Skip to main content Scroll Top

Mandolin - Orbán József – Erzsébetváros - Budapest 2.

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 633 × 227 × 68 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

Mandolin - Orbán József – Erzsébetváros - Budapest 2.

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 633 × 227 × 68 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

A mandolin (olaszul: mandolino, szó szerint „kis mandola”) a lantfélék családjába tartozó húros hangszer, amelyet általában pengetővel pengetnek. Leggyakrabban négy, megkettőzött, unisono hangolású húrsorral rendelkezik, így összesen nyolc húrja van. Többféle húrtípust használnak, a leggyakoribbak az acélhúrok, amelyek általában a legolcsóbbak. A húrokat általában tiszta kvintekre hangolják, a hegedűvel megegyező hangolással (G3, D4, A4, E5). A hegedűhöz hasonlóan ez is a szoprán tagja annak a családnak, amelyhez a mandola, az oktávmandolin, a mandocello és a mandobasszus is tartozik.

A mandolin sokféle stílusban létezik, de a három legelterjedtebb típus a nápolyi vagy kerek hátú mandolin, az arch-top mandolin és a lapos hátú mandolin. A kerek hátú változatnak mély alja van, amely tálba ragasztott facsíkokból áll. Az archtop, más néven faragott tetejű mandolin íves tetejű, és sekélyebb, íves hátlapú, mindkét lapja fából faragott. A lapos hátú mandolin teste vékony falemezekből áll, amelyek a gitárhoz hasonlóan belülről vannak merevítve a szilárdság érdekében. Minden hangszerstílusnak saját hangminősége van, és bizonyos zenei formákhoz kapcsolódik. A nápolyi mandolinok az európai klasszikus zenében és a népzenében, például a perui Andok zenéjében is jelentős szerepet játszanak. Az archtop hangszerek az amerikai népzenében és a bluegrass zenében gyakoriak. A lapos hátú hangszereket gyakran használják az ír, brit és brazil népzenében, valamint a mexikói estudiantinas műfajban.

Más mandolinváltozatok elsősorban a húrok számában különböznek egymástól: négyhúros modellek (kvinthangolásúak), mint a bresciai és a cremonai; hathúros típusok (kvarthangolásúak), mint a milánói, a lombard és a szicíliai; 12 húrból álló hat húrsoros hangszerek (húrsoronként két húr), mint a genovai; és a tricordia, négy tripla húrsorral (összesen 12 húr).

A mandolin fejlődésének nagy része a fedlap körül forgott. A korai hangszerek halkak voltak, bélhúrokkal voltak felhúzva, és ujjakkal vagy tollból készült pengetőkkel játszottak rajtuk. A modern hangszerek azonban hangosabbak, fémhúrokat használnak, amelyek nagyobb nyomást gyakorolnak, mint a bélhúrok. A modern fedlapot úgy tervezték, hogy ellenálljon a fémhúrok nyomásának, amely a korábbi hangszereket összetörte volna. A fedlap sokféle formájú, de általában kerek vagy csepp alakú, néha csigavonalakkal vagy más kiemelkedésekkel. A fedlapon általában egy vagy több hanglyuk található, amelyek kerekek, oválisak vagy írott f-alakúak (f-lyuk). A kerek vagy ovális hanglyukakat díszes rozettákkal vagy szegélydíszekkel láthatják el.

Történelem

A mandolinok Európában a lant hangszercsaládból fejlődtek ki. Elődei közé tartozik a gittern és a mandore vagy mandola Olaszországban a 17. és 18. században. Számos helyi változata létezett, de a két legelterjedtebb a nápolyi mandolin és a lombard mandolin. A nápolyi stílus világszerte elterjedt.

Felépítés

A mandolinok teste rezonátorként működik, és egy nyakhoz van rögzítve. A rezonáló test lehet tál (tál-nyeles lantok) vagy doboz (doboz-nyeles lantok). A hagyományos olasz mandolinok, mint például a nápolyi mandolin, megfelelnek a tál-nyeles besorolásnakk. A doboz-nyeles hangszerek közé tartoznak az archtop mandolinok és a lapos hátú mandolinok.

A húrok a nyak tetején lévő mechanikus hangológépek között futnak a húrok másik végét rögzítő húrtartóhoz. A húrok a nyak és a fedlap fölött vannak felfüggesztve, és egy úszó hídon haladnak át. A hidat a húrok lefelé irányuló nyomása tartja a fedlapon. A nyak vagy lapos, vagy enyhén ívelt, és bundokkal ellátott fogólap borítja. A húroknak a hídra gyakorolt hatása rezgésbe hozza a hangfalat, ami hangot ad.

