Xilofon – Krokodil ábrázolás
| Méretek | 820 × 184 × 385 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Xilofon – Krokodil ábrázolás
| Méretek | 820 × 184 × 385 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A xilofon (az ógörög ξύλον (xúlon) ‘fa’ és φωνή (phōnḗ) ‘hang, hang’ ‘fa hangja’ szavakból) az ütőhangszerek családjába tartozó hangszer, amely ütőkkel ütött fából készült rudakból áll. Minden egyes rúd egy-egy idiofon, amely egy zenei skála egy hangmagasságára van hangolva, legyen az pentaton vagy heptatonikus számos afrikai és ázsiai hangszer esetében, diatonikus számos nyugati gyermekhangszer esetében, vagy kromatikus a zenekari használatra szánt hangszerel esetében.
A xilofon kifejezés általánosan használható, és magában foglalja az összes ilyen hangszert, mint például a marimba, a balafon vagy akár a szemantron. A zenekarokban azonban a xilofon kifejezés kifejezetten a marimbánál valamivel magasabb hangmagasságú és szárazabb hangszínű kromatikus hangszerre utal, és e két hangszer nem keverendő össze. Aki xilofonon játszik, azt xilofonistának vagy egyszerűen xilofon játékosnak nevezik.
A kifejezést a köznyelv a litofon és a metallofon típusú hasonló hangszerekre is használja. Például a Pixiphone és sok hasonló, a gyártók által xilofonként leírt játéknak nem fából, hanem fémből vannak a rúdjai, ezért az organológia inkább glockenspielnek, mint xilofonnak tekinti őket.
A xilofonok felépítése
A modern nyugati xilofonok lemezei rózsafából, paduk fából, grenadil fából vagy különböző szintetikus anyagokból, például üvegszálból vagy üvegszál-erősítésű műanyagból készülnek, ami erősebb hangzást tesz lehetővé. Egyes xilofonok akár 2+1⁄2 oktávos hangterjedelműek is lehetnek, de a koncert xilofonok jellemzően 3+1⁄2 vagy 4 oktávosak. A glockenspielhez hasonlóan a xilofon is transzponáló hangszer: szólamai egy oktávval a megszólaló hangok alá vannak írva.
A koncert-xilofonokon a hangszín javítása és a hangtartás fokozása érdekében a rudak alatt csőrezonátorok találhatók. A keretek fából vagy olcsó acélcsőből készülnek: a drágább xilofonok állítható magasságúak és stabilabb állvánnyal rendelkeznek. Más zenei kultúrákban egyes változatokban a Helmholtz-rezonátorokként működő tökök vannak. Mások „vályús” xilofonok, amelyeknek egyetlen üreges teste az összes rúd rezonátorként működik. A régi módszerek szerint a rudakat összekötözött szalmakötegeken helyezték el, és még ma is gyakorolják, hogy a rudakat létra-szerű elrendezésben egymás mellé helyezik. A régi ütők fűzfából készültek, a vert végeken kanálszerű tálakkal.
Ütők
A xilofonokon nagyon kemény gumi-, műanyag- vagy akrilütővel kell játszani. Néha közepes vagy kemény gumiütőket, nagyon kemény maggal bíró vagy fonállal borított ütőket használnak a lágyabb hatásokhoz. A xilofonokon fényesebb hangokat lehet létrehozni rózsafából, ébenfából, nyírfából vagy más keményfából készült fa fejű ütőkkel.
Története
A hangszer eredetét homály fedi. Nettl felvetése szerint Délkelet-Ázsiából származik, és Kr. u. 500 körül került Afrikába, amikor a maláj-polinéz nyelvet beszélő népek egy csoportja Afrikába vándorol. Kapcsolatot talált a kelet-afrikai xilofon-zenekarok és a jávai és balinéz gamelán-zenekarok között. Ezt a közelmúltban Roger Blench etnomuzikológus és nyelvész megkérdőjelezte, aki a xilofon független afrikai eredete mellett foglalt állást, a helyi feltalálásra utaló bizonyítékok között említve az afrikai xilofonok jellegzetes vonásait, valamint a xilofontípusok és a proto-xilofonszerű hangszerek nagyobb változatosságát Afrikában.
