a jobb kézzel kifelé történő ütést, a „pá” pedig a tenyér felé befelé történő pengetést jelenti. A Tang-dinasztia idején a húrokon egy nagy pengetővel játszották, ezt a technikát ma is használják a japán biwa esetében. Felvetődött azonban, hogy az ősi festményeken ábrázolt hosszú pengetőt talán egy íjhoz hasonló súrlópálcaként (vonóként) használták. A pengetőt mára nagyrészt a jobb kéz körmei váltották fel. A legalapvetőbb technika, a tantiao (彈挑) csak a mutatóujjat és a hüvelykujjat használja (a tan a mutatóujjal, a tiao a hüvelykujjal történő pengetés). Az ujjak általában a gitárral ellentétes irányban pengetik a pipa húrjait, vagyis az ujjak és a hüvelykujj kifelé csapkodnak, ellentétben a gitárral, ahol az ujjak és a hüvelykujj általában befelé, a tenyér felé pengetnek. A tan és a tiao ellenkező irányú pengetést mo (抹) és gou (勾) néven említik. Amikor két húrt egyszerre pengetik a mutatóujjal és a hüvelykujjal (azaz a mutatóujj és a hüvelykujj egy mozdulattal egymástól távoldva), azt fen-nek (分), a fordított mozdulatot zhi-nek (摭) nevezik. A gyors pengetést neve sao (掃), a fordított irányú pengetésé fu (拂).

A pipa jellegzetes hangja a lunzhi (輪指) technikával előállított tremoló, amely a jobb kéz összes ujját és hüvelykujját igénybe veszi. Lehetséges azonban a tremolót csak egy vagy több ujjal is előállítani.

A bal kéz technikái fontosak a pipa zene kifejezőereje szempontjából. A hegedűben vagy gitárban megtalálható vibrato, portamento, glissando, pizzicato, harmóniák vagy mesterséges harmóniák előállítására szolgáló technikák a pipában is megtalálhatók. A húrhajlítás például glissando vagy portamento előállítására használható. Megjegyzendő azonban, hogy a bundok minden kínai lanton magasan vannak, így az ujjak és a húrok soha nem érnek a fogólaphoz a bundok között, ebben a pipa eltér sok nyugati bundos hangszertől, és lehetővé teszi a drámai vibrato és más hangmagasság-változtató effektusok alkalmazását.

Ezenkívül számos olyan technika létezik, amely hangjegyek helyett hanghatásokat eredményez, például a pipa deszkájának ütemes hangzást eredményező ütése, vagy a húrok játék közbeni csavarása, amely cintányérszerű hatást kelt.

A húrokat általában A2 D3 E3 A3-ra hangolják, bár a hangolásnak számos más módja is létezik. A kínai hangszerkészítés 20. századi forradalma óta a korábbi puhább, sodrott selyemhúrokat felcserélték nejlonból sodrott acélhúrokra, amelyek túl erősek az emberi körmökhöz, ezért ma már műanyagból vagy teknősbékapáncélból készült műkörmöket használnak, amelyeket a játékos által választott rugalmas szalaggal rögzítenek az ujjhegyekhez. A szarvból készült műkörmök azonban már a Ming-korban is léteztek, amikor az ujjal való pengetés a pipa játék népszerű technikájává vált.

A pipát előadás közben függőleges vagy közel függőleges helyzetben tartják, bár a korai időszakokban a hangszert vízszintes vagy közel vízszintes helyzetben tartották, a nyak enyhén lefelé mutatott. Körülbelül a 10. századtól kezdve a játékosok elkezdték „függőlegesebben” tartani a hangszert, mivel a körmös stílus egyre fontosabbá vált. Idővel a nyakat megemelték, és a Qing-dinasztia idején a hangszeren már többnyire függőlegesen játszottak.

https://en.wikipedia.org/wiki/Pipa

nincs adat

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Mondd el a véleményed

For security, use of CloudFlare's Turnstile service is required which is subject to the CloudFlare Privacy Policy and Terms of Use.

HÚREMBER
KÜLÖNLEGES HANGSZEREINK

Lehet, hogy ez is érdekel

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.