Citera - Veena - Rudra veena
| Méretek | 1305 × 370 × 512 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Citera - Veena - Rudra veena
| Méretek | 1305 × 370 × 512 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A Rudra veena (szanszkritul: रुद्र वीणा) (más írásmóddal Rudraveena vagy Rudra vīnā) – Észak-Indiában Bīnnek is nevezik – egy nagyméretű pengetős hangszer, amelyet a hindusztáni zenében, különösen a dhrupadban használnak. Az indiai klasszikus zenében használt veenák egyik fő típusa, amely mély basszusrezonanciájáról nevezetes. A szájhagyomány a hangszert Sivának, a hinduizmus fő istenségének tulajdonítja. A rudra veena a mogulok előtti templomépítészetben is megtalálható. Már Zain-ul Abidin (1418-1470) uralkodása idején is említik az udvari feljegyzések, és a mogul udvari zenészek körében különös jelentőségre tett szert. A függetlenség előtt a rudra veena-játékosokat, mint a dhrupad-játékosokat, a fejedelmi államok támogatták; a függetlenség és India politikai integrációja után ez a hagyományos pártfogói rendszer megszűnt. A hagyományos támogatás megszűnésével a dhrupad népszerűsége Indiában csökkent, ahogy a rudra veena népszerűsége is. Az utóbbi években azonban a rudra veena népszerűsége újra fellendült, részben a nem indiai aktív zenészek érdeklődésének köszönhetően.
Nevek és etimológia
A „rudra veena” név Rudrából származik, az Úr (Siva) nevéből; a rudra vina jelentése „Siva veenája” (vö. Saraswati veena). Az Úr (Siva) inspirációját a Rudra Veena megalkotására gyakran annak tulajdonítják, hogy az univerzumot irányító mély kozmikus rezgéseket és isteni ritmusokat kívánta közvetíteni. A legenda szerint a hangszer azért jött létre, hogy közvetítse a mély, transzcendentális hangokat és dallamokat, amelyek a teremtés és a pusztítás lényegével rezonálnak. A Rudra Veena az ősi hangot (Nada) képviseli, és arra hivatott, hogy kifejezze a mély spirituális igazságokat és az isteni jelenlétet az univerzumban. Az ívelt formák az idő ciklikus természetét és a teremtés, a megőrzés és a feloldódás kozmikus ciklusait jelképezik. A hangszer formája és szerkezete az univerzum isteni ritmusának és harmóniájának megnyilvánulása, amelyet az Úr (Siva) testesít meg.
Azt is állítják, hogy az Úr (Siva) megalkotta a rudra veenát, miután Parvati istennő nyugalomban fekvő szépsége ihlette. Egy másik történet szerint Ravana az Úr (Siva) tiszteletére hozta létre a hangszert.
Az észak-indiai népnyelvi „bīn” (néha „bīṇ”-nak írják) név a már létező „veena” gyökből származik, amely ma általában számos dél-ázsiai húros hangszerre használt kifejezés. Bár a „veena” szó eredete homályos, az egyik lehetséges származtatás egy indoárja nyelv előtti gyökből származik, amely „bambuszt” jelent (valószínűleg dravida eredetű, mint a tamil veṟam, „bot”, vagy a dél-indiai bambuszfuvola, a venu), ami a korai bot- vagy csőciterákra utal – mint a modern bīn, amelynek központi dandi csöve néha még mindig bambuszból készül.
Forma és felépítés
A rudra veena a Sachs-Hornbostel-féle osztályozási rendszerben a botcitera vagy a csőcitera kategóriájába sorolható. A veena teste (dandi) egy 137-158 cm hosszú bambusz- vagy teakfacső, amelyhez két nagy, lopótökből készült tumba-rezonátor csatlakozik. A rudra veena tumbái körülbelül 34-37 cm átmérőjűek; míg a veena-játékosok a tumbákat régen bőrszíjakkal erősítették a dandihoz, a modern hangszerek már sárgaréz csavaros csöveket használnak a tumbák rögzítésére.