Ázsiai xilofon
A legkorábbi bizonyíték egy valódi xilofonra a 9. századból származik Délkelet-Ázsiából, míg a Bécsi Szimfonikus Könyvtár szerint egy hasonló, felfüggesztett fa hangszer, egyfajta harmonikon már i. e. 2000-ben létezett a mai Kína területén. A xilofonszerű ranatot hindu területeken használták (kashta tharang). Indonéziában bizonyos régióknak saját xilofontípusuk van. Észak-Szumátrán a Toba Batak népcsoport a Garantung (ejtsd: „garattung”) néven ismert fa xilofonokat használja. Jáván és Balin xilofonokat (gambang, Rindik és Tingklik néven) használnak a gamelán együttesekben. Még mindig hagyományos jelentőségük van Malajziában, Melanéziában, Indonéziában, Thaiföldön, Mianmarban és Amerika egyes régióiban. Mianmarban a xilofont Pattala néven ismerik, és jellemzően bambuszból készül.
Afrikai xilofon
A marimba kifejezést különböző hagyományos népi hangszerekre is alkalmazzák, mint például a nyugat-afrikai balafon. A korai formák egy tök tetején lévő rudakból álltak. A fát először tűzön pörkölték meg, mielőtt a lemezt a kívánt hangmagasság eléréséhez megformálták. A rezonátor hangolása a lemezekhez a rezonátor méretének gondos megválasztásával, a rezonátor-száj átmérőjének darázsviasz segítségével történő beállításával, valamint a lemezek rezonátor feletti magasságának beállításával történik. Egy gyakorlott hangszerkészítő megdöbbentő erősítést tud produkálni. A dibinda és mbila játékhoz használt ütők feje egy vadon élő kúszónövényből nyert természetes gumiból készült. A kelet-afrikai xilofonzenében, például a makonde dimbila, a yao mangolongondo vagy a shirima mangwilo zenében, ahol az opachera, a kezdeti hívó hangjára egy másik játékos, a wakulela válaszol, az „összefonódó” vagy váltakozó ritmus jellemző. Ez általában megduplázza az amúgy is gyors ritmust, amely egy ellenritmussal is együtt létezhet.
Mbila
A mbila (többes számban „timbila”) a Mozambik déli részén, Inhambane tartományban élő chopi néphez kötődik. Nem tévesztendő össze a mbira-val. A mbilához kötődő zenei stílusról úgy vélik, hogy az írástudás előtti népeknél eddig talált legkifinomultabb zeneszerzési módszert alkalmazza. A mozambiki tökrezonátorral ellátott, egyenlő arányú heptatonikus hangolású mbilán jellemzően nagy együttesekben játszanak, koreografált tánccal, talán egy történelmi drámát ábrázolva. Az együttesek körülbelül tíz, három vagy négyféle méretű xilofonból állnak. Egy teljes zenekarban két basszushangszer van, a gulu, három vagy négy fából készült lemezzel, amelyeken állva, nehéz, tömör gumifejű ütőkkel játszanak. Van továbbá három tenor dibinda, tíz lemezzel, amelyeken ülve játszanak, és maga a mbila, amely akár tizenkilenc lemezzel is rendelkezhet, melyek közül akár nyolcon is játszhatnak egyszerre. A gulu is tököt használ rezonátorként. A táncot hosszú kompozíciókkal kísérik, amelyeket ngominak vagy mgodónak neveznek, és körülbelül 10 zeneszámból állnak, amelyek 4 különálló tételbe vannak csoportosítva, egy nyitánnyal együtt, különböző tempóban és stílusban. Az együttes vezetője költőként, zeneszerzőként, karmesterként és előadóként is szerepel, szöveget ír, dallamot improvizál részben a chopi hangzásnyelv jellegzetességei alapján, és egy második ellenpontozott vonalat komponál. Az együttes zenészei részben improvizálnak. A zeneszerző ezután konzultál a szertartás koreográfusával, és kiigazításokat végeznek. Ezek közül a leghosszabb és legfontosabb a „Mzeno”, amely egy helyi jelentőségű kérdésről szóló dalt tartalmaz, vagy akár a közösség egy prominens személyiségének kifigurázását is!
