Lant - Gitárlant - Kontra gitárlant
| Méretek | 1245 × 380 × 150 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Lant - Gitárlant - Kontra gitárlant
| Méretek | 1245 × 380 × 150 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Gitárlant
A gitárlant vagy német lant (németül: Gitarrenlaute, Deutsche Laute vagy Wandervogellaute, ritkábban lutar (modern törökül), gui-lute vagy gittar) egy húros hangszer, amely Németországban 1850 körül vált elterjedtté. A hangszer normál, hathúros gitár felépítésű, lant testen, azonban számos theorbás változata létezik, akár 11 húrral is.
A hangszer a 20. század első felében Németországban a Wandervogel ellenkulturális mozgalomhoz kötődik.
A német lant elnevezést néha a waldzitherre is használják, mivel mindkettő a 20. század elején nemzeti hangszerré vált.
Design
Fejrész
A fejrész általában kétféle stílusban végződik, vagy fejábrázolással (állatokat vagy embereket mintázva), vagy egy ívelt résszel (lapos, faragott vagy díszítetlen végződéssel). Ritkábban fogaskerekes hangológépek helyett fából készült hangolócsapokat használnak a húrok hangolására. A gitárlant fejrésze vékonyabb és ívesebb, mint modern gitárok esetében.
Nyak és fogólap
A gitárlant nyaka nagyon hasonlít a modern klasszikus gitáréhoz, ám a fogólap kialakítása gyakran eltérő. A modern gitár fogólapja a fedőlap fölött egészen a hanglyukig húzódik. A gitárlant fogólapja azonban a fedőlap szintjében van, és a nyak aljánál megáll, a további bundok pedig a lanthoz hasonlóan önállóan folytatódnak lefelé a fedlapon. A fogólap néha szkallopált (mélyített).
Test
A gitárlant teste hasonló a hagyományos lantok lekerekített testéhez. A test hátoldalát több, ívelt fából (általában juhar vagy rózsafa) készült borda (vagy léc) alkotja, amelyek az alattuk lévő fakerethez vannak ragasztva. Ezeket a bordákat néha úgy festik le, hogy a középkori kobzosok vagy udvari bolondok hagyományos (vagy sablonos) felfogásához hasonlítsanak. Például a bordákat festhetik váltakozó színekkel (pl. fehér, zöld, fehér stb.).
Fedlap
A gitárlant általában tengelyesen tükröződő benyomást keltően összeillesztett lucfenyő fedlappal rendelkezik, amely hanglyukkal ellátott, a lantéhoz hasonló, de sokkal vastagabb annál.
Hanglyuk és rozetta
A modern klasszikus gitár általában egyszerűen vágott hanglyukkal rendelkezik. A gitárlantok fedlapjába azonban bonyolult mintákat faraghatnak, például geometriai mintákat vagy ábrázoló díszítéseket, például virágokat, kastélyokat és csigavonalakat. Alternatív megoldásként egy egyszerű lyukat is vághatnak, majd egy előre kifaragott fakorongot ragaszthatnak a hangfal belső oldalára; más esetekben több rétegben korongokat terveznek lépcsőzetes elrendezésben.
Híd
A gitárlant hídja ugyanolyan funkcójú, mint a modern gitárhíd, de egyben díszítőelemként is szolgál, amelyet különböző formákban, méretekben és stílusban készítenek, gyakran bonyolultan faragva, például mindkét oldalán örvényben végződve.
https://en.wikipedia.org/wiki/Lute_guitar
Kontragitár
A kontragitár vagy Schrammel-gitár az akusztikus gitár egy speciális típusa, amelynél a basszus tartományban meghosszabbított húrok vannak. Fő elterjedési területe az alpesi régió. A bécsi zenében (a Schrammel-muzsika, amely a Johann és Josef Schrammel testvérekről kapta a nevét) és az alpesi népzenében egyaránt használatos.