Mint minden pengetős hangszer esetében, így a mandolinnál is a hangok inkább elhalkulnak, minthogy folyamatosan szólaljanak meg, ahogyan a hegedű vonós hangja. A mandolin hangok gyorsabban elhalkulnak, mint a nagyobb kordofon hangszerek, például a gitár hangja. Ez ösztönzi a tremoló (egy vagy több húrpár gyors pengetése) játékmódot a tartós hangok vagy akkordok létrehozásához. A mandolin dupla húrjai megkönnyítik ezt a technikát: a pengető felváltva pengeti a húrpárok tagjait, így teljesebb és folyamatosabb hangzást biztosít, mintha csak egy húrt pengetnénk.

Különböző konstrukciós variációkat és erősítési technikákat alkalmaztak annak érdekében, hogy a mandolin hangereje a hangosabb hangszerekkel és zenekarokkal összemérhető legyen, beleértve a hangosabb bendzsók dobszerű testével ellátott mandolin-banjo hibridek létrehozását, fém rezonátorok hozzáadását (leginkább a Dobro és a National String Instrument Corporation által), hogy rezonátoros mandolint készítsenek, valamint az elektromos mandolinok erősítővel történő kierősítését.

Hangolás

Különböző hangolásokat használnak. Általában a húrsorokat unisono hangolják. A messze leggyakoribb hangolás megegyezik a hegedűhangolással, tudományos hangmagassági jelöléssel: G3-D4-A4-E5, vagy Helmholtz-féle hangmagassági jelöléssel: g-d′-a′-e″.

-negyedik (legalacsonyabb) húrsor: G3 (196,00 Hz)

-harmadik húrsor: D4 (293,66 Hz)

-második húrsor: (440,00 Hz; A a középső C fölött)

-első (legmagasabb hang) húrsor: E5 (659,25 Hz)

A fenti Hz-számok a nyugati világ legtöbb részén szokásos 440 Hz-es A-t feltételezik. Néhány játékos a 440 Hz feletti vagy alatti A-t használ, főként az Egyesült Államokon kívül.

Léteznek más hangolások is, beleértve a kereszthangolásokat, amelyekben az általában megduplázott húrsorok tagjai különböző hangmagasságokra vannak hangolva. Ezenkívül a gitárosok néha úgy hangolják a mandolint, hogy a standard gitárhangolás hangközeinek egy részét utánozzák, hogy ismerős lefogási mintákat kapjanak.

Mandolin család

Szopán

A mandolin a mandolin család szoprán tagja, ahogy a hegedű a hegedű család szoprán tagja. A hegedűhöz hasonlóan a skála hossza általában körülbelül 13 hüvelyk (330 mm). A Gibsonok mintájára készült modern amerikai mandolinok skálája hosszabb, körülbelül 13+7⁄8 hüvelyk (350 mm). Dupla húrsorainak húrjai unisono hangolásúak, és a hegedűvel megegyező hangolást használnak: G3-D4-A4-E5.

Pikkoló

A pikkoló vagy sopranino mandolin a család ritka tagja, egy oktávval a mandola és egy kvarttal a mandolin fölé van hangolva (C4-G4-D4-D5-A5); ugyanolyan viszonyban van, mint a piccolo (a nyugati koncertfuvolához képest) vagy a violino piccolo (a hegedűhöz és brácsához képest). Az egyik modellt a Lyon & Healy cég gyártotta Leland márkanév alatt. Egy maroknyi kortárs hangszerész készít pikkoló mandolinokat.

Alto

A mandola, amelyet Nagy-Britanniában és Írországban tenormandolának, a kontinentális Európában pedig liolának vagy altmandolinának neveznek, egy kvinttel a mandolin alá van hangolva, ugyanolyan viszonyban, mint a brácsa a hegedűvel. Egyesek ezt a hangszert „altmandolának” is nevezik. A skálahossza általában körülbelül 16+1⁄2 hüvelyk (420 mm). Általában úgy hangolják, mint a brácsát (tiszta kvinttel a mandolin alá) és a tenor bendzsót: C3-G3-D4-A4.

Tenor

Az oktávmandolin (USA és Kanada), amelyet Nagy-Britanniában és Írországban oktávmandolának, a kontinentális Európában pedig mandolának neveznek, egy oktávval a mandolin alá van hangolva: G2-D3-A3-E4. A mandolinhoz való viszonya olyan, mint a tenorhegedűé a hegedűhöz, vagy a tenorszaxofoné a szopránszaxofonéhoz. Az oktávmandolin skálahossza általában körülbelül 20 hüvelyk (510 mm), bár nem ismeretlenek az olyan hangszerek, amelyek skálája akár 17 hüvelyk (430 mm) vagy 21 hüvelyk (530 mm) hosszú is lehet.

A hangszernek van egy változata Dél-Amerika partjainál, Trinidadban, ahol bandol néven ismert, egy lapos hátú hangszer négy húrsorral, melyek közül az alsó kettő fém- és nejlonhúros.

