Skip to main content Scroll Top

Tamburacitera 2.

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 531 × 105 × 48 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

Tamburacitera 2.

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 531 × 105 × 48 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

Borsi Ferenc: A citera es a tambura

A népzene szakmai köreiben jól ismert, hogy a Dél-Alföldön a tambura es a citera elnevezése keveredik. Nagyon gyakran asztali tamburának, néhol fekvő tamburának hívják a citerát, míg a prímtamburát – a tamburacsaládnak csak ezt a tagját – tökciterának is nevezik.

A keveredés – a legújabb vizsgálatok fényében – nem véletlenszerű. A prímtambura eredeti formájában burdon kíséretes (folytonosan hangzó kísérőhang) hangszer, így hangzásában azonos volt a kevés kiserőhúrral felszerelt asztali citerával.

Mivel mind a két hangszer a Dél-Alföldön rendelkezett a legerősebb hagyománnyal, egymásra. hatásuk nemcsak hangzásukban, hanem szerkezeti megoldásokban is jelentkezett. E hangszerek önálló belső fejlődése, valamint kölcsönös egymásra hatása bizonyos időrendiséget feltételez. Ha nyomon követjük e hangszerek szerkezeti változásait, melyek játéktechnikai es játékelvi változásokkal is járnak, fény derülhet a két hangszer ez idáig nem tisztázott közös történetének részleteire a magyar néphagyományban.

A tambura a török szaz típusú hangszerből származik. Király Péter legújabb hangszertörténeti kutatásai szerint 16- 17. századi írásos dokumentumok bizonyítják, hogy a hangszert nem délszláv közvetítéssel, hanem közvetlenül a törököktől ismerte meg és vette át a magyarság. A korabeli dokumentumokban talált tombura, tomborás, illetve török lant névváltozatokban ismerhetünk rá a mai tamburákra. (Kiraly Péter: A lantjáték Magyarországon Bp. 1995. Balassi Kiadó, 48-50. o.)

A török szaz a hosszú nyakú lantfélék egyik alaptípusa. A hangszer játékelve az, hogy egyetlen húron, mégpedig a legalsón képezik a dallamot, a többi húr pedig lefogas nélkül, üresen szolgáltatja a burdon és egyben a ritmuskíséretet is. Ezeken a hangszereken a dallamképzés tehát lineárisan történik. A rövid nyakú lantféléken viszont, a különböző húrvastagságot kihasználva, váltakozva, vagyis vertikálisan is használják a különféle hangolású húrokat a dallamalkotáshoz.

Az egyes hosszú nyakú lantféléknek viszont éppen azért oly hosszú a nyaka, hogy nagyobb ámbitusú dallamok is játszhatók legyenek rajta. Eredetileg ilyen formában, burdon kíséretes hangszerként vehették át a magyarok is a törököktől ezt a közép-keleti hangszertípust. E játékelvnek az emlékei a mai napig megőrződtek. Hangzóanyagban például Sárosi Bálint kunszállási gyűjtésében (AP 9003), Gáspár Lajos játékában ismerhetünk rá – kissé módosult formában – erre a technikára, de jó néhány hangszernek a szerkezete is árulkodik a burdon kíséretes zenei világról.

Érdemes megjegyezni, hogy a Száva es a Duna vonalától délre eső délszláv területeken megmaradt a hangszer eredeti, orientális formája, ott nem fejlődött tovább. Ilyen többek között a makedón karaduzen, a bosnyák sargija es az albán citelija is. (Andrijana Gojkovic: Narodni muzicki instrumenti, Beograd, 1989, Vuk Karadzic) Az orientális tamburák nyakán bélből vagy fémhuzalból készült kötések az érintők, melyeket át lehet rendezni egy-egy modális hangsor hangviszonyainak megfelelően. Újabb fejlemény volt, hogy az érintőket rögzítették, a küszöbként szolgaló fémhuzalok végét beütötték a nyakba, ami a magyar tamburákon kezdetben mixolid beosztásnak felelt meg.