Gyil
A gyil (angolul: /ˈdʒɪlə, dʒiːl/) a nyugat-afrikai Ghána, Burkina Faso, Mali és Elefántcsontpart gur nyelvű lakosságának közös pentaton hangszere. A gyil az észak-ghánai és burkina fasói dagaaba népcsoport, valamint a ghánai, dél-burkina fasói és elefántcsontparti lobi népcsoport elsődleges hagyományos hangszere. A gyil-en általában párban játszanak, egy kuor nevű tökdob kíséretében. Játszhatja egy személy is, a dob és a botkíséret mellett, vagy szóloban is. A gyil duett a dagaabai temetések hagyományos zenéje. A hangszeren általában férfiak játszanak, akik fiatalon tanulnak meg játszani, azonban nincs nemi megkötés.
A Gyil felépítése hasonlít a Balaba vagy Balafon hangszerhez, amelyet a Mande nyelvet beszélő bambara, dyula és sosso népek használnak nyugatabbra, Mali déli részén és Burkina Faso nyugati részén, amely régió számos zenei hagyományt oszt meg Elefántcsontpart és Ghána északi részének zenei hagyományaival. A hangszer 14 fából készült lemezből áll, amelyek egy liga nevű afrikai keményfából készültek, és egy fakerethez vannak rögzítve, amely alatt lopótökök lógnak. A pókháló vékony selyem a tökben lévő apró lyukakat borítja, hogy zümmögő hangot adjon, a rögzítéshez pedig antilop-ínt és bőrt használnak. A hangszeren gumifejű fakalapáccsal játszanak.
Silimba
A silimba egy xilofon, amely a nyugat-zambiai Barotselandban élő nkoya és lozi népek körében elterjedt. A hangolt lemezeket rezonáló tökre kötik. A nkoyák shinjimba néven ismerik, és a kazanga, a nkoyák hagyományos királyi szertartása során használják. A silimba a lozi nép zenei hagyományainak alapvető része, és az éves Kuomboka-szertartáson is hallható. A shilimbát ma már Zambia legtöbb részén használják.
Akadinda, amadinda és mbaire
Az akadinda és az amadinda xilofonszerű hangszerek, amelyek a mai Ugandában található Bugandából származnak. Az amadinda tizenkét lemezből készül, amelyek pentaton skálára vannak hangolva. Többnyire három játékos játszik rajta. Két játékos egymással szemben ül, és gyors tempóban, egymásba fonódó technikával ugyanazokon a lemezeken játszik. Nincs tök rezonátora és nincs zúgó hangja, ami sok más afrikai xilofon két jellemzője.
Az amadinda fontos hangszer volt az ugandai Buganda királyság királyi udvarában. Erre a xilofonra ma már egy különleges típusú jelölést használnak, amely számokból és periódusokból áll, ahogyan az embaire, egy Dél-Ugandából származó xilofontípus esetében is.
Balo
A balo (balenjeh, behlanjeh) a nyugat-afrikai mandinka nép körében használatos. A lemezeket tökre szerelik, és gumírozott végű ütőkkel ütik meg. A játékosok jellemzően vaspántokat és gyűrűket viselnek a kezükön, hogy játék közben csilingeljenek.
Nyugati xilofon
Európában a xilofon legkorábbi említése Arnolt Schlick Spiegel der Orgelmacher und Organisten (1511) című művében található, ahol a xilofont hültze glechter („facsattogás”) néven említik. A hangszer további leírásai következnek, bár a „xilofon” kifejezést csak az 1860-as években használják. A hangszer nagyrészt Közép-Európa, nevezetesen Lengyelország és Kelet-Németország népzenéjéhez kötődik. Egy korai változata Szlovákiában jelent meg, és a legkorábbi utalás egy hasonló hangszerre a 14. századból származik.
Az európai zenekari xilofont először Camille Saint-Saëns Danse Macabre című művében használták 1874-ben. Ekkorra a hangszert már bizonyos mértékig népszerűsítette Michael Josef Gusikov, akinek hangszere az öt soros xilofon volt, amely 28, trapéz alakban, félhangonként elrendezett, szalmatámaszokon nyugvó, nyers fából készült lemezből állt. Nem voltak rezonátorok, és kanál alakú botokkal játszottak rajta gyorsan. Curt Sachs zenetudós szerint Gusikov kerti koncerteken, varietéműsorokban és szimfonikus koncerteken, mint újdonság lépett fel.
