Szetár
| Méretek | 865 × 150 × 138 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Szetár
| Méretek | 865 × 150 × 138 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A szetár egy húros hangszer, a hagyományos perzsa zenében használt lantok egy fajtája, amelyet szólóhangszerként vagy ének kíséretére használják. A hosszú nyakú lantok tanbur családjába tartozik, hangterjedelme több mint két és fél oktáv. Eredetileg háromhúros hangszer volt, de a 19. század közepén Mushtaq Ali Shah egy negyedik húrt is hozzáadott. A jobb kéz mutatóujjával játszanak rajta.
Feltételezések szerint a szetár az i. sz. 9. században keletkezett Perzsiában, egy óvatosabb becslés szerint a 15. században, vagy még korábban.
Bár rokona a tanburnak, az elmúlt évszázadokban a szetár olyan irányba fejlődött, hogy zeneileg inkább a tarhoz vált hasonlóvá, mind hangolásában, mind játékmód stílusában.
Etimológia
Curt Sachs szerint a perzsák a hangszereket a tar, azaz a húr szó és a húrok számát jelölő szó kombinálásával nevezték el. Du + tar a 2 húros dutār, se + tar a 3 húros setār, čartar (4 húr), pančtār (5 húr).
A modern iráni hangszer neve setâr a se – jelentése „három”- és a târ – jelentése „húr” – kombinációja, ezért a szó a „háromhúros” jelentést adja.
Annak ellenére, hogy a hangszer neve azt sugallja, hogy háromhúrosnak kell lennie, a modern hangszer valójában négyhúros. A negyedik húrt a 19. században adták hozzá. A húrok azonban úgy vannak csoportosítva, hogy a zenészek még mindig három húrcsoporton játszanak, ahelyett, hogy négy különálló húron játszanának.
Hasonló név több különféle hangszerre
Más tanbur-családba tartozó hangszerekre is használják a szetár nevet. A közös név nem feltétlenül jelent közvetlen kapcsolatot az adott zenei hagyományok között.
Tadzsikisztánban a pamiri setor nagyobb, mint az iráni szetár. 3 játszóhúrral és rezgőhúrokkal (akár 8-12) rendelkezik. Egy ujjon viselt gyűszű-szerű fém pengetővel játszanak rajta.
Beludzsisztánban a szetár nagyobb, mint az iráni szetár, és az éneklést kísérő „ritmikusan döngő” hangszer. Három húrja a dutar két húrjához hasonlóan van hangolva: egy basszushúr és egy pár, kvarttal magasabbra hangolt húr.
Pakisztánban létezik a chitrali szitár, amelynek 5 húrja 3 húrcsoportban van, a dallamot a felső két húron játsszák.
A kínai Hszincsiangban a szatár 12 muqam (ujgur dallam típus) fontos hangszere. Ez egy vonós lant 13 húrral, egy megemelt vonóhúrral és 12 rezgőhúrral, a muqam vagy az aktuálisan játszott zenei darabhoz hangolva.
Indiában a szitár sokféle formában van jelen. Neve a perzsa „sihtār” urdu átirata. Az indiai hangszer valószínűleg a muszlim birodalmak által behozott hangszerekből adaptálódott, majd helyben továbbfejlődött.
Felépítés
A hangszer a nyakkal és tálhoz hasonló rezonátor testtel rendelkező hangszerek közé sorolható. A húrok a nyak tetején lévő hangolókulcsoktól a csontból vagy műanyagból készült felső nyergen át, (amely barázdákkal van ellátva, hogy elválassza őket), a nyakon lefelé, a „tál”-on” és a hídon át, a tál végén lévő húrtartóhoz vannak rögzítve. A hangolókulcsokat közvetlenül a hangszer nyakának végébe illesztik, hasonlóan a fejidomhoz.
A „tál” szerkezetileg hasonló a tanbur táljához, de kisebb és körte alakú. A tál hossza 26-30 cm, szélessége 12-16 cm, mélysége pedig kb. 13 cm. Általában eperfából vagy diófából készül. A tál felépítése lehet egyetlen fadarabból vagy különálló, ragasztott darabokból álló. A tál hangfalát vékony falemezekből készítik. Hanglyukakkal rendelkezik, hogy a hang kiszólhasson a tálból. A zenész a kezét játék közben rá is helyezheti.
A nyak hossza 40-48 cm hosszú és 3 cm széles. A tetején egy 12 cm-es rész van a csapok számára. A nyakat tevecsonttal lehet díszíteni, a nyak borítása szebbé teszi a hangszert, és meghosszabbítja az élettartamát.
A fából készült híd 5-6 cm hosszú, magassága pedig kevesebb mint 1 cm. Sekély barázdákkal vannak rajta, amelyekben a húrok futnak. A húrok, miután a nyakról a hídon áthaladtak, a húrtartón rögzülnek. A nyakon vékony, állati bélből vagy selyem szálakból készült bundok vannak. Ezeket 3 vagy 4 szálban kötik át a nyakon. A bundok száma 26 is lehet, amelyek közül a fejhez legközelebbi nem vesz rész a hangképzésben.
A hangszer négy húrral rendelkezik. A húrok felülről lefelé haladva a következők: (4) „bam” vagy basszushúr, (3) „zümmögő” húr, (2) sárga húr és (1) ezüst húr.
A felső két húr, melyekre együttesen az egy húr –„bam” – nevével utalnak, párként funkcionálnak, és együtt játszanak rajtuk. A másik két húr sárga húr és ezüst húr néven ismert. Az ezüst húr a dallamhúr. Történelmileg csak a (4) bam húr, a (2) sárga húr és az (1) ezüst húr létezett. A további negyedik húr szükségességét már évszázadokkal ezelőtt felismerték olyan szellemi gondolkodók, mint Abu Nasr al-Farabi (i.sz. 872-950), Abu Ali Sina (i.sz. 980-1037), Safi al-Din Ermavi (i.sz. 1216-1294) és (a 20. században) a néhai Abul Hassan Khan Saba.
Az új húrt néha „negyedik húrnak” nevezik, mivel ezt adták utolsóként a hangszerhez a négy húr közül. Ezt azonban a sárga húr és a basszushúr közé illesztették be. Ma, ha a modern hangszert nézzük, ez a (3) „zümmögő” húr, a harmadik húr alulról. A legújabb húrt Mushtaq húrnak is nevezik, mivel Abolhassan Saba elbeszélése szerint Mushtaq Ali Shah használta először.
Játékmód
A szetaron a zenész ülve, 45 fokos szögben a jobb combján tartva játszik. A zenész általában a bal kéz ujjaival a bundokon az ezüst húron (legalsó húr) fogja le a hangokat és a jobb kéz (általában csak) mutatóujjával szólaltatja meg. A hangszeren a jobb kéz mutatóujjával, „oszcilláló” mozdulatokkal játszanak. Ez különbözteti meg a tanburon történő játékmódtól, melyen több ujjal vagy műanyagból, tollakból vagy borotvapengékből készült házi készítésű pengetőkkel játszottak.
Bonyolultabb művekben a zenész a bal kéz mutató-, középső-, gyűrűs- és néha a kisujját is használhatja a hangok lefogásához, és a hüvelykujjal is pengethet hangokat a basszushúrokon.
A játékosok nemcsak a szetár húrjait hangolják, hanem a nyak köré kötött elmozdítható bundokat is mozgatják, hogy a hangokat közelebb vagy távolabb állítsák egymástól. A hangszert úgy tervezték, hogy „mikrohangokat”, azaz a zongora billentyűzetén található szabványos nyugati hangmagasságok közötti hangmagasságokat is lehessen játszani rajta. A kottán a „Koron” negyedhanggal csökkenti, a „Sori” pedig negyedhanggal emeli a hangmagasságot (A bé és a kereszt fél hangot módosít).
A húrokat úgy hangolják, hogy megfeleljenek a Dastgâh (A perzsa zeneművészet szabványosított rendszere) hangmagasság-beli követelményeinek.
A hangszer négy húrja nem mindig ugyanolyan magasságra van hangolva. A hangok nem abszolút hangmagasságok (kivéve, ha olyan hangszerekkel játszanak együtt, amelyek ilyen módon vannak hangolva, mint például a nyugati hangszerek, amelyeknek szabványosított és nem változtatható hangmagasságaik vannak). A húrok inkább intervallumokra vannak hangolva, azaz az egymáshoz viszonyított magasságuk van előtérben.
nincs adat