Hagyományosan a dandi alsó végét, ahol a húrok a híd (jawari) alatt rögzülnek, páva faragással díszítik. Ez a pávafaragás üreges, hogy fokozza a hangszer rezonanciáját. Ez az üreg a dandi csövébe nyílik, és közvetlenül a fő jawari fedi. A hangszer másik vége, amely a legtöbb vagy az összes csapot tartja, faragott makarával (szanszkritul tengeri lény) van befejezve. A másik végén lévő pávához és az azokat összekötő dandi csőhöz hasonlóan a makara hangolókulcs szekrény szintén üreges.
A rudra veena huszonegy-huszonnégy mozgatható bundgal (parda) rendelkezik a dandi tetején. Ezek a bundok vékony sárgarézlemezekből készülnek, amelyeknek a tetejük lapos, de a dandi alakjához igazodóan ívelt fa alapjuk van, egyenként körülbelül 2-4 centiméter magasak. Míg régebben ezeket a bundokat viasszal rögzítették a hangszerhez, a mai veena-játékosok viaszolt lenszalagot használnak a bundok rögzítéséhez. Ez lehetővé teszi a játékosok számára, hogy a bundokat az egyes mikrotónusokhoz (shruti) igazítsák. A húrt a bund mentén felfelé vagy lefelé húzva a veena játékos akár egy kvinttel is meghajlíthatja a hangmagasságot (meend).
A modern rudra veenán összesen hét vagy nyolc húr van: négy fő dallamhúr, két vagy három chikari húr (amelyeket a raga ritmikus szakaszaiban használnak a ritmus vagy taal körvonalazására vagy hangsúlyozására), és egy drónhúr (laraj). Ezek a húrok acélból vagy bronzból készülnek, és a hangolókulcsoktól a nyergen keresztük (ha a hangolókulcs szekrényből jönnek) a páváig húzódnak a jawari-n keresztül.
A rudra veenának három jawarija van; a fő jawari az üreges páván lévő nyílást takarja, a két kisebb pedig a páva oldalán található, a chikari és a drónhúrokat tartja. Ezek a jawari és más húrtartók hagyományosan számbár szarvasagancsból készülnek; India azonban 1995 óta betiltotta a számbár szarvasagancs kereskedelmét, mivel a szarvas populációja csökken és veszélyeztetett státuszban van. A húrokat az ébenfa csapok elforgatásával hangolják a húrok meghúzásához vagy lazításához; a finomhangoláshoz az agancshúrtartók mozgathatók.
Ellentétben az európai húros hangszerekkel, ahol a húrokat szinte mindig ugyanarra a hangra hangolják minden hangszeren – a modern csellón például az üres húrokat általában C2-re (két oktávval a középső C alá), majd G2-re, D3-ra, végül A3-ra hangolják -, a rudra veena a hindusztáni klasszikus gyakorlatot követi, ahol a gyökérhang vagy a tonika változtatható (mozgatható do). A négy dallamhúr a ma-ra van hangolva egy kvinttel a tonika alá; a tonika (sa); a pa egy kvinttel a tonika felé; és a sa egy oktávval a tonika felett. Így ha a legalacsonyabb ma húr D2-re lenne hangolva, akkor a négy dallamhúr D2, A2, E3 és A3 lenne; ha a legalacsonyabb ma húr ehelyett B♭1-re lenne hangolva, akkor a négy dallamhúr B♭1-re, F2-re, C3-ra és F3-ra lenne hangolva.
Története
Eredete nem datálható; a hangszer azonban elég ősi, és Sivához kötődik. A rudra veena népszerűsége részben a surbahar 19. század eleji bevezetése miatt csökkent, amely lehetővé tette a szitárosok számára, hogy könnyebben előadhassák a lassú dhrupad stílusú rágák alap szakaszait. A 20. században Zia Mohiuddin Dagar módosította és újratervezte a rudra veenát, hogy nagyobb tököket, vastagabb csövet (dandi), vastagabb acél játékhúrokat (0,45-0,47 mm) és zárt jawarit használt. Ez lágy és mély hangot eredményezett, amikor plektrum (mizrab) használata nélkül pengetik. A hangszert Lalmani Misra tovább módosította shruti veena néven, hogy létrehozza a Bharat Shadja Gram skálát és előhozza a 22 shrutit.
nincs adat

Értékelések
Még nincsenek értékelések.