Kankles
| Méretek | 820 × 310 × 76 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Kontinens | |
| Ország |
Kankles
| Méretek | 820 × 310 × 76 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Kontinens | |
| Ország |
A kanklės egy litván pengetős (kordofon) hangszer, amely a balti pszalterion néven ismert balti dobozos citeracsaládba tartozik, a lett kokles, az észt kannel, a finn kantele és az orosz gusli mellett.
Etimológia
Eino Nieminen finn nyelvész szerint a hangszer neve, a legtöbb szomszédos hangszer (lett kokles, finn kantele, észt kannel, lív kāndla) nevével együtt, valószínűleg a protobalti *kantlīs/*kantlēs alakból származik, amely eredetileg „éneklő fát” jelentett, és valószínűleg a proto-indoeurópai eredetű: *qan- („énekelni, hangot adni”; vö. latin „canto, cantus, canticum”, olasz „cantare”, francia „chanter”, angol „chant, cantor”).
Romualdas Apanavičius litván etnológus szerint a Kanklės a *gan(dh)- proto-európai szótőből származhat, amelynek jelentése „edény; (kard) markolat”, ami arra utal, hogy a szó az orosz gusli szóval állhat rokonságban.
Szerkezet
Bár a kanklės regionális, és egyéni eltéréseket egyaránt mutat, felépítésükben van néhány közös jellemző.
A kanklės a citerák családjába tartozik, ami azt jelenti, hogy húrjaik párhuzamosak a fedlapra (nem merőlegesek, mint a hárfánál), és nem nyúlnak túl azon (nem úgy, mint például a gitárnál, ahol a nyakig érnek). A kanklės teste egyetlen trapéz alakú hársfa-, kőris-, tölgy-, juhar- vagy fekete égerfa-darabból készül, amelyet kivájnak, hogy üreget hozzanak létre. Egy vékony puhafából (általában lucfenyőből) készül a fedlap, amely a testet borítja. A fedlapba hanglyukakat vágnak, amelyek hagyományosan stilizált virág vagy csillag alakúak, és lehetővé teszik a hangok kifelé történő hangzását. A test keskenyebb oldalán egy fémrudat fogatnak, amelyhez a drótból vagy bélből készült húrokat rögzítik. A húrok szemközti végei a hangolókulcsok soraihoz kapcsolódnak, amelyeket a test túlsó oldalán lévő lyukakba illesztenek.
A kanklės általában a játékos ölében nyugszik, és ujjakkal vagy csontból vagy tollból készült pengetővel játszanak rajta.
Története
Birutė Žalalienė szerint a Nyugat-Európából származó pszalteriont a 15. századtól kezdve használhatták Litvániában az egyházi énekek kísérésére, később pedig a népzenében Kis-Litvániában és Szamogitiában.
A „kanklės” szót írásban először 1580-ban Jonas Bretkūnas használja bibliafordításában. Vincas Kudirka 1895-ben és 1898-ban Kanklės címmel két kórusra átdolgozott népdalgyűjteményt adott ki. Pranas Puskunigis 1906-ban Skriaudžiai-ban megalapította a kanklės-játékosokból álló együttest, amely többnyire a Veiveriai Tanárképző Szeminárium diákjaiból állt. Ez az együttes, amelyet 1984 óta egyszerűen csak „Kanklės” néven ismernek, a mai napig működik. A kanklės-játékosok számára 1930-ban Kaunasban iskolát nyitottak. A litván Zene- és Színházművészeti Akadémián 1945 óta tanítanak kanklės-t. A koncert-kanklės először 1964-ben készült el.
Típusok
Apanavičius a kanklės-t három hagyományos alaptípusba sorolja, bár az egyes típusokon belül is vannak eltérések és bizonyos átfedések. Mindegyik típusnak megvan a maga játéktechnikája.
-Az északkeleti aukštaitiak kanklėse: a legegyszerűbb és legősibb forma. Egyetlen fadarabból faragott csónak vagy koporsó alakú.
-A nyugati aukštaitiak és a szamogiták kanklései: valamivel nagyobbak, mint az északkeleti aukštaitiaké, általában 8-12 húrosak. Laposak és néhány esetben a rövidebb végükön madár- vagy halfarkat ábrázoló stilizált faragvány található.
-Az északnyugat-szamogiták és a szuvalkiak kanklései: általában a legdíszesebbek és a koncert-kanklések leggyakrabban ebbe a típusba tartoznak. A legszembetűnőbb azonosító jegyük a hangszer testének csúcsán található faragott spirális alakzat, illetve néha a test keskeny végének lekerekítése. Ezen hangszerek jellemzően 9-13 húrral rendelkeznek.
A több mint négy oktávra kibővített hangterjedelemmel (29 húr, C3-C7) és a hangszer oldalán lévő, a kelta vagy karos hárfákhoz hasonló fémkarok által biztosított kromatikus hangzással rendelkező koncert kanklės-t 1964-ben P. Kupčikas alkotta meg P. Stepulis és D. Mataitienė tervei alapján. Az 1960-as években a lett koncert-kokleseket követték, amelyeket először 1951-ben építettek meg.
Fedőlapon valószínűleg litván felirat. Ami kivehető: Eszter, 1971. augusztus 22, Debrecen
nincs adat