Felépítés
A normál, hathúros gitárnyak és a fogólap mellett a kontra gitárnak általában van egy második nyaka is, amelyen három-tizenegy basszushúr szabadon van kifeszítve (drón vagy kontra húrok). Jellemző a hét vagy kilenc kontrahúros, azaz összesen 13 vagy 15 húros kivitel. A basszushúrok alatt nincsenek bundok, hanem egyenként üresen pengetik, mint a hárfagitárnál. A basszushúrok nyakához ezért nincs szükség fogólapra. A basszushúrok rezonanciahúrokként passzívan is rezegnek, és így teltebb hangzást biztosítanak. Ebben különbözik a kontra gitár a többi dupla nyakú gitártól, amelyeknek mindkét nyakán van fogólap.
A dupla nyakú gitár sok esetben közös nyaklábbal van felszerelve, amelyet gyakran a nyaklábon keresztül csavaroznak a testre, és nem ragasztanak be, mint például egy klasszikus gitáron. Ez lehetővé teszi a húrmagasság, azaz a fogólap és a húr közötti távolság állítását.
Ismeretesek olyan kivitelek is, amelyekhez egy második fejlemez és rúdtartó is csatlakozik (Hermann Hauser, Otwin). Vannak azonos hosszúságú (63-68 cm) és emelkedő (63-93 cm) basszus skálájú hangszerek is. A játszóhúrok standard skálája 64 cm (pl. Reisinger és Wesely), az újabb hangszereknél 65 cm is előfordul. A hagyományos kontragitárok teste általában meglehetősen lapos (8 cm) és a hathúros gitárokhoz képest túlságosan széles.
Nem ritka, hogy a német gyártók (pl. a müncheni Raab) címer alakú gitárokat gyártanak. A bécsi hangszerkészítőknél azonban szinte soha nem fordul elő.
A kontra és a Schrammel gitárok nagy részét eredetileg acélhúrokkal tervezték. A nagy húzóterhelés azonban – különösen a régi hangszereken – gyakran komoly statikai károkat okozott.
Típusok és hangolások
A kontragitárnak kétféle hangolása van a basszus drónhúrokra:
A német változat páros számú, általában tizenkét húrral, a legmélyebb játékhúrtól lefelé diatonikusan van hangolva, mint a német basszuslantnál, azaz „F-G-A-B-C-D | E-A-d-g-h-e” a tizenkét húros kontragitáron. A legtöbb tizenkét húros kontragitárt az 1960-as évekig a Vogtland régióban gyártották, és így egy ideig folytatták a német basszus lant játékhagyományt, amely 1930-tól kezdve lassan kihalt.
Az úgynevezett Schrammel-gitár, amelyet Bécsben fejlesztettek ki a 19. század közepe táján, a húrok páratlan számáról (13, 15 vagy 17, de néha más és más) ismerhető fel. A basszushúrokat általában kromatikusan hangolják Esz-től lefelé, azaz „A-Bb-H-C-Db-D-Eb |E-A-d-g-h-e” a 13 húros kontragitáron]. A hangszer kifejlesztőjének Johann Gottfried Scherzer bécsi hangszerkészítőt tekintik, aki 1848-tól folytatta és döntően továbbfejlesztette korábbi tanára, Johann Georg Stauffer kísérleteit. A Schrammel-gitárok legismertebb készítői valószínűleg Ludwig Reisinger (született 1863. július 15-én, Bécsben) Westbahnstrasse-i műhelyével és utódja Josef Wesely (született 1904. április 9-én, Bécsben). A műhelyt Richard Witzmann (született 1953. június 2-án, Tirol) vette át, aki ma is vezeti.
A bécsi Schrammel-gitároknak emelkedő basszus skálája van. A bécsi Schrammel-gitár jellegzetes vonása a basszusoldalon lévő, kanyargós fejléc. Gyakran előforduló szerkezeti elem a testbe illesztett rúd, amely általában fémből, nagyon ritkán fából készült: Ez kiegyenlíti a húrfeszítést és javítja a test szabad rezgését. Franz Xaver Güttler (1857-1924) bécsi gitárkészítő, aki 1899-ben nyitotta meg műhelyét Bécsben, erőteljes hangzású Schrammel-gitárok építéséről volt híres.
nincs adat

Értékelések
Még nincsenek értékelések.