Ezzel a megoldással is csak burdon kíséretes módon lehetett játszani, húrt nem lehetett váltani. Valószínűleg a 18. sz. végén, a 19. sz. elején a zenei igények változásának, fejlődésének hatására a magyar tamburákon megjelenik a kétsoros kromatikus beosztás, az asztali citera küszöbbeosztásának mintájára. Ilyen megoldás a környező népeknél nem ismeretes, csak a magyar asztali citerákra jellemző. Az ilyen tamburán viszont a hangszer fejétől számított első öt érintő – kvart hangtávolságig – a nyak teljes szélességét átfogja. Innen a diatonikus érintősor a nyak alsó részén fut tovább, míg a nyak felső részén az előbbit kromatikussá kiegészítő sor halad. Ilyen küszöbbeosztású hangszereket még készítettek a két világháború között is, rajtuk szintén csak a burdon kíséretes játék volt lehetséges.

A tamburákon a nyak teljes hosszara es szelességére kiterjedő, félhangonkénti beosztás valószínűleg csak a19. sz. végén alakulhatott ki. (Sava Vukosavljev: Vojvodanska tambura, Novi Sad, 1990 Matica Srpska) A tamburanyak egysoros kromatikus küszöbbeosztása tette lehetővé a lineáris dallamképzés mellett a vertikális ujjmozgást, vagyis a húrváltást, az alap- es a magasabb fekvésekben egyaránt. Ugyanez az újítás tette lehetővé a tamburák nagyobb típusainak az építését is (basszprím, kontra, cselló, bőgő), ami aztán elvezetett a tambura-zenekari hangzás kialakulásához. Amennyiben elfogadjuk, hogy a tamburára az asztali citeráról került a kétsoros kromatikus érintőrendszer, akkor abból az is következik, hogy a 18-19. század fordulóján a citerának mar elterjedtnek es ismertnek kellett lennie a Dél-Alföldön. Erről tanúskodik Balla Antal 1774-ben készült, „A hang” című zeneelméleti írása is. (Kiraly Péter: A lantjáték Magyarországon, Bp. 1995, 280. o.)

A népzenei szakirodalom ez idáig a citerának a vályú, hasas, kis fejes, belső fejes és galambdúcos típusát tartotta nyilván. Szórványosan, egymástól függetlenül azonban előkerültek kétoldalt hasas, vagyis tambura alakot formázó hangszerek is. E citera típusnak legjellemzőbb példája Törökbecséről került élő. A hangszer teljesen tambura formájú. Hangszekrénye tojásdad alakú, nyaka azonban vastag, kézzel nem lehet átfogni.

A küszöbbeosztása a burdon kíséretes tamburához kepést fordított. Alul van a kiegészítő érintősor és felül a diatonikus. A hangszerre mindössze hat húrt lehet felszerelni, ölben nem, csak asztalra téve lehet rajta játszani. A törökbecsein kívül, ilyen szerkezetű citera még négy helyről került elő: Moholról, Sándorfalváról, Kecskemétről es Kondorosról.

A moholit Budapesten, családi örökségként őrzik. A sándorfalvi citeratambura eredetét nem sikerült teljes pontossággal kideríteni, de díszítéseiből, formai megoldásaiból ítélve Budai Sándor készítette. A kecskeméti hangszert Kurucz László kecskeméti citerakészítő építette, a kondorosi hangszer pedig a budapesti Néprajzi Múzeumban található. Utóbbi hangszer eklektikus jegyeket mutat. Belsőfejes építésű, két kis fejjel és kétszeres kettős érintősor van rajta, de azok egymással nem átellenesen helyezkednek el, mint ahogy hangszerkészítőink a dupla citerákat építeni szokták.

Az egymástól függetlenül előkerült adatok bizonyítják egy átmeneti hangszerfajta kialakulását a Dél-Alföldön, valamint rávilágítanak a két hangszertípus, a citera es a tambura névcseréjének eddig csak sejthető zenetörténeti hátterére is. (B. F. 1996)

Forrás: Barvich Iván: A tamburabrácsa, Hagyományok Háza, Budapest, 2010 – 119-120 o.

nincs adat

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Mondd el a véleményed

For security, use of CloudFlare's Turnstile service is required which is subject to the CloudFlare Privacy Policy and Terms of Use.

HÚREMBER
KÜLÖNLEGES HANGSZEREINK

Lehet, hogy ez is érdekel

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.