A nyugati xilofont a korai jazz-zenekarok és a vaudeville-ek használták. Világos, élénk hangja jól illett az 1920-as és 1930-as évek szinkópás tánczenéjéhez. Red Norvo, George Cary, George Hamilton Green, Teddy Brown, Harry Breuer és Harry Robbins a jól ismert játékosok közé tartozott. Az idő múlásával a xilofont népszerűségben felülmúlta az 1920-as években kifejlesztett fém billentyűs vibrafon. Az olyan xilofont, amelynek hangterjedelme lefelé a marimba hangterjedelmébe nyúlik, xilorimbának nevezik.
A zenekari partitúrákban a xilofont jelölheti a francia claquebois, a német Holzharmonika (szó szerint „faharmonika”) vagy az olasz silofono. Sosztakovics különösen kedvelte ezt a hangszert; számos művében, köztük a legtöbb szimfóniájában és a 2. csellóversenyében is kiemelkedő szerepet játszik. A modern xilofonjátékosok közé tartozik Bob Becker, Evelyn Glennie és Ian Finkel.
Az Egyesült Államokban különösen nagy koncentrációban vannak zimbabwei marimba zenekarok a csendes-óceáni északnyugaton, Coloradóban és Új-Mexikóban, de léteznek együttesek a keleti parttól Kalifornián át egészen Hawaiiig és Alaszkáig. E közösség fő eseménye a ZimFest, az évente megrendezett zimbabwei zenei fesztivál. A zenekarok hangszerei a magas szoprántól kezdve az alsó szopránon, tenoron, baritonon át egészen a basszusig terjednek. A rezonátorok általában vékony celofánnal borított lyukakkal készülnek (a balafonhoz hasonlóan), hogy elérjék a jellegzetes zümmögő hangot. Az amerikai zenekarok repertoárja általában nagy átfedést mutat, ami annak köszönhető, hogy a zimbabwei zenész, Dumisani Maraire, aki a zimbabwei zenét elsőként hozta el Nyugatra, és 1968-ban a Washingtoni Egyetemre érkezett, közös forrás.
Használata az általános iskolai oktatásban
Sok zenepedagógus használja a xilofont tantermi eszközként, hogy segítse a gyermekek zenei fejlődését. A xilofonok használatáról ismert módszer az Orff-Schulwerk, amely a hangszerek, a mozgás, az ének és a beszéd használatát kombinálja a gyermekek zenei képességeinek fejlesztése érdekében. Az amerikai általános zenei osztályokban használt xilofonok kisebbek, körülbelül 1+1⁄2 oktávosak, mint a 2+1⁄2 vagy több oktávos teljesítményű xilofonok. A basszus xilofonok hangterjedelme a középső C-től A-ig egy oktávval magasabbra van írva, de egy oktávval lejjebb szólalnak meg, mint ahogyan írva van. Az alt hangterjedelmek a középső C-től A-ig egy oktávval magasabbra vannak írva, és úgy szólnak, ahogyan írva van. A szoprán hangterjedelmek a középső C-től A-ig egy oktávval magasabbra vannak írva, de egy oktávval magasabbnak hangzanak, mint a leírtak.
Andrew Tracey szerint a marimbákat 1960-ban vezették be Zimbabwéba. A shona zenén alapuló zimbabwei marimba nyugaton is népszerűvé vált, amely átvette e hangszerek eredeti használatát a mbira dzavadzimu (valamint a nyunga nyunga és a matepe) zene átiratainak lejátszására. Az első ilyen átiratokat eredetileg a zimbabwei zeneoktatásban használták. A zimbabwei hangszerek gyakran diatonikus C-dúr skálájúak, ami lehetővé teszi, hogy „nyugati hangolású” mbirával (G nyamaropa) együtt játszanak rajtuk, néha egy hozzáadott F♯ billentyűvel.
nincs adat

Értékelések
Még nincsenek értékelések.