Gitár - Utazó gitár - Johnson - JTR-1
| Méretek | 857 × 197 × 67 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Gitár - Utazó gitár - Johnson - JTR-1
| Méretek | 857 × 197 × 67 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A gitár egy húros hangszer, amely általában (néhány kivételtől eltekintve) bundozott, és jellemzően hat vagy tizenkét húrral rendelkezik. A gitárt általában lapjával a játékos testéhez tartják, és a húrokat a domináns kéz ujjaival pengetik, miközben a másik kéz ujjaival a kiválasztott húrokat a bundokhoz nyomják. A húrokat pengetővel is lehet megszólaltatni. A gitár hangja vagy akusztikusan, a gitáron található rezonáns üreges kamra segítségével, vagy elektronikus hangszedővel és erősítővel erősítve szólal meg.
A gitár a kordofon hangszerek közé sorolható, ami azt jelenti, hogy a hangot két rögzített pont között kifeszített rezgő húr hozza létre. Történelmileg a gitár fából készült, húrjai állati bélből készültek. Az acélhúrokat a tizenkilencedik század vége felé vezették be az Egyesült Államokban, de a nejlon- és acélhúrok csak a második világháború után váltak általánossá. A gitár ősei közé tartozik a gittern, a vihuela, a négyhúros reneszánsz gitár és az öthúros barokk gitár, amelyek mind hozzájárultak a modern hathúros hangszer kialakulásához.
A modern gitárnak három fő típusa van: a klasszikus gitár (spanyol gitár); az acélhúros akusztikus gitár vagy elektromos gitár; és a hawaii gitár (a zenész az ölében tartja a hangszert játék közben). A hagyományos akusztikus gitárok közé tartozik a lapos tetejű gitár (jellemzően nagy hanglyukkal) vagy az archtop gitár, amelyet néha „jazzgitárnak” is neveznek. Az akusztikus gitár hangját a húrok rezgése adja, amelyet a gitár üreges teste erősít fel, amely rezonáló kamraként működik. A klasszikus spanyol gitáron gyakran szólóhangszerként játsszanak, átfogó „fingerstyle” technikával, ahol minden egyes húrt külön-külön penget a játékos az ujjaival, nem pedig pengetővel. A „finger-picking” kifejezés az Egyesült Államokban a folk, blues, bluegrass és country gitározás egy sajátos hagyományára is utalhat.
Az először 1937-ben szabadalmaztatott elektromos gitárok hangszedőt és erősítőt használnak, amelyek elég hangossá tették a hangszert ahhoz, hogy hallható legyen, de lehetővé tették a rezonanciakamrát igénylő tömör fadarabból készült gitárok gyártását is. Megjelentek az elektronikus effektegységek széles skálája, beleértve a visszhangot és a torzítást (vagy „overdrive”). A tömör testű gitárok az 1960-as és 1970-es években kezdték uralni a gitárpiacot; ezek kevésbé hajlamosak a nem kívánt akusztikus gerjedésre. Az akusztikus gitárokhoz hasonlóan az elektromos gitároknak is számos típusa létezik, köztük az üreges testű gitárok, az archtop gitárok (amelyeket a jazzgitározásban, a bluesban és a rockabillyben használnak) és a tömör testű gitárok, amelyeket a rockzenében széles körben használnak.
A gitárerősítőn keresztül megszóleltatott elektromos gitár hangos, felerősített hangja és hangereje kulcsszerepet játszott a blues és a rockzene fejlődésében, mind kísérőhangszerként (riffek és akkordok lejátszása), mind gitárszólók előadásában, valamint számos rock alműfajban, különösen a heavy metal zenében és a punk rockban. Az elektromos gitár nagy hatással volt a populáris kultúrára. A gitárt világszerte a legkülönbözőbb zenei műfajokban használják. Elsődleges hangszerként ismerik el olyan műfajokban, mint a blues, bluegrass, country, flamenco, folk, jazz, jota, ska, mariachi, metal, punk, funk, reggae, rock, grunge, soul, akusztikus zene, disco, new wave, new age, kortárs zene és pop, esetenként mintaként használják a hip-hop, dubstep vagy trap zenében.
