Skip to main content Scroll Top

Tar - perzsa

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 966 × 250 × 230 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

Tar - perzsa

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 966 × 250 × 230 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Menzúra

Húrok száma

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

Története

A „tar” szó a középkori Irán zenei írásaiban és költészetében egyaránt megtalálható. Nem egyértelmű azonban, hogy a tar azonos-e a mai hangszerrel. A múltban is voltak olyan hangszerek, amelyeket shish tar, panj tar és chahar tar néven emlegettek. Ezek a nevek azonban csak a húrok számáról árulkodnak, mivel a „shish” hat, a »panj« öt, a „chahar” pedig négy húrt jelent. A Chehel Sotun palotában található, a Szafavida Abbász sah korából származó festmények alapján arra következtethetünk, hogy abban az időben a mai tarhoz hasonló hangszer nem létezett. Az egyik ilyen festményen, amely a sah lakomáját ábrázolja, néhány hangszer, például a ney, a daf, a qanun, a kamanche és a tarhoz hasonló húros hangszer látható. Általában egy adott hangszert ábrázoló régi festmények megléte az egyik módja a hangszer történetének nyomon követésének, és mivel ilyen festményt még nem találtak a tarról, azt mondhatjuk, hogy a mai tar nem túl régi. Valószínűleg 200 vagy 250 évvel ezelőttre nyúlik vissza. A tar legrégebbi képe Naser al-din Shah Qajar uralkodásának idejéből származik. Ezen a festményen Mirza Ali Akbar Khan Farahani az udvar néhány emberének tanítja a tar játékot. A tar Fath Ali Shah Qajar idején vált egy elterjedt városi hangszerré. A perzsa műzene vagy radif repertoárját is a korabeli tar-játékosok állították össze. Azerbajdzsán kivételével a tar nem létezik Irán egyetlen népzenei hagyományában sem.

Létezik azonban egy rūbāb nevű hangszer, amely bizonyos mértékig hasonlít a tarhoz, és amelyet Beludzsisztánban, Pakisztánban és Afganisztánban is használnak. Jean During, egy kortárs francia etnomuzikológus úgy véli, hogy a mai tar a rūbāb leszármazottja, mivel mindkettőnek kettős felépítésű teste van, amelyet állatbőr borít. Azerbajdzsánban a tarnak van egy másik változata is, amelyet Qafqazi tarnak hívnak. Vertkov és más tudósok szerint ez a hangszer csak a XVIII. század végén jelent meg ebben a tartományban. Abban az időben Sadiq Oqli, egy képzett zenész három burdonhúrral egészítette ki a perzsa tar-t és egy kicsit megváltoztatta a formáját. Ezért sokan úgy vélik, hogy a Qafqazi tar a perzsa tar után alakult ki, és szintén a rūbāb leszármazottja. Jelenleg a Qafqazi tarnak nyolc húrja van, és a teste kisebb, mint az iránié. A Qajar-korszak tarjához hasonlóan a Qafqazi tar-t is a mellkason tartják. A legrégebbi nyugati világban fellelt tart 1910-ben látták egy brit múzeumban. Gobineau francia tudós leírta, hogy 1856-ban Teheránban látta Aqa Ali Akbar Farahani tar játékát.

Felépítése

A tar teste egy kettős tál alakú, eperfából faragott doboz, amelynek tetejét egy vékony, kifeszített báránybőrből készült hártya fedi. A kisebb tálat „Naqareh”-nek, a nagyobbat pedig „Shekam”-nak nevezik. A tál két felének összerakása után a nyak, majd a Sarpanje vagy hangolókulcs doboz is hozzájuk kerül. Kétféle hangolókulcs doboz létezik a tarhoz, a hagyományos és a Qanbari Mehr mester által tervezett új. A nyak hossza 45-50 cm, és általában két párhuzamos csontsor díszíti, amelyek között egy sötét fából készült vonal húzódik. Az utóbbi években a hidak néha műanyagból készülnek. A tar különböző módokon hangolható. Egyes hangolások azonban előnyösebbek a különleges dastgah-ok számára. A tar hangterjedelme közel két és fél oktáv. A fogólapon huszonöt-huszonnyolc állítható bél-bund található. Ezek a bundok jelzik a lefogandó hangok helyét, és a juhbélből készültek. A tar hangszeren egy általában sárgarézből készült, 3 cm hosszúságú pengetővel játszanak. A pengető egyik fele viasszal van bevonva, hogy a játékos könnyen megfoghassa. Újabban műanyag pengetőt is gyártanak. Az előző generációk néhány híres tar-készítője: Khachik, Hambarson, Farajollah, Aqa Goli, Yahya, Shahrokh, Malkom, Abas és Jafar. Ezek közül Yahya a leghíresebb. Hovans Abkaryan iráni örmény volt Iszfahán városából. Tarjait „Yahya” néven írta alá, és emiatt Yahya néven ismerték az emberek. Minden bizonnyal 1931-ben halt meg. Az iráni zenészek a jó tart mindig Yahyáéhoz hasonlítják. A mai jól ismert tarkészítők közül néhány: Mahmud Farahmand, Yusef Purya, Ebrahim Barzi, Arjang Naji és Ramin Jazayeri.