Az ír bouzouki, bár nem tartozik szorosan a mandolinfélék családjába, meglehetősen hasonlít az oktávmandolinra, és a hangterjedelme is hasonló. A görög buzukitól (hosszú nyakú lant) származik, felépítése olyan, mint egy lapos hátú mandoliné, és kvint alapú hangolást használ, leggyakrabban G2-D3-A3-D4-et. Egyéb hangolások: A2–D3–A3–D4, G2–D3–A3–E4 (egy oktávval a mandolin alatt – ebben az esetben lényegében oktávmandolinként működik). Bár az ír bouzouki basszus húrpárjai leggyakrabban unisono hangolásúak, néhány hangszeren minden húrpár egyikét egy vékonyabb húrral helyettesítik, és a 12 húros gitárhoz hasonlóan oktávokra hangolják. Bár az ír bouzouki ugyanazt a hangterjedelmet fedi le, mint az oktávmandolin/oktávmandola, elméletileg a hosszabb, általában 24-26 hüvelyk (610-660 mm) terjedelmű menzúra különbözteti meg az előbbi hangszertől, bár nem ismeretlenek a 27 hüvelyk (690 mm) hosszú menzúrák sem, ami a szokásos görög buzuki skála. A modern nyelvhasználatban azonban az „oktávmandolin” és az „ír buzuki” kifejezéseket gyakran felcserélve használják ugyanarra a hangszerre.

A modern cisztert is tágabb értelemben be lehet sorolni a „kiterjesztett” mandolin családba, a lapos hátú mandolinokhoz való hasonlósága alapján, amelyeknek az elődje. Származása a reneszánszig nyúlik vissza. Általában öt húrsoros (tízhúros) hangszer, amelynek skálahossza 20 és 22 hüvelyk (510 és 560 mm) között van. A hangszer leggyakrabban D2-G2-D3-A3-D4 vagy G2-D3-A3-D4-A4 hangolású, és lényegében egy oktávmandola, amelynek a hangterjedelem felső vagy alsó részén van egy ötödik húrsor. Egyes hangszerkészítők, mint például Stefan Sobell, az oktávmandolát vagy a rövidebb skálájú ír buzukit is ciszternek nevezik, függetlenül attól, hogy négy vagy öt húrsorú.

A ciszter egyéb rokonai, amelyek szintén lazán kapcsolódhatnak a mandolinokhoz (és néha így is hangolják őket és játszanak rajtuk), a 6 húrsoros/12 húros portugál gitár és az 5 húrsoros/9 húros waldzither.

Bariton/Basszus

A mandocsellót klasszikusan egy oktávval plusz egy kvinttel a mandolin alá hangolják, ugyanabban a viszonyban van a mandolinnal, mint a cselló a hegedűvel, húrjai C2-G2-D3-A3-ra vannak hangolva. A skála hossza általában körülbelül 26 hüvelyk (660 mm). A cselló tipikus skálahossza 27 hüvelyk (690 mm).

A mandolone a mandolincsalád barokk tagja volt a basszustartományban, amelyet a mandocsello túlhaladott. A nápolyi mandolincsalád része volt.

A görög laouto vagy laghouto (hosszú nyakú lant) a mandocellóhoz hasonló, általában C3/C2-G3/G2-D3/D3-A3/A3 hangolású, az alsó két húrsor egyik tagja egy oktávval magasabbra van hangolva. A test egy lemezekből álló tál, a nyereg nélküli híd a lapos fedlapra van ragasztva, mint a legtöbb oudnál és lantnál, mechanikus hangolókulcsokkal, acélhúrokkal és bélbundokkal. A modern laoutóknál, amelyeket Krétán készítenek, az egész alsó húrsor C3-ra van hangolva, ami egy oktávval aszokásos mély C fölött van. A skála hossza általában körülbelül 28 hüvelyk (710 mm).

Az algériai mandolát az 1930-as évek elején egy olasz hangszerész a mandolából fejlesztette ki, amíg elérte a körülbelül 25-27 hüvelykes skálahosszúságot. Ez egy széles nyakú, lapos hátú hangszer, 4 (8 húr), 5 (10 húr) vagy 6 (12 húr) húrsorral. Algériában és Marokkóban használják. A hangszer hangolható gitárként, oudként vagy mandocellóként, attól függően, hogy milyen zenét játszanak vele, és hogy a játékos mit szeretne. Ha gitárként hangolják, a húrokat (E2) (E2) A2 A2 D3 D3 G3 G3 H3 H3 (E4) (E4) -re hangolják; a zárójelben lévő húrokat öt- vagy négy húrsorral bíró hangszer esetén elhagyják. A szokásos arab oud hangolás esetén: D2 D2 G2 G2 A2 A2 D3 D3 (G3) (G3) (C4) (C4). Mandocselló hangolást is használnak, ilyenkor kvintekre vannak egymástól a húrsorok: C2 C2 G2 G2 D3 D3 A3 A3 (E4) (E4).