Története
A modern gitár szót és annak előzményeit a klasszikus idők óta sokféle kordofon hangszerre alkalmazták, ami néha zavart okozott. Az angol guitar, a német Gitarre és a francia guitare szót mind a spanyol guitarra szóból vették át, amely az andalúziai arab قيثارة (qīthārah) és a latin cithara szóból származik, amely viszont a bizonytalan végső eredetű ógörög κιθάρα szóból származik. A kithara négyszer fordul elő a Bibliában (1Kor 14:7, Jel 5:8, 14:2 és 15:2), és általában hárfának fordítják angolra.
A modern gitár eredete nem ismert. Az elektromos gitár kifejlesztése és a szintetikus anyagok használata előtt a gitár definíciója szerint a gitár olyan hangszer volt, amelynek „hosszú, bundozott nyaka, lapos fa fedlapja, bordái és lapos hátlapja van, leggyakrabban befelé hajló oldalakkal”. A kifejezést számos olyan kordofon hangszerre használják, amelyeket a 12. századtól kezdve Európa-szerte, majd később Amerikában is kifejlesztettek és használtak. Egy 3300 éves kőfaragvány, amely egy hettita bárdot ábrázol, amint egy húros hangszeren játszik, a kordofon hangszer legrégebbi ikonográfiai ábrázolása, és a Babilóniából származó agyagtáblákon emberek játszanak egy lantszerű hangszeren, amely a gitárhoz hasonló.
A tudósok különböző hangszereket említenek a modern gitár lehetséges előzményeként. Bár a legkorábbi „gitár” kialakulása a középkori Spanyolország történelméből nem ismert, két hangszert szoktak számottevő elődként említeni: a négyhúros oudot és annak elődjét, az európai lantot; az előbbit a mórok hozták Ibériába a 8. században. Gyakran feltételezik, hogy a gitár a lant, illetve az ókori görög kithara továbbfejlesztése. Sok tudós azonban a lantot egy mellékágnak vagy különálló fejlődési vonalnak tekinti, amely nem befolyásolta jelentősen a gitár fejlődését.
Spanyolországban 1200-ra legalább két „gitárnak” nevezett hangszer volt használatban: a guitarra latina (latin gitár) és az úgynevezett guitarra morisca (mór gitár). A guitarra morisca lekerekített háttal, széles fogólappal és több hanglyukkal rendelkezett. A guitarra latina egyetlen hanglyukkal és keskenyebb nyakkal rendelkezett. A 14. századra a „moresca” vagy „morisca” és a „latina” jelzőket elhagyták, és ezt a két kordofon hangszert egyszerűen gitárként emlegették.
A spanyol vihuela, olasz nevén viola da mano, egy gitárszerű hangszer a 15. és 16. századból, amelyről széles körben úgy tartják, hogy a legfontosabb hatással volt a barokk gitár kialakulására. Hat húrsorral rendelkezett (általában), lantszerű hangolással (kvart hangközökkel) és gitárszerű testtel, bár a korai ábrázolásokon egy élesen vágott derekú hangszer látható. Nagyobb volt a korabeli négyhúros gitároknál is. A 16. századra a vihuela felépítése inkább a modern gitáréra hasonlított, ívelt, egy darabból álló bordáival, mint a viola da gambáéra, és inkább a korabeli négyhúros gitárok nagyobb változatára hasonlított. A vihuela csak viszonylag rövid ideig volt népszerű Spanyolországban és Itáliában egy olyan korszakban, amikor Európában máshol a lant dominált; az utolsó fennmaradt, vihuelára írt kiadott kotta 1576-ban jelent meg.
Eközben az öthúros barokk gitár, amelyről a 16. század közepétől vannak leírások Spanyolországban, a 16. század végétől a 18. század közepéig különösen Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban nagy népszerűségnek örvendett. Portugáliában a viola szó a gitárra utalt, mivel a guitarra a „portugál gitárt”, a ciszter egyik fajtáját jelentette.
