Balalajka - prím - 6 húros
| Méretek | 677 × 400 × 105 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Adományozó | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Balalajka - prím - 6 húros
| Méretek | 677 × 400 × 105 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Adományozó | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A balalajka
A balalajka egy orosz húros hangszer, jellegzetes háromszög alakú, üreges fa testtel, bundozott nyakkal és három húrral. Két húr általában ugyanarra a hangra van hangolva, a harmadik húr pedig egy tiszta kvarttal magasabbra. A magasabb hangolású balalajkákat dallam- és akkordjátékra használják. A hangszer általában röviden szól, ezért a dallam-játék gyors pengetést vagy tremolo technikát igényel. A balalajkát gyakran használják orosz népzenében és táncok kíséretében.
A balalajka hangszercsalád különböző méretű hangszereket foglal magában, a legmagasabb hangolásútól a legalacsonyabbig: a pikkoló balalajka, a prím balalajka, a szekund balalajka, az alt balalajka, a basszus balalajka és a kontrabasszus balalajka. Vannak olyan balalajka-zenekarok, amelyek kizárólag különböző balalajkákból állnak; ezek az együttesek általában balalajkára hangszerelt klasszikus zenét játszanak. A prima balalaika a legelterjedtebb; a piccolo ritka. Létezett szoprán és tenor balalajka is, de ezeket ma már kevésbé használják. Mindegyiknek háromszögletű a teste, a teteje lucfenyő, a hátlapja pedig három-kilenc darab falemezből (általában juhar) készül.
A prím, a szekund és az alt balalajkán a zenétől függően ujjal vagy pengetővel, a basszus balalajkán és a kontrabasszus balalajkán (a földön nyugvó meghosszabbított lábakkal) pedig bőrből készült pengetővel lektrával játszanak. A ritka pikoló hangszeren általában pengetővel játszanak.
Típusai
A legelterjedtebb szólóhangszer a prím, amely E4-E4-A4 hangolású (tehát a két alsó húr azonos hangmagasságra van hangolva). Néha a balalajkát a népzenészek „gitár stílusban” G3-B3-D4-re hangolják (az orosz gitár három legmagasabb húrjához hasonlóan), amivel az orosz gitárosok számára könnyebben játszható, bár a klasszikusan képzett balalajka-puristák kerülik ezt a hangolást. Lehet E4-A4-D5-re is hangolni, mint unokatestvérét, a domrát, hogy a domrán képzettek könnyebben játszhassanak a hangszeren, és mégis balalajka hangzású maradjon. A népi (Andrejev előtti) D4-F♯4-A4 és C4-E4-G4 hangolások nagyon népszerűek voltak, mivel így könnyebb bizonyos riffeket játszani.
A balalajkákat a következő méretekben gyártották:
| Név | Hosszúság | Leggyakoribb hangolás |
| “felső szólam”[a] | c. 46 cm (18 in) | E5 E5 A5 |
| pikkoló[b] | c. 61 cm (24 in) | B4 E5 A5 |
| prím[c] | 66–69 cm (26–27 in) | E4 E4 A4 |
| szekund[c][d] | 68–74 cm (27–29 in) | A3 A3 D4 |
| alt[c] | 81 cm (32 in) | E3 E3 A3 |
| tenor[a] | 91–97 cm (36–38 in) | A2 A2 D3 |
| basszus[c] | 104 cm (41 in) | E2 A2 D3 |
| kontrabasszus[b][c] | 130–165 cm (51–65 in) | E1 A1 D2 |
- a Háttérbe szorult a használata
- b Ritka
- c Modern balalajka zenekar része
- dSzekundok gyakran a prímmel megegyező hangszerek, csak alacsonyabb hangolásúak.
Gyári hathúros prím balalajkák három dupla húrral szintén gyakoriak. Ezeknek három kettőzött húrjuk van, hasonlóan a mandolin húrjaihoz, és gyakran „gitár” hangolást használnak. Négyhúros alt balalajka is előfordul, amelyet a Piatnistky Népdalkör zenekarában használnak.
A pikkoló, prím és szekund balalajkákat eredetileg bélhúrokkal látták el, a legvékonyabb dallamhúr rozsdamentes acélból készült. Ma a bél helyett általában nejlon húrokat használnak.
Az amatőr és/vagy szuvenír stílusú prím balalajkákon általában összesen 16 bund van, míg a professzionális, zenekari típusú balalajkákon 24.
Játéktechnika
A balalajka játékmódjának fontos része a bal hüvelykujj használata az alsó húron lévő hangok lefogására, különösen a prím ballajkán, akkordok esetében. Hagyományosan a jobb kéz mutatóujjának oldalát használják a hangok megszólaltatására a prím balalajkán, míg a nagyobb méretűeknél pengetőt használnak.
A kontrabasszus balalajka nagyméretű húrjai miatt nem ritka, hogy a játékosok bőr cipő vagy csizma sarokból készült pengetőt használnak. A basszus- és a kontrabasszus balalajka a földön, az egyik sarkába fúrt fa- vagy fém tüskén nyugszik.
Története
Lehetséges, hogy a balalajka kialakulása és fejlődése az ázsiai-keleti kultúrákkal való kölcsönhatás eredménye. Az európai kultúra mellett a korai orosz államokat, amelyeket Rusznak vagy Ruszinak is neveztek, a keleti-ázsiai kultúrák is befolyásolták. Egyes elméletek szerint a hangszer a domra – a keleti szlávoktól származó hangszer – leszármazottja. A Kaukázusban hasonló hangszereken játszanak, mint például a Kalmükföldön használt mongol tovshuur és a Grúziában használt panduri. Hasonlít a kazah dombrához is, amely két húros. A baskírok dombra változatai gyakran három húrosak, és valószínűleg a dombrával illetve a balalajkával is rokonságban vannak.
Az Andrejev előtti időszak
A balalajka korai ábrázolásain két és hat húrral szerepel. Hasonlóképpen, a bundok a korábbi balalajkákon állati bélből készültek, és a nyakhoz voltak kötve, hogy a játékos tetszés szerint mozgatni tudja őket (mint a modern szaz esetében, amely lehetővé teszi a török és közép-ázsiai zenére jellemző játékmódot).
A balalajka legkorábbi említése egy 1688-as orosz dokumentumból származik. A moszkvai Kreml egyik őrségi naplója feljegyzi, hogy két ittas közembert megállítottak akik balalajkán játszottak.
A szó egy másik megjelenését egy 1700 októberében kelt, az oroszországi Verkhotursky kerületből származó dokumentumban jegyezték fel. Egy 1714-ben kelt, Nagy Péter által aláírt dokumentumban is szerepel, amely N. M. Zotov szentpétervári esküvői ünnepségéről szól. Az ukrán nyelvben a szót először a 18. században „balabaika” néven dokumentálták; ez a forma a délorosz nyelvjárásokban és a belorusz nyelvben, valamint Szibériai Oroszországban is előfordul. Az irodalomba is bekerült, és először V. Majkov 1771-es „Elysei” című versében jelent meg. A „balalajka” megjelenik Gogol 1837 és 1842 között írt Holt lelkek című művében is. A 19. században a balalajka háromszög alakú hangszerré fejlődött, amelynek nyaka lényegesen rövidebb volt, már mint ázsiai társaié. Évszázadokon át falusi hangszerként volt népszerű, különösen a skomorokh-ok, a szabadúszó zenebohócok körében, akik dalaikkal gúnyt űztek a cárból, az orosz ortodox egyházból és általában az orosz társadalomból.
Az Andrejev-korszak
Az 1880-as években Vaszilij Vasziljevics Andrejev, aki akkoriban hivatásos hegedűművész volt a szentpétervári zenei szalonokban, V. Ivanov hegedűkészítő közreműködésével kifejlesztette a szabványosított balalajkát. A hangszert koncertjein kezdte el használni. Néhány évvel később Paserbsky szentpétervári mesterember továbbfejlesztette a hangszereket, teljesen kromatikus bundkészlettel, valamint számos zenekari méretű balalajkát is készített a modern hangszereken ma megtalálható hangolással. Az egyik oka annak, hogy a hangszerek nem voltak szabványosítva, az volt, hogy a peremvidékeken az emberek saját hangszereket építettek, mivel nem volt elég kommunikáció egymással. Nem voltak utak, és az időjárási viszonyok általában rosszak voltak. Andrejev szabadalmaztatta a konstrukciót, és számos hagyományos orosz népi dallamot hangszerelt zenekarra. Emellett számos koncert darabot is komponált a hangszerre.
Balalajka zenekar
Andrejev munkásságának végeredménye a cári Oroszországban egy zenekari népi hagyomány megteremtése volt, amely később mozgalommá nőtte ki magát a Szovjetunióban. A balalajka-zenekar teljes formájában balalajkákból, domrákból, guszliból, bajánból (orosz gombos harmónika), Vlagyimir pásztorkürtökből (orosz fa trombita), garmoshkákból (orosz akkordion) és többféle ütőhangszerből áll.
A szovjet rendszer létrehozásával és a proletár kulturális diktatúra meghonosításával a munkásosztály (köztük a falusi munkások) kultúráját a szovjet hatalom aktívan támogatta. A balalajka-zenekar koncepcióját a szovjet kormányzat teljes szívvel elfogadta, mint valami jellegzetesen proletár (azaz a munkásosztályból származó) és haladónak is tartott dolgot. Jelentős mennyiségű energiát és időt áldoztak a balalajka hivatalos tanulmányozásának támogatására és elősegítésére, amelyből olyan magasan képzett együttesek alakultak, mint az Oszipov Állami Orosz Népi Zenekar. Az olyan balalajka-virtuózok, mint Borisz Feoktisztov és Pavel Necseporenko sztárok lettek a Szovjetunióban és azon kívül is. A mozgalom olyan erőteljes volt, hogy még a híres Vörös Hadsereg Kórusa is, amely kezdetben rendes szimfonikus zenekart alkalmazott, megváltoztatta hangszerelését, és a hegedűket, brácsákat és csellókat zenekari balalajkákra és dombrákra cserélte.
Szóló hangszer
Gyakran előfordul, hogy a zenészek szólóhangszerként játszanak a balalajkán. Különösen Alekszej Arkhipovszkij ismert szóló előadásairól. Őt hívták meg játszani a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjének megnyitó ünnepségén Moszkvában, mivel a szervezők „oroszosabb külsőt” akartak adni a versenynek.
nincs adat

Értékelések
Még nincsenek értékelések.