Basszus mandolin

A mandolin basszus változata, ahogyan a nagybőgő a hegedű basszusa. A nagybőgőhöz hasonlóan leggyakrabban 4 szimpla húrsora van, nem pedig dupla húrsorai – és a nagybőgőhöz hasonlóan leggyakrabban tiszta kvartokra van hangolva, nem pedig kvintekre, mint a mandolin család legtöbb hangszere: E1-A1-D2-G2, – ugyanaz a hangolás, mint a basszusgitáré. Ezeket a Gibson cég készítette a 20. század elején, és soha nem volt nagyon gyakori. Egy kisebb skálájú négyhúros basszus mandolin, általában kvintekre hangolva: G1-D2-A2-E3 (két oktávval a mandolin alatt), bár nem volt olyan erős hangja, mint a nagyobb hangszereknek, a játékosok gyakran kedvelték, mivel könnyebben kezelhető és egyszerűbben hordozható volt. A beszámolók szerint azonban a legtöbb mandolinzenekar inkább a közönséges nagybőgőt használta, mint a mandolincsalád speciális hangszerét. A Calace és más olasz gyártók a Gibson előtt szintén készítettek basszus mandolinokat.

Létezik a viszonylag ritka nyolchúros basszus mandolin, vagy „tremoló-basszus” is, amely a mandolincsalád többi tagjához hasonlóan kettős húrsorral rendelkezik, és vagy G1-D2-A2-E3-ra van hangolva, ami két oktávval alacsonyabb a mandolinnál, vagy C1-G1-D2-A2-re, ami két oktávval alacsonyabb a mandolánál.

Változatok

Kerek hátú (bowlback)

A bowlback mandolinokat (más néven roundback mandolinokat) világszerte használják. Leggyakrabban Európában gyártják őket, ahol a mandolinok hosszú fejlődéstörténete helyi stílusokat hozott létre. Japán hangszerkészítők azonban szintén készítenek ilyeneket.

A formájuk és a váltakozó színű facsíkokból való gyakori felépítésük miatt az Egyesült Államokban ezeket néha a köznyelvben „potato bug”, „potato beetle” vagy tater-bug (krumplibogár) mandolin néven emlegetik.

Nápolyi és római stílusok

A nápolyi stílus mandula alakú, tálra emlékeztető teste ívelt facsíkokból épül. Általában hajlított fedlapja van, két síkban ferde kialakítással, hogy a négy sorban elrendezett nyolc fémhúr feszültségét felvegye. A keményfa fogólap a test tetején ül, vagy azzal egy szintben van. A nagyon régi hangszereken fából készült hangolókulcsokat használhatnak, míg az újabb hangszerek általában fogaskerekes fémhangológépeket használnak. A híd egy mozgatható, keményfából készült darab. A hanglyuk mellé, a húrok alá egy koptató van ragasztva. Az európai roundbackek általában 13 hüvelykes (330 mm) menzúrát használnak a 13+7⁄8 hüvelyk (350 mm) helyett, ami az archtop mandolinoknál szokásos.

A nápolyi stílussal összefonódik a római stílusú mandolin, amely hatással volt rá. A római mandolin fogólapja ívesebb és keskenyebb volt. A fogólapot a hanglyuk fölött meghosszabbították az E-húrok, a magasabb húrok számára. A nyak hátsó részének alakja más volt, kevésbé lekerekített, a híd ívelt volt, így a G húrok magasabbra kerültek. A római mandolin a már a nápolyi előtt mechanikus hangoló fogaskerekekkel rendelkezett.

A kiemelkedő olasz hangszerkészítők közé tartozik a Vinaccia (Nápoly), az Embergher (Róma) és a Calace (Nápoly). További modern gyártók közé tartozik Lorenzo Lippi (Milánó), Hendrik van den Broek (Hollandia), Brian Dean (Kanada), Salvatore Masiello és Michele Caiazza (La Bottega del Mandolino) és Gabriele Pandini Ferrara.

Az Egyesült Államokban, amikor a bowbacket még nagy számban gyártották, a Lyon and Healy volt az egyik fő gyártó, különösen a „Washburn” márkanév alatt. Más amerikai gyártók közé tartozik a Martin, a Vega és a Larson Brothers.

Kanadában Brian Dean nápolyi, római, német és amerikai stílusú hangszereket gyártott, de ismert az amerikai virtuóz Joseph Brent számára készített eredeti „Grand Concert” modelljéről is. & Mueller, Dietrich, Klaus Knorr, Reinhold Seiffert és Alfred Woll. A német bowlbackek a Seiffert által kifejlesztett stílust használják, nagyobb és kerekebb testtel.

A japán márkák közé tartozik a Kunishima és a Suzuki. További japán gyártók: Oona, Kawada, Noguchi, Toichiro Ishikawa, Rokutaro Nakade, Otiai Tadao, Yoshihiko Takusari, Nokuti Makoto, Watanabe, Kanou Kadama és Ochiai.

Egyéb bowlback stílusok

A bowlback mandolinok egy másik családja Milánóból és Lombardiából származik. Ezek a mandolinok közelebb állnak a mandolinóhoz vagy mandoréhoz, mint más modern mandolinok. Rövidebbek és szélesebbek, mint a hagyományos nápolyi mandolin, és a hátlapjuk lapos. A hangszerek 6 húrosak, 3 drótból készült magas húrjuk és 3 bélből vagy drótba tekert selyemből készült mély húrjuk van. A húrok a hangolókulcsok és a gitárhoz hasonlóan a hangfalhoz ragasztott híd között futnak. A lombard mandolinok hangolása g-h-e′-a′-d″-g″ (Helmholtz-féle hangmagassági jelölés). A milánói stílus egyik kidolgozója Antonio Monzino (Milánó) és családja volt, akik hat generáción keresztül készítették ezeket.

Samuel Adelstein 1893-ban úgy írta le a lombard mandolint, hogy szélesebb és rövidebb, mint a nápolyi mandolin, sekélyebb a háta, rövidebb és szélesebb a nyaka, és a hagyományos mandolin 4 dupla húrjával szemben 6 szimpla húrja van. A lombardot C-D-A-E-H-G-re hangolták, a húrokat a gitáréhoz hasonlóan a hídhoz rögzítették. 20 bundja három oktávot + 5 hangot fedett le. Amikor Adelstein leírta a hangszert, még nem voltak nejlonhúrok, és a bélhúrok valamint a szimpla húrok „nem rezegnek olyan tisztán és édesen, mint a nápolyi mandolin dupla acélhúrja”.

Bresciai mandolin vagy cremonai mandolin

A múzeumokban fennmaradt bresciai mandolinok (más néven Cremonese) hat helyett négy bélhúrral és rögzített híddal rendelkeznek. A mandolint a nápolyi mandolinhoz hasonlóan kvintekre hangolták. Bartolomeo Bortolazzi 1805-ben megjelent, Anweisung die Mandoline von selbst zu erlernen nebst einigen Uebungsstucken von Bortolazzi című mandolin-tankönyvében népszerűsítette a Cremonese mandolint, amelynek négy szimpla húrja és egy rögzített hídja volt, amelyhez a húrokat rögzítették. Bortolazzi ebben a könyvében azt írta, hogy az új, dróthúros mandolinokon kényelmetlen volt játszani a bélhúros hangszerekhez képest. Emellett úgy érezte, hogy „kevésbé kellemes… kemény, citera-szerű hangjuk” van, szemben a bélhúros „lágyabb, telt énekhanghoz hasonló” hangjával. Jobban kedvelte a 4 szimpla húros cremonai hangszereket, amelyek ugyanúgy voltak hangolva, mint a nápolyi hangszer.

Genovai mandolin, a stílusok keveréke

A lombard mandolinhoz hasonlóan a genovai mandolint sem kvintekre hangolták. A 6 bélhúr (vagy 6 húrsor) a gitárhoz hasonlóan volt hangolva, de egy oktávval magasabbra: e-a-d’-g’-h-e”. A nápolyi mandolinhoz hasonlóan és a lombard mandolintól eltérően a genovai mandolinnál a híd nem a fedlaphoz van ragasztva, hanem a hangszer alja és nyaka között futó húrok tartják a hidat, lefelé irányuló nyomásukkal. A nyak szélesebb volt, mint a nápolyi mandolin nyaka. A hangolókulcs szekrény a gitáréhoz hasonló.

Archtop

A 19. század legvégén egy új stílus, – a hegedűcsalád hangszerei által ihletett, faragott tetejű és hátú konstrukcióval – kezdte kiszorítani az európai stílusú, tálhátú hangszereket az Egyesült Államokban. Ezt az új stílust Orville Gibson, a Michigan állambeli Kalamazoo városában élő, 1902-ben a „Gibson Mandolin-Guitar Manufacturing Co., Limited” nevű céget alapító és általa tervezett és gyártott mandolinoknak tulajdonítják. A Gibson-mandolinok két alapvető stílusban fejlődtek ki: a Florentine vagy F-stílus, amely a nyak közelében díszes csigavonal mintát, a test alsó részén két kiszögellést és általában a fejrészbe faragott csavart mintát tartalmaz; és az A-stílus, amely körte alakú, nincs kiszögellés rajt és általában egyszerűbb a fejrésze.

Ezeknek a stílusoknak általában vagy két f alakú hanglyukuk van, mint a hegedűnek (F-5 és A-5 modellek), vagy egyetlen ovális hanglyukuk (F-4 és A-4 és egyszerűbb modellek) közvetlenül a húrok alatt. Az ezen archetípusokból kiindulva alkotó gyártók hangszerei között sok eltérés van, és egyre gyakrabban fordulnak elő egyéb változatok is. Általában az Egyesült Államokban a Gibson F-lyukú F-5 mandolinokat és az ezen konstrukcióhoz hasonló mandolinokat erősen a bluegrasshoz kötik, míg az A-stílushoz más típusú zenét is társítanak, bár ezt is leggyakrabban bluegrasshoz használják és oda sorolják. Az F-5 bonyolultabb famegmunkálása egyben drágább hangszert is jelent.

Az F-stílusú mandolinok tetejének alátámasztására szolgáló belső merevítés általában párhuzamos gerendákkal történik, hasonlóan a hegedű basszus-gerendájához. Egyes gyártók ehelyett „X-merevítést” alkalmaznak, amely két, egymáshoz illesztett, X alakot adó gerendából áll. Néhány hangszerkészítő ma már „módosított X-merevítést” használ, amely magában foglalja az X-merevítést és egyéb gerendákkal kiegészítve.

Számos modern mandolingyártó olyan hangszereket épít, amelyek nagyrészt a Gibson F-5 Artist modelleket másolják, amelyeket az 1920-as évek elején építettek a Gibson akusztikusának, Lloyd Loarnak a felügyelete alatt. Az eredeti Loar által aláírt hangszerek keresettek és rendkívül értékesek. A Loar-korszakból és korábbról származó egyéb gyártók közé tartozik a Lyon and Healy, a Vega és a Larson Brothers.

Préselt archtop-ok

Az ívelt fedlapok esetében a megfelelő formára faragott tömör fadarabok voltak az ideálisak. Létezik azonban egy másik ívelt fedlapú hangszer is, amelyek íves formára préselt vékony lapokból (tömör fából vagy rétegelt lemezből) készülnek. Ezek a 21. században egyre elterjedtebbé váltak a nemzetközi együttműködéssel készített hangszerek világában.

A préselt tetejű hangszereket úgy készítik, hogy megjelenésükben megegyezzenek a faragott tetejű hangszerekkel, de hangzásuk nem egyezik meg a faragott fatetővel rendelkező hangszerek hangjával. A faragott fa fedlapok, ha ideális vastagságúra vannak faragva, a fogyasztók által elvárt hangzást produkálják. A nem megfelelően faragott lemezek tompítják a hangzást. A faragott fából készült hangszerek hangja annál inkább megváltozik, minél tovább játszanak rajtuk, és a régebbi hangszereket gazdag hangzásuk miatt keresik.

A rétegelt fából készült préselt fedlapok kevésbé rezonálnak, mint a faragott fából készültek, mivel a fa és a ragasztó másképpen rezeg, mint a faanyag. A tömör fából készült préselt fedlapoknál a fa természetes szemcséi összenyomódnak, ami általában kevésbé telt hangzást eredményez, mint egy jól elkészített, faragott tetejű mandolin.

Lapos hátú (Flatback)

A flatback mandolinok hátlapja egy vékony, merevítéssel ellátott falap, mint a gitáré, nem ívelt, mint a bowlback tál vagy a faragott mandolinok ívelt hátlapja.

A bowlbackhez hasonlóan a flatbacknek is kerek hanglyuka van. Ezt néha hosszúkás lyukká, úgynevezett D-lyukká alakították át. A test lekerekített mandula alakú, lapos vagy néha ferde fedlappal.

A típust Európában fejlesztették ki az 1850-es években. A franciák és a németek portugál mandolinnak nevezték, bár ők is helyben fejlesztették ki. A németek a Wandervogel mozgalomban használták.

A bandolimot ott használják általában, ahová a spanyolok és a portugálok vitték: Dél-Amerikában, Brazíliában (Choro) és a Fülöp-szigeteken.

Az 1970-es évek elején Stefan Sobell angol hangszerkészítő saját ciszter tervén alapuló, nagy testű, lapos hátú, faragott fedlapú mandolint fejlesztett ki; ezt gyakran „kelta” mandolinnak nevezik. 

Az amerikai formák közé tartozik az Army-Navy mandolin, a „flatiron” (=vasaló) és a pancake (=palacsinta) mandolin.

Hangszín

A flatback hangját melegnek vagy lágynak mondják, amely népzenéhez és kisebb közönséghez alkalmas. A hangszer hangja nem üt át a többi hangszer hangján, mint a faragott tetejűeké.

Dupla tető, dupla hátlap

A dupla tető egy olyan extra kialakításonság, amellyel a 21. században a lantművészek kísérleteztek a jobb hangzás érdekében. A mandolin játékosok és a hangszerkészítők azonban már legalább az 1900-as évek eleje óta kísérleteznek velük.

Az 1900-as évek elején Ginislao Paris mandolin játékos felkereste Luigi Embergher-t, hogy egyedi mandolinokat készítsen. A négy fennmaradt hangszer egyikének belsejében lévő matrica jelzi, hogy az építményt róla nevezték el, (Sistema Ginislao Paris). Paris kerek hátú duplafedeles mandolinjai a fedlap alatt egy álhátlapot használnak, hogy egy második üreges teret hozzanak létre a hangszerben.

Az olyan modern mandolinisták, mint Joseph Brent és Avi Avital egyedi hangszereket használnak, vagy a hangszerész döntése nyomán, vagy a játékos kérésére. Joseph Brent Brian Dean által készített mandolinja szintén azt használja, amit Brent álhátlapnak nevez. Brent mandolinja a lantművész megoldása volt Brent azon kérésére, hogy olyan hangos mandolin legyen, amelyben a fa jól hallható, és a húroknak kevésbé fémes a hangzása. Az Avital által használt típus a flatback variációja, dupla tetővel, amely egy rezonáló kamrát zár körül, hanglyukakkal az oldalán és domború háttal. Egyetlen izraeli gyártó, Arik Kerman hangszerkészítő készíti. Kerman-mandolinokon játszik még Alon Sariel, Jacob Reuven és Tom Cohen is.

Egyéb

További amerikai gyártmányú változatok közé tartozik a mandolinetto vagy Howe-Orme gitár alakú mandolin (amelyet az Elias Howe Company gyártott 1897 és nagyjából 1920 között), amely a fogólap végétől a farokrészig hengeres kiboltosulással rendelkezett, valamint a Vega mandolina (közismertebb nevén hengerhátú mandolin, amelyet a Vega Company gyártott 1913 és nagyjából 1927 között), amely hasonló hosszanti kiboltosulással rendelkezett, de a hangszer hátulján, nem pedig elöl.

Mandolin-bendzsó

Egy olyan hangszert, amelynek mandolin nyakát bendzsó stílusú testtel párosították, 1882-ben szabadalmaztatta a brooklyni Benjamin Bradbury, és 1885-ben John Farris adta neki a banjolin nevet. Ma a banjolin néha a négyhúros hangszer leírására szolgál, míg a négy dupla húrsorral rendelkező változatot mandolinbanjo-nak nevezik.

Rezonátoros mandolin

A rezonátoros mandolin vagy „rezofon mandolin” olyan mandolin, amelynek hangját a megszokott fa fedlap (mandolintető/felület) helyett egy vagy több fémkúp (rezonátor) állítja elő. A történelmi márkák közé tartozik a Dobro és a National.

Elektromos mandolin

A többi jelenkori kordofon hangszerhez hasonlóan létezik a mandolin modern változata is, az elektromos mandolin. Ezek a mandolinok négy vagy öt szimpla vagy dupla húrsorral rendelkezhetnek. Az 1930-as évek elején fejlesztették ki őket, egy időben az elektromos gitár kifejlesztésével. Léteznek tömör testű és akusztikus elektromos formában.

Különleges hangszereket terveztek annak érdekében, hogy a mandolin hangjának gyors lecsengését leküzdjék. A Fender 1992-ben kiadott egy modellt egy plusz húrsorral (magas A, az E húr felett), tremolóhíddal és extra humbucker hangszedővel (összesen kettő). Az eredmény egy olyan hangszer lett, amely képes heavy metal stílusú gitár-riffeket vagy hegedűszerűen, kitartott hangokat – az elektromos gitárhoz hasonlóan állítható módon – megszólaltatni.

Játékhagyományok világszerte

A mandolinra írt zene nemzetközi repertoárja szinte korlátlan, és a zenészek a legkülönfélébb zenék megszólaltatására használják. Ez különösen igaz a hegedűzenére, mivel a mandolin ugyanolyan hangolású, mint a hegedű. Az olaszországi feltalálását és korai fejlődését követően a mandolin az egész európai kontinensen elterjedt. A hangszert elsősorban a klasszikus hagyományban használták, számos városban megjelentek a mandolinzenekarok, az úgynevezett Estudiantinas vagy Németországban a Zupforchestern. A mandolincsalád e kontinentális népszerűségét követően Európán kívül Amerikában és Japánban is megjelentek a helyi hagyományok. Az olyan utazó mandolinvirtuózok, mint Carlo Curti, Giuseppe Pettine, Raffaele Calace és Silvio Ranieri hozzájárultak ahhoz, hogy a mandolin a 20. század elején „divatos” hangszerré vált. Ez a „mandolinőrület” az 1930-as évekre elhalványult, de éppen amikor ez a gyakorlat kezdett visszaszorulni, a mandolin új helyet talált magának az amerikai countryban, az old-time zenében, a bluegrassban és a népzenében. A közelmúltban a barokk és klasszikus mandolin repertoár és stílusok is profitáltak a régizene iránti fokozott érdeklődésből, és a média olyan klasszikus zenészekre irányította a figyelmet, mint az izraeli Avi Avital, az olasz Carlo Aonzo és az amerikai Joseph Brent. Indiában a mandolint a klasszikus karnatikus zenében használják. A zenész U. Srinivas volt talán a legnagyobb mandolinista ebben a stílusban. Világszerte elismerték virtuozitását, de fiatalon meghalt.

Jelentős zeneirodalom

Művészi vagy „klasszikus” zene

Az úgynevezett „klasszikus zene” hagyománya a mandolin számára némileg hiányos, mivel a mandolin széles körben „népi” hangszernek számít. Jelentős zeneszerzők írtak kifejezetten a mandolinra zenét, de a legszélesebb körben elismert zeneszerzők kevés nagy művet komponáltak rá. Ezeknek a műveknek az összlétszáma meglehetősen csekély a hegedűre komponált művekhez képest. Ennek a hiánynak az egyik következménye, hogy az állandó zenekarokban kevés mandolinosnak jutott hely. A szakirodalomban lévő hiány pótlására a mandolinzenekarok hagyományosan sok olyan zenei feldolgozást játszottak, amelyeket szokásos zenekarok vagy más együttesek számára írtak. Egyes mandolin játékosok kortárs zeneszerzőket kerestek fel, hogy új műveket szerezzennek számukra.

Ráadásul a 18. századtól kezdve mandolinra írt művek közül sok elveszett vagy feledésbe merült. Ezek közül néhány múzeumokban, könyvtárakban és archívumokban vár a felfedezésre. Az újra felfedezett 18. századi mandolinra és mandolin együttesekre írt zenék egyik példája a Jean Lefebure által 1762 első felében összegyűjtött Gimo gyűjtemény. Lefebure Olaszországban gyűjtötte a zenét, és a kéziratok újrafelfedezéséig feledésbe merült.

Vivaldi mandolinóra és zenekarra komponált néhány versenyművet: egy 4 húros mandolinóra, vonós basszusra és continuóra C-dúrban (RV 425), és két 5 húros mandolinóra, vonós basszusra és continuóra G-dúrban (RV 532).

Beethoven mandolinzenét komponált, és szívesen játszott mandolinon. A 4 kis darabja 1796-ból származik: Sonatine WoO 43a; Adagio ma non troppo WoO 43b; Sonatine WoO 44a és Andante con Variazioni WoO 44b.

Mozart Don Giovanni című operájában (1787) mandolin szólamok szerepelnek, többek között a Deh vieni alla finestra című híres áriának kísérete, Verdi Otello című operájában pedig a Dove guardi splendono raggi című áriában guzla kíséretet kér, de a szólamot általában mandolinon adják elő.

Gustav Mahler a 7. szimfóniában, a 8. szimfóniában és a Das Lied von der Erde című művében használta a mandolint.

Mandolinra írt részek szerepelnek Schönberg (Op. 31-es variációk), Stravinsky (Agon), Prokofjev (Rómeó és Júlia) és Webern (opus Parts 10) műveiben.

Néhány 20. századi zeneszerző is előszeretettel használta a mandolint műveiben (többek között Schönberg, Webern, Stravinsky és Prokofjev).

A 20. század legjelentősebb európai mandolin-zeneszerzői közé tartozik Raffaele Calace (zeneszerző, előadóművész és hangszerkészítő) és Giuseppe Anedda (virtuóz koncertzongorista és az Olasz Mandolin Konzervatórium első tanszékének professzora, Padova, 1975). Az olasz klasszikus zene és az olasz klasszikus-kortárs zene mai képviselői közé tartozik Ugo Orlandi, Carlo Aonzo, Dorina Frati, Mauro Squillante és Duilio Galfetti.

A 20. században japán zeneszerzők is komponáltak zenekari zenét mandolinra, de ezek Japánon kívül nem túl ismertek. Neves zeneszerzők közé tartozik Morishige Takei és Yasuo Kuwahara.

A hagyományos mandolinzenekarok továbbra is nagyon népszerűek Japánban és Németországban, de az Egyesült Államokban, Európában és a világ többi részén is léteznek. Mandolin-családba tartozó hangszerekre komponált műveket, illetve hagyományos darabok újra-hangszereléseit adják elő. Egy mai hagyományos mandolinzenekar felépítése a következő: első és második mandolin, mandola (vagy oktávmandola, amely egy oktávval a mandolin alá van hangolva, vagy tenormandola, amely a brácsához hasonlóan van hangolva), mandocselló (amely a csellóhoz hasonlóan van hangolva) és basszushangszerek (hagyományos nagybőgő vagy ritkán basszus mandolin). Kisebb együttesek, például két mandolinból, mandolából és mandocsellóból álló kvartettek is előfordulnak.

https://en.wikipedia.org/wiki/Mandolin

Orbán József

Reményi Mihály műhelyében dolgozott.

1942-ben a VII. kerület Nyár utca 14-ben volt a műhelye.

1960-as hirdetés szerint: Jazzdobok, pengetős és vonós hangszerek szakszerű javítását vállalja özv. Orbán Józsefné.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Mondd el a véleményed

For security, use of CloudFlare's Turnstile service is required which is subject to the CloudFlare Privacy Policy and Terms of Use.

HÚREMBER
KÜLÖNLEGES HANGSZEREINK

Lehet, hogy ez is érdekel

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.