A középkorban számos különböző pengetős hangszert találtak fel és használtak Európában. A 16. századra a gitár legtöbb formája kihalt, és soha többé nem került elő. A 16. század közepén azonban kialakult az öthúros gitár. Ez nem volt egyszerű folyamat. Kétféle öthúros gitár létezett, amelyek a nagy terc elhelyezkedésében és a hangközök rendszerében különböztek. Az ötödik húrra onnan lehetett következtetni, hogy a hangszerről tudták, hogy a négy húrral lehetséges tizenhat hangnál több hangot lehetett rajta lejátszani. A gitár húrjait unisono hangolták, vagyis más szóval úgy hangolták, hogy a legvékonyabb húr második bundjára helyezték az ujjukat, és a gitárt alulról felfelé hangolták. A húrok egy egész oktávnyi távolságra voltak egymástól, ez az oka az eltérő hangolási módnak. Mivel annyira más volt, nagy viták voltak arról, hogy ki alkotta meg az öthúros gitárt. Egy irodalmi forrás, Lope de Vega Dorotea című műve Vicente Espinel költőnek és zenésznek tulajdonítja az érdemeket. Ezt az állítást Nicolas Doizi de Velasco is osztotta 1640-ben, azonban mások vitatták, akik szerint Espinel születési éve (1550) lehetetlenné teszi, hogy ő legyen a feltaláló. De Velasco úgy vélte, hogy a hangolás volt az oka annak, hogy a hangszer spanyol gitár néven vált ismertté Olaszországban. Még később, ugyanabban a században Gaspar Sanz azt írta, hogy más nemzetek, például Olaszország vagy Franciaország is hozzáadták új dolgokat a spanyol gitárhoz. Mindezek a nemzetek még az öthúros gitárt is utánozták a sajátjuk „újrateremtésével”.
Végül 1850 körül a modern gitár formáját és szerkezetét különböző spanyol készítők fejlesztették ki, mint például Manuel de Soto y Solares és – talán az összes gitárkészítő közül a legfontosabb – Antonio Torres Jurado, aki megnövelte a gitártest méretét, megváltoztatta annak arányait, és feltalálta az áttörést jelentő legyező-támaszos mintázatot. A merevítés, azaz a fa megerősítések belső mintázata, amelyet a gitár tetejének és hátuljának rögzítésére és a hangszer feszültség alatti összeroppanásának megakadályozására használnak, fontos tényező volt a gitár hangzása szempontjából. Torres tervezése nagyban javította a hangszer hangerejét, hangszínét és hangsugárzó képességét és azóta lényegében változatlan maradt.
Típusai
A gitárokat gyakran két nagy kategóriába sorolják: akusztikus és elektromos gitárok. Mindkét kategórián belül további alkategóriák léteznek, amelyek száma szinte végtelen és folyamatosan növekszik. Például egy elektromos gitár megvásárolható hathúros modellben (a leggyakoribb modell), illetve hét- vagy tizenkét húros formában is. Egy hangszer általános kialakítása, belső felépítése és alkatrészei, a fa típusa vagy fafajta, a hardver és az elektronikus tartalom mind hozzájárulnak az alkategóriák bőséges számához és egyedi hangzás beli és funkcionális tulajdonságaihoz.
Akusztikus gitár
Az akusztikus gitárok a csoporton belül több jelentős alkategóriát foglalnak magukban: klasszikus és flamenco gitárok; acélhúros gitárok, amelyek közé tartozik a lapos tetejű, vagy „folk” gitár; tizenkét húros gitárok; és az ívelt tetejű (archtop) gitár. Az akusztikus gitárcsoportba tartoznak a különböző hangtartományokban való játékra tervezett, erősítetlen gitárok is, mint például az akusztikus basszusgitár, amelynek hangolása hasonló az elektromos basszusgitáréhoz.
Reneszánsz és barokk gitár
A reneszánsz és barokk gitárok a modern klasszikus és flamenco gitár ősei. Lényegesen kisebbek, finomabb szerkezetűek, és kisebb hangerőt produkálnak. A húrok a modern 12-húros gitárhoz hasonlóan húrcsoportokban vannak párosítva, de csak négy vagy öt húrcsoportjuk van, a ma általában használt hat szimpla húr helyett. Gyakrabban használták őket ritmushangszerként együttesekben, mint szólóhangszerként, és gyakran láthatók ebben a szerepben a régizenei előadásokon. (Gaspar Sanz 1674-es Instrucción de Música sobre la Guitarra Española című műve tartalmazza a szólógitárra vonatkozó teljes leírást). A reneszánsz és a barokk gitárokat könnyű megkülönböztetni, mert a reneszánsz gitár nagyon egyszerű, a barokk gitár pedig nagyon díszes, elefántcsont vagy fa intarziákkal az egész nyakon és a testben, és egy papírból kivágott, megfordított „esküvői tortával” a lyuk belsejében.