Játékosok

Bár a tar viszonylag új hangszer, az elmúlt kétszáz évben ez volt a fő városi hangszer. Az elmúlt száz év leghíresebb iráni zenészei a tar-játékosok voltak. Az elmúlt évtizedekben Iránban a tar játéknak három stílusa alakult ki: a Hagyományos stílus, az Új stílus és a Rádiós stílus.

A hagyományos stílus

Ez a stílus a Qajar-korszakban volt elterjedt. Az ebben a stílusban játszó leghíresebbek között említhetjük a Farahani családot. Úgy tűnik, hogy 1921-ig a tar-t a mellkason tartották, de később lehozták, és a lábakra helyezték. A szerkezetében is történtek változások. A két nagy mestertől, Mirza Abdollah és Mirza Husszein Qoli Farahanitól maradt fenn néhány felvétel. A hagyományos stílus másik híres alakja Darvish Khan volt. Ő Aqa Hussein Qoli tanítványa volt. Ő is nagyon tehetséges zeneszerző volt, és gyönyörű és felemelő darabokat komponált, amelyek ma is sok zenész számára jelentenek inspirációt. Ismerte a nyugati zenét is, mivel egy ideig a hadsereg zeneiskolájában ütőhangszereken játszott. Olyan darabokat is komponált, mint az induló és a polka. Sőt, Darvish Khan néhány felvételét zongorakísérettel készítette. Mindezek a nyugati zene rá gyakorolt hatását bizonyítják. Darvish Khan után olyan virtuóz tar-játékosokat említhetünk, mint Musa Marufi, Morteza Neydavood, Vaziri ezredes és Yahya Zarin Panjeh. Ali Akbar Shahnazi Aqa Hussein Qoli Farahani fia volt.

Ő volt az egyik legfontosabb képviselője annak, hogy a családi zenei hagyomány átadása fontos a fiatalabb generációnak. Játékstílusa nagyon egyedi volt, teljesen különbözött a múlt és a jelenkor zenészeitől. Voltak olyan kiváló tar-játékosok is, akiknek a stílusát életük idején nem igazán értékelték, de a következő generáció értékelte őket. Az ő stílusuk sokkal személyesebb volt, azonban a tradicionális stílus keretei közé illeszkedett volna. Qolam Hussein Bigje Khani volt az egyikük. Nagyon gyorsan játszott a tarján, és sajátos zenei kifejezésmóddal rendelkezett. Az 1970-es évek a perzsa zeneművészet reneszánszaként ismert. Ebben az időszakban hozták létre a Perzsa Hagyományos Zene megőrzésével és népszerűsítésével foglalkozó központot. Ebben a központban a régi mesterek, akik a Qajar-korszak mestereinek tanítványai voltak, tanították az új generációt. Ezért a hagyományos stílus, amelyet egy ideig nem hallottak, és amely nagyon különbözött a Rádiós és az Új stílustól, ismét feléledt. Mohammad Reza Lotfi, Hussein Alizadeh, Dariush Tal’i, Ata Janguk és Dariush Pirniyakan, valamint a fiatalabb generációból Arshad Tahmasbi azok közé tartoznak, akik a régi mestereknél tanultak, és a klasszikus hagyományokon alapuló új stílusú tarjátékot hoztak létre.

Az Új stílus

Ali Naqi Vaziri ezredes az egyik legvirtuózabb iráni tar-játékos volt. Aqa Husszein Qolitól és Darvish Khantól tanult taron, később pedig Európába ment, hogy nyugati klasszikus zenét tanuljon. A tar mellett hegedült és zongorázott is. Visszatérve Iránba, új játékstílust teremtett a taron, amely teljesen egyedi volt. A gyors tremoló, az arpeggiók, az rövid önálló kompozíciók és az akkordok használata volt stílusának néhány jellemzője. Bár Vaziri hatása nagyon meghatározó volt az oktatás terén, szólójátékának stílusát a maga idejében és az utána következő generációban nem sokan követték. Kayvan Saket azonban nagyjábó ötven év elteltével követte Vaziri stílusát.

A Rádiós stílus

Amikor 1940-ben megalakult az Iráni Nemzeti Rádió, néhány zenész belépett ebbe a szervezetbe, és fokozatosan kialakult egy másfajta stílus a tar játékban, amely a rádiós stílus néven vált ismertté. Ebben a stílusban a játékosok inkább a saját személyes érzelmeikkel és hangulataikkal foglalkoztak, mint a radiffal (tradícionáli perzsa zenei repertoár). Ebben a stílusban a játéktechnika is nagyon különbözött a klasszikus stílustól. A rádiós stílusban nem lehetett egyetlen erős pengetést sem hallani. Emellett a tremolók lassabbak, a zenei mondatok pedig tisztábbak voltak. A rádiós stílus néhány képviselői pl.: Abdol Hussein Shahnazi, Jalil Shahnaz, Lotfolah Majd, Farhang Sharif, Feraydun Hafezi, Mehdi Takestani, Ebrahim Sarkhosh és Hushang Zarif.

További híres tar-játékosok

Vannak olyan tar-játékosok, akik eredetileg a hagyományos stílust tanulták, de más stílusok, köztük a népzenei hagyományok is hatással voltak rájuk. Majid Derakhshani, Hamid Motebasem, