Ruan - Zhong
| Méretek | 888 × 393 × 85 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Ruan - Zhong
| Méretek | 888 × 393 × 85 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A ruan (kínaiul: 阮; pinyin: ruǎn) egy hagyományos kínai pengetős hangszer. Nyaka bundozott, teste kör alakú és négy húrral rendelkezik. Húrjai korábban selyemből készültek, de a 20. századtól acélból (az alsó húrokat laposan tekercselt /=flatwound/ húrokkal) készítik. A modern ruannak 24 bundja van, minden húron 12 félhanggal, ami a korábbi 13 bundról jelentősen kibővítette a hangterjedelmét. A bundok általában elefántcsontból vagy újabban fára szerelt fémből készülnek. A fém bundok fényesebb hangot adnak az elefántcsont bundokhoz képest. Néha ruanqinnak is nevezik, különösen Tajvanon.
Méretek
A ruan ötféle méretben készül:
szoprán: gaoyinruan (高音阮, szó szerint „magas hangú ruan”; hangolás: G3-D4-G4-D4-D5).
alt: xiaoruan (小阮, szó szerint „kis ruan”; hangolás: D3-A3-D4-A4)
tenor: zhongruan (中阮, szó szerint „közepes ruan”; hangolás: G2-D3-G3-G3-D4).
basszus: daruan (大阮, szó szerint „nagy ruan”; hangolás: D2-A2-D3-A3).
kontrabasszus: diyinruan (低音阮, szó szerint „mély hangú ruan”; hangolás: G1-D2-G2-D2-D3).
A ruan ma leginkább a kínai operában és a kínai zenekarban használatos, ahol a pengetős, kordofón (弹拨乐) részhez tartozik.
Játéktechnika és használat
A hangszeren a gitárpengetőhöz hasonló plektrummal (régebben állati szarvból készült, ma már gyakran műanyagból), vagy 2-5, az ujjakhoz ragasztószalaggal rögzített műanyag körömmel lehet játszani. Általában a ruan játékosok pengetőt használnak, de vannak olyan iskolák, amelyek a pipa technikájához hasonlóan a körömtechnikát tanítják. Azok a pipa-játékosok, akik második hangszerként játszanak ruan-on, szintén gyakran használják a körmöket. A pengetővel hangosabb és tisztább hangot lehet elérni, míg a körmökkel többszólamú szólódallamot lehet játszani. A hangszer lágy hangot ad.
A kínai zenekarokban általában csak a zhongruant és a daruant használják, hogy a pengetős hangszerszekció tenor és basszus szekcióját kitöltsék. Alkalmanként a gaoyinruan a magas hangú liuqin helyettesítésére szolgál.
A daruán szólisták általában a D-A-D-A hangolást használják, mivel ez lehetővé teszi a diatonikus akkordok könnyű előadását. Egyes zenekari játékosok a C-G-D-A hangolást használják, ami megegyezik a cselló hangolásával. A C-G-D-A hangolás zenekarokban való használatának előnye, hogy a daruan könnyedén meg tudja duplázni a csellószólamot.
A ruan együttes (重奏) a ruan család két vagy több tagjából áll, például a xiaoruan, a zhongruan és a daruan együtteséből. A ruan által lefedett széles hangterjedelem, a könnyen keveredő hangminőség, valamint a szoprán, alt, tenor, basszus és kontrabasszus hangszerek sokfélesége teszi a ruan együtteseket igen hatékonnyá a többszólamú zene megszólaltatásában.
Története
A ruan több mint 2000 éves múltra tekinthet vissza, legkorábbi formája a qin pipa (秦琵琶) lehetett, amelyből aztán a ruanxian (Ruan Xian, 阮咸) fejlődött ki, amelyet Ruan-ra (阮) rövidítettek. A régi kínai szövegekben a Han-dinasztiától a Tang-dinasztiáig a pipa kifejezést számos pengetős kordofon hangszerre, köztük a ruanra is, gyűjtőfogalomként használták, ezért nem feltétlenül ugyanazt jelenti, mint a pipa szó mai jelentése, amely csak a körte alakú hangszerre vonatkozik. A nyugati Csin-dinasztiához tartozó Fu Hszüan (傅玄) által írt Pipa Annals 《琵琶赋》 szerint a pipa a kor más kínai pengetős húros hangszereinek, például a kínai citera, a zheng (筝) és a zhu (筑), illetve a konghou (箜篌), a kínai hárfa áttekintése után készült. Úgy vélik azonban, hogy a ruan egy xiantao (弦鼗) nevű hangszertől származhat, amelyet a kínai Nagy Falnál dolgozó munkások készítettek a késői Qin-dinasztia idején (innen a Qin-pipa elnevezés), pörgődobra feszített húrokat használva.
A Qin-dinasztia (i. e. 221 – i. e. 206) idején a ruan elődjének, a Qin-pipának hosszú, egyenes nyaka volt, kerek hangdobozzal, ellentétben a későbbi dinasztiák körte alakú pipáival. A „pipa” elnevezés a „tantiao” (彈挑), a pengetett húros hangszer jobbkezes játéktechnikájához kapcsolódik. A „pí” (琵), ami azt jelenti, hogy „tan” (彈), a húr pengetésének lefelé irányuló mozdulata. A „Pa” (琶), ami „tiao”-t (挑) jelent, a húr pengetésének felfelé irányuló mozdulata.
A Qin pipa mai nevét, amely „ruan”, csak a Tang-dinasztia idején (8. század) kapta. Wu Zetian (武則天) császárnő (Kr. u. 684-704) uralkodása idején egy Szecsuánban található ősi sírban (四川) találtak egy rézből készült hangszert, amely a Qin-pipára hasonlított. A hangszernek 13 bundja és kerek hangdoboza volt. Úgy vélték, hogy ez volt az a hangszer, amelyen a keleti Csin (東晉) zenész, Ruan Xian (阮咸) szeretett játszani. Ruan Xian tudós volt a Három Királyság Keleti Jin (三國東晉) dinasztia időszakában (3. század). Neki és hat másik tudósnak nem tetszett a korrupt kormányzat, ezért összegyűltek egy bambuszligetben Shanyangban (山陽, ma Henan [河南] tartományban). Ittak, verseket írtak, zenéltek és élvezték az egyszerű életet. A csoportot a Bambuszliget hét bölcse (竹林七賢) néven ismerték. Mivel Ruan Xian szakértő volt és híres volt a Qin-pipára hasonlító hangszeren való játékban, a hangszert róla nevezték el ruanxian (阮咸) néven, amikor a Tang-dinasztia idején egy sírban megtalálták a réz Qin-pipát. Ma ruan-ra rövidítik.
A Tang-dinasztia idején is hoztak Kínából Japánba egy ruanxian-t. Ezt a ruanxian-t ma is a japán Nara Nemzeti Múzeum Shosoin-jában őrzik. A ruanxian vörös szantálfából készült, és gyöngyház intarziával díszítették. Az ősi ruanxian azt mutatja, hogy a mai ruan kinézete nem sokat változott a 8. század óta.
Manapság, bár a ruan sosem volt olyan népszerű, mint a pipa, a ruan az elmúlt évszázadokban több kisebb és ismertebb hangszerre oszlott, mint például a yueqin („hold” lant, 月琴) és a qinqin (Qin [dinasztia] lant, 秦琴). A rövid nyakú, hanglyukak nélküli yueqint ma már elsősorban a pekingi operakíséretben használják. A hosszú nyakú qinqin mind a kantoni (廣東), mind a csahozhou (潮州) együttesek tagja.
A híres Tang költő, Bai Juyi (白居易) egyszer verset írt a ruanról, „Egy kis italozás és a Ruanxian hallgatása Linghu miniszterhelyettesével” 《和令狐仆射小饮听阮咸》 (He Linghu Puye Xiao Yin Ting Ruanxian) címmel.
Ruan és Pipa
Az északkelet-kínai Liaoning (遼寧) tartományban található sírok falfestményein egy kis pipát találtak. E sírok keltezése a késő keleti Han (東漢) vagy a Wei (魏) korszak (Kr. u. 220-265) körüli időszakra tehető. A körte alakú pipa azonban csak az észak-vej korszakban (Kr. u. 386-524) került Kínába Dunhuangból (敦煌, ma Északnyugat-Kína), amikor az ősi Kína a Selyemúton (絲綢之路) keresztül kereskedett a nyugati országokkal. A dunhuangi barlangok freskóin számos pipa látható és a 4-5. századra datálhatók.
A Han-korszakban (Kr. e. 206-220) Wang Zhaojun úrnő (王昭君, az ókori Kínában a Négy Szépség [四大美人] egyikeként volt ismert) elhagyta a szárazföldet nyugatra, és feleségül ment a hunok nagykánjához. A házasság célja a béke fenntartása volt a két ősi ország között. A nyugatra vezető úton egy pipát vitt a lován. Ma visszatekintve, a pipa egy kerek hangdobozú, ruan típusú hangszer lehetett, mivel a körte alakú pipa csak a Han-dinasztia után, az északi Wei-dinasztia idején került Kínába. Azonban szinte minden képi ábrázoláson és drámai alkotásban Zhaojun úrnő pipája pontatlanul van ábrázolva. A pipát általában körte alakú hangdobozzal ábrázolják (mint a mai pipáknál), nem pedig kerek hangdobozzal.
Vegyük észre, hogy a bundok minden kínai lanton magasan vannak, így az ujjak soha nem érnek a tényleges testhez – ez jelentősen eltér a nyugati bundos hangszerektől. Ez lehetővé teszi a hangszín és az intonáció jobb ellenőrzését, mint nyugati társaiknál, de megnehezíti az akkordjátékot.
Laruan (vonós ruan)
A fent említett pengetett ruan hangszereken kívül létezik egy vonós hangszercsalád is, amelyet lāruǎn és dalaruan (szó szerint „vonós ruan” és „nagy vonós ruan”) néven emlegetnek. Mindkettő vonós basszusregiszterű hangszer, amelyet a gehu és a diyingehu alternatívájaként terveztek a hagyományos kínai nagyzenekarokban. Ezek a hangszerek hangterjedelmükben a csellónak és a nagybőgőnek felelnek meg. A laruant és daluant jelenleg használó kínai zenekarok közé tartozik a Kínai Nemzeti Népi Zenekar (China National Traditional Orchestra) és a Központi Rádió Nemzeti Zenekara (Central Broadcasting National Orchestra), utóbbit korábban a néhai maestro Peng Xiuwen (彭修文) vezényelte.
nincs adat

Értékelések
Még nincsenek értékelések.