Klasszikus gitár
A klasszikus gitárokat, más néven „spanyol” gitárokat jellemzően nejlonhúrokkal húzzák, az ujjakkal pengetik, ülő helyzetben játszanak, és a legkülönbözőbb zenei stílusok, köztük a klasszikus zene megszólaltatására használják. A klasszikus gitár széles, lapos nyaka lehetővé teszi, hogy a zenész – a kevésbé zavaró szomszédos húrok miatt – könnyebben játszhasson skálákat, arpeggiókat és bizonyos akkordformákat, mint más stílusú gitárok esetében. A flamenco gitárok felépítésükben nagyon hasonlóak, de „perkusszívabb” hangszínnel társulnak. Portugáliában ugyanezt a hangszert gyakran használják acélhúrokkal, különösen a fado zenében. Brazíliában a gitárt viola vagy violão néven emlegetik, ahol a choro zenészek gyakran használják egy hetedik mély húrral, hogy extra basszustámogatást biztosítsanak.
Mexikóban a népszerű mariachi zenekarokban a kis requintótól kezdve a gitárok széles skáláját használják, egészen a gitarrónig, amely egy csellónál nagyobb gitár, és a basszus regiszterbe van hangolva. Kolumbiában a hagyományos kvartett szintén többféle hangszert tartalmaz, a kis bandolától (néha Deleuze-Guattari néven is ismert, utazások alkalmával vagy szűk szobákban, kis helyiségekben való használatra készül), a valamivel nagyobb tiple-n át a teljes méretű klasszikus gitárig. A requinto más latin-amerikai országokban is megjelenik a gitárcsalád kiegészítő tagjaként, kisebb méretével és hangterjedelmével, a szóló dallamok erősebb megszólaltatását teszi lehetővé. A klasszikus hangszer modern méreteit a spanyol Antonio de Torres Jurado (1817-1892) határozta meg.
Egyenes fedlapú (flat-top) gitár
Az acélhúros flat-top gitárok a klasszikus gitárhoz hasonlóak, azonban a flat-top gitár testmérete általában lényegesen nagyobb, mint a klasszikus gitáré, keskenyebb, megerősített nyakkal és erősebb szerkezeti kialakítással rendelkezik. A flat-top gitárokra jellemző robusztus X-gerendázatot az 1840-es években német-amerikai hangszerkészítők fejlesztették ki, akik közül Christian Friedrich „C. F.” Martin a legismertebb. Eredetileg bélhúros hangszereken használták, de a rendszer szilárdsága lehetővé tette, hogy a későbbi gitárok ellenálljanak az acélhúrok okozta többletfeszültségnek. Az acélhúrok fényesebb hangot és erősebb hangzást eredményeznek. Az akusztikus gitárt sokféle zenében használják, többek között a folk, country, bluegrass, pop, jazz és blues zenében. Számos variáció lehetséges a nagyjából klasszikus méretű OO és parlour gitártól a nagy dreadnought (a leggyakrabban kapható típus) és a Jumbo típusig. Az Ovation készít egy modern változatot, amelynek lekerekített hát/oldal összeállítása műanyagokból öntött.
Ívelt fedlapú (archtop) gitár
Az archtop gitár olyan acélhúros hangszer, amelynek tetejét (és gyakran a hátlapját is) egy tömör fatuskóból faragják ki, és nem lapos, hanem ívelt formájúvá. Ezt a hegedűszerű konstrukciót általában az amerikai Orville Gibsonnak tulajdonítják. Lloyd Loar, a Gibson Mandolin-Guitar Mfg. Co. munkatársa vezette be a hegedű ihlette F-alakú lyukak kialakítását, amelyet ma általában az archtop gitárokhoz társítanak, miután egy ugyanilyen stílusú mandolint tervezett. A tipikus archtop gitár nagy, mély, üreges testtel rendelkezik, amelynek formája nagyban hasonlít a mandolin vagy a hegedű-családba tartozó hangszerekéhez. Manapság a legtöbb archtop gitár mágneses hangszedővel van felszerelve, így akusztikus és elektromos gitár is lehet belőlük. Az F-lyukú archtop gitárokat megjelenésük után azonnal átvették mind a jazz-, mind a country-zenészek, és azóta is különösen népszerűek a jazz-zenében, általában lapos profilú (flat wound) húrokkal.
Rezonátoros vagy dobro gitár
A rezonátoros gitárok mindhárom fő típusát a szlovák-amerikai John Dopyera (1893-1988) találta fel a National és a Dobro (Dopyera Brothers) cégek számára. A lapos tetejű gitárhoz hasonló megjelenésű, de fán kívül sárgarézből, nikkel-ezüstből vagy acélból is készülhet a tese. Hangját egy vagy több, a tető közepére szerelt alumínium rezonátorkúp hozza létre. A gitár fizikai elve tehát a hangszóróéhoz hasonló.
A rezonátor eredeti célja a nagyon hangos hang előállítása volt; ezt a célt nagyrészt felváltotta az elektromos erősítés, de a rezonátoros gitáron még mindig játszanak a jellegzetes hangja miatt. A rezonátoros gitárok egy vagy három rezonátor kúppal rendelkeznek. A hang rezonanciájának a kúpra való átvitelének módja vagy egy „biscuit” híd, amely egy kis keményfadarabból készül a kúp csúcsán (National gitárok), vagy egy „spider” híd, amely fémből készül és a (fordított) kúp pereme köré van szerelve (Dobro gitárok). A háromkúpos rezonátor gitároknál mindig speciális fémhidat használnak. A négyszög keresztmetszetű nyakkal rendelkező rezonátorgitár típuson – az úgynevezett „négyzetes nyakú” vagy „hawaii” gitáron – általában úgy játszanak, hogy a gitár a fedlappal felfelé, az ülő játékos ölében nyugszik és gyakran fém- vagy üveg csúszkát is használnak. Az ívelt nyakú rezonátoros gitárokon általában ugyanúgy játszanak, mint a többi gitáron, bár gyakran használnak slide gyűrűt is, különösen a bluesban.
Steel-gitár
Steel-gitárnak nevezünk minden olyan gitárt, amelyen egy csiszolt acél (=steel) rudat vagy hasonló kemény tárgyat mozgatva fogják le a pengetett húrokat. Magát a rudat „steel-nek” nevezik, és innen ered a „steel-gitár” elnevezés. A hangszer abban különbözik a hagyományos gitártól, hogy nem használ bundokat; koncepcionálisan némileg hasonlít az egy ujjal (a rúddal) történő gitározáshoz. A hangszer a portamento (glissando) képességéről ismert, a hangjegyek között minden hangmagasságon simán átsiklik, hullámzó „siró” hangot és az emberi énekhangot utánzó mély vibratót egyaránt képes produkálni. A húrokat jellemzően a domináns kéz ujjaival pengetik (nem pengetik), míg az acél rudat az ellenkező kézzel enyhén a húrokhoz nyomják és mozgatják. A hangszeren ülve, a hangszert a játékos térdén vízszintesen átvetve vagy más módon alátámasztva játszanak. A vízszintes játékmódot „hawaii stílusnak” nevezik.
Tizenkét húros gitár
A tizenkét húros gitár általában acélhúros, és széles körben használják a népzenében, a bluesban és a rock and rollban. Hat húr helyett, a tizenkét húros gitárnak hat húrsora van, amelyek egyenként két húrból állnak, mint a mandolin vagy a lant esetében. A két legmagasabb húrsor unisono hangolású, míg a többi oktávokra van hangolva. A 12 húros gitár elektromos formában is készül. A 12-húros elektromos gitár csilingelő hangja a jangle pop egyik meghatározó eleme lett.
Akusztikus basszusgitár
Az akusztikus basszusgitár egy olyan basszusgitár, amelynek üreges fa teste hasonló, bár általában valamivel nagyobb, mint a hathúros akusztikus gitáré. A hagyományos elektromos basszusgitárhoz és a nagybőgőhöz hasonlóan az akusztikus basszusgitárnak is általában négy húrja van, amelyek általában E-A-D-G hangolásúak, egy oktávval a hathúros gitár legalsó négy húrja alatt, ami az elektromos basszusgitár hangolásával megegyező hangolási hangmagasság. Ritkábban öt vagy hat húrral is megtalálható, ami szélesebb hangtartományt biztosít, kevesebb mozgással a nyakon felfelé és lefelé.
Elektromos gitár
Az elektromos gitárok lehetnek tömör, félig üreges vagy üreges testűek; a tömör testűek erősítés nélkül kevés hangot adnak ki. A hagyományos akusztikus gitárral ellentétben az elektromos gitárok elektromágneses hangszedőkre, néha piezoelektromos hangszedőkre támaszkodnak, amelyek az acélhúrok rezgését jelekké alakítják, amelyeket összekötő kábelen vagy rádióadóval egy erősítőbe táplálnak. A hangzást gyakran módosítják más elektronikus eszközök (effektegységek) vagy az elektroncsövek (vákuumcsövek) természetes torzítása, illetve az erősítőben lévő előerősítő. A mágneses hangszedőknek két fő típusa van, az egy- és a kéttekercses (vagy humbucker), amelyek mindegyike lehet passzív vagy aktív. Az elektromos gitárt széles körben használják a jazzben, a bluesban, az R & B-ben és a rock and rollban. A gitárhoz az első hatékony mágneses hangszedőt George Beauchamp találta fel, és 1931-ben beépítették a Ro-Pat-In (később Rickenbacker) „Frying Pan” lap steel gitárjába; más gyártók, pl. a Gibson, hamarosan elkezdtek hangszedőket beépíteni az archtop modellekbe. A második világháború után a teljesen tömör testű elektromos hangszereket a Gibson népszerűsítette Les Paullal együttműködve, illetve ettől függetlenül Leo Fender a Fender Music-tól. Az alacsonyabb húrmagasság (a húrok távolsága a fogólaptól), a könnyebb (vékonyabb) húrok és az elektromos erősítés az elektromos gitárok esetében olyan játéktechnikákat tesz lehetővé, amelyeket az akusztikus gitároknál ritkábban használnak. Ezek közé tartozik a tapping, a legato játékmód széleskörű használata pull-off és hammer-on (=kalapács technika), a pinch harmonics (=sikító hangok), a volume swell (=hangerődúsítás, crescendo) valamint a tremolókar vagy az effektpedálok használata.
Bizonyos elektromos gitármodellek piezoelektromos hangszedőkkel rendelkeznek, amelyek elektroakusztikus átalakítóként működnek, és a gitárváltás helyett egy kapcsoló vagy gomb elfordításával az akusztikus gitárhoz közelebb álló hangzást biztosítanak. Azokat, amelyek piezoelektromos hangszedőket és mágneses hangszedőket kombinálnak, néha hibrid gitároknak nevezik.
Az akusztikus és elektromos gitárok hibridjei szintén gyakoriak. Vannak egzotikusabb fajták is, mint például a két, három vagy ritkán négy nyakkal rendelkező gitárok, mindenféle alternatív húrelrendezés, a fretless fogólapok (szinte kizárólag basszusgitárokon használják, hogy utánozzák a nagybőgő hangzását), az 5.1 surround gitár és hasonlók.
Héthúros és nyolchúros gitár
A tömör testű héthúros gitárok az 1980-as és 1990-es években váltak népszerűvé. Más művészek egy lépéssel tovább mentek, és nyolchúros gitárt használnak két extra mély húrral. Bár a legelterjedtebb héthúros gitáron egy mély H húr van, Roger McGuinn (a Byrds és a Rickenbacker tagja) egy oktáv G húrt használ a normál G húrral párosítva, mint egy 12-húros gitáron, ami lehetővé teszi számára, hogy a 12-húros hangzású elemeket beépítse a normál hathúros játékba. 1982-ben Uli Jon Roth kifejlesztette a „Sky Guitar”-t, amely a bundok számának megnövelésével az első olyan gitár volt, amely a hegedű felső regisztereibe merészkedett. Roth héthúros „Mighty Wing” gitárjának szélesebb oktávtartománya van.
Elektromos basszusgitár
A basszusgitár (más néven „elektromos basszusgitár” vagy egyszerűen „basszusgitár”) megjelenésében és felépítésében hasonlít az elektromos gitárhoz, de hosszabb nyakkal és skálahosszal, valamint négy-hat húrral rendelkezik. A négyhúros basszusgitárt, amely messze a leggyakoribb, általában ugyanarra a hangolásra hangolják, mint a nagybőgőt, ami egy oktávval alacsonyabb hangmagasságnak felel meg, mint a gitár négy legmélyebb húrja (E, A, D és G). A basszusgitár – a nagybőgőhöz hasonlóan – egy transzponáló hangszer, mivel basszuskulcs esetén egy oktávval magasabbra kottázzák a hangjait, mint ahogyan az hangzik, annak érdekében, hogy elkerüljék, a túl sok segédvonal használatát. Az elektromos gitárhoz hasonlóan a basszusgitár is rendelkezik hangszedővel, és erősítőhöz és hangszóróhoz csatlakoztatják.
Hangolás
Standard hangolás
Standard hangolásban a C-dúr akkordnak három alakja van, mivel a G- és a H-húr között nagy terc hangköz van.
A 16. századra a nyugati kultúrában már átvették az ADGBE gitárhangolást; az alsó E-t később hatodik húrként adták hozzá a basszus regiszterhez. A „standard hangolás” néven ismert eredmény szerint a húrok a mély E-től a magas E-ig vannak hangolva, két oktávnyi tartományon keresztül: EADGBE. Ez a hangolás a mélytől a magasig emelkedő kvartok (és egyetlen nagy terc) sorozata. Az emelkedő kvart hangközök azért vannak, hogy négy ujj négy bundon felfelé haladhasson a skálán, mielőtt a következő húrra lépne. Ez zeneileg kényelmes és fizikailag is kényelmes, és megkönnyítette az átmenetet az akkordok és a skálák fokai között. Ha a hangolás csak tiszta kvartokat tartalmazna, a hangterjedelem két oktáv plusz egy félhang lenne; a magas húr F lenne, ami egy disszonáns fél hang lépés a mély E-től, és nagyon nem illene az összhangba.
Alternatív hangolás
A standard hangolás azért alakult ki, hogy jó kompromisszumot nyújtson sok akkord egyszerű fogásmódja és a skálák ésszerű bal kéz mozgással történő lejátszásának lehetősége között. Számos gyakran használt alternatív hangolás is létezik, például a nyitott, a szabályos és az ejtett hangolás osztályai.
A nyitott hangolás arra utal, hogy a gitár úgy van hangolva, hogy az üres húrokat megpengetve egy akkordot, jellemzően dúr akkordot kapunk. Az alapakkord legalább 3 hangból áll, és magában foglalhatja az összes húrt vagy azok egy részhalmazát. A hangolást a nyitott akkordról nevezték el, a nyitott D, a nyitott G és a nyitott A népszerű hangolások. A kromatikus skála minden hasonló akkordja ezután egyetlen barré-val lejátszható. A nyitott hangolások gyakoriak a blues- és népzenében, és a slide- és bottleneck-gitárokon történő játékban is használják őket. Sok zenész használ nyitott hangolást, amikor slide-gitáron játszik.
A standard hangolásnál pontosan egy nagy terc intervallum van a második és a harmadik húr között, az összes többi intervallum pedig tiszta kvart. A szabálytalanságnak ára van – az akkordok nem mozgathatók a fogólapon olyan könnyen ebben az E-A-D-G-B-E standard hangolásban, ami négy akkordformát igényel a dúr akkordok lefogásához. Külön akkord-formák vannak az olyan akkordok számára, amelyeknek a alaphangja a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik húron van.
Ezzel szemben a szabályos hangolásoknál a húrok között egyenlő intervallumok vannak, így ezeknél szimmetrikus skálák vannak a fogólap teljes hosszában. Ez egyszerűbbé teszi az akkordok más fordításba helyezését. A szabályos hangolásoknál az akkordokat átlósan lehet áthelyezni a fogólapon. Az akkordok átlós mozgatása különösen egyszerű az ismétlődő szabályos hangolások esetében, amelyeknél az akkordok függőlegesen mozgathatók. Az akkordok három húrral feljebb (vagy lejjebb) mozgathatók nagy terc hangolás esetén, és az akkordok két húrral feljebb (vagy lejjebb) mozgathatók bővített kvart hangolásában. A szabályos hangolások így vonzóak a kezdő gitárosok számára, és a jazz-gitárosok számára, akiknek az improvizációját megkönnyítik a szabályos intervallumok.
Másrészt néhány akkordot nehezebb játszani szabályos hangolásban, mint standard hangolásban. Nehéz lehet hagyományos akkordokat játszani, különösen bővített kvart hangolásban és csupa kvint hangolásban, ahol a nagy távolságok miatt a kéz nyújtása szükséges. Egyes akkordokat, amelyek a népzenében hagyományosak, még a tiszta kvart és a nagy terc hangolásban is nehéz játszani, amelyek nem igényelnek nagyobb kéznyújtást, mint a standard hangolás.
-A nagy terc hangolásban az üres húrok közötti intervallum mindig egy nagy terc. Következésképpen négy bund elegendő a kromatikus skála lejátszásához. Az akkordok fordítása különösen egyszerű a nagy terc hangolásban: egyszerűen úgy történik, hogy egy vagy két hangot három húrral feljebb viszünk. Az emelt hangokat ugyanazzal az ujjal fogjuk le, mint az eredeti hangokat. Ezzel szemben a standard hangolásban a fordítások alakja a szabálytalan nagy terc bevonásától függ.
-A tiszta kvart hangolás a harmadik és második húr közötti nagy tercet egy tiszta kvarttal helyettesíti, kiterjesztve a basszusgitár hagyományos hangolását. A tiszta kvart hangolással a hármashangzatok játéka nehezebb, de az improvizáció egyszerűsödik, mivel az akkordok mintázata állandó marad, amikor a fogólapon mozognak. Stanley Jordan jazzgitáros az EADGCF tiszta kvart hangolást használja. A változatlan akkordformák más szabályos hangolások, például a nagy terc és a csupa kvint hangolások előnyei.
-A hegedűk és csellók hangolását kibővítve a csupa kvint hangolás egy kibővített CGDAEB hangterjedelmet kínál, amelyet azonban eddig lehetetlen volt megvalósítani egy hagyományos gitáron. A csupa kvint hangolást Robert Fripp és volt tanítványai a Guitar Craft kurzusokból az új standard hangolás legalsó öt húrjára használják; az új standard hangolás utolsó húrján CGDAE-G magas G van.
Az alternatív hangolások egy másik osztályát leeresztett hangolásnak (=drop tuning) nevezik, mivel a hangolás a legalacsonyabb húrt leengedi. Ha a legalsó húrt egy egész hanggal lejjebb hangoljuk, akkor a „leeresztett-D” (vagy „drop D”) hangolás jön létre. Az üres húrok DADGBE (mélytől a magasig) mély basszus D hangot tesznek lehetővé, amely olyan hangnemekben használható, mint a D-dúr, d-moll és G-dúr. Egyszerűbbé teszi az egyszerű kvintek (powerchordok) játékát. Sok kortárs rockzenekar az összes húrt lefelé hangolja át, így például Drop-C vagy Drop-B hangolást készít.
Scordatura
Számos scordatura (alternatív hangolás) módosítja a lant standard hangolását, különösen akkor, ha olyan reneszánsz zenei repertoárt játszanak, amelyet eredetileg erre a hangszerre írtak. Egyes scordaturák egy vagy több húr hangmagasságát csökkentik, így új, mélyebb hangokhoz juthatunk hozzá. Néhány scordatura megkönnyíti a szokatlan hangnemekben való játékot.
https://en.wikipedia.org/wiki/Guitar
UTAZÓ GITÁR
Az utazó gitárok kis méretű, teljes vagy majdnem teljes skálahosszúságú gitárok. Ezzel szemben a gyermekeknek szánt gitárokra jellemző a csökkentett skálahosszúság, amelyek skálahossza negyed (ukulele gitár vagy guitalele), fél és háromnegyed.
JOHNSON MUSICAL INSTRUMENTS
A Johnson Musical Instruments a kiváló minőségű, nagy értékű hangszerek elsőszámú gyártójává vált az iparágban. Gitárok és bundozott hangszerek készítését 1993-ban kezdték el, és azóta folyamatosan bővítették az akusztikus, elektromos, rezonátoros, népi hangszerek és erősítők kínálatát.

Értékelések
Még nincsenek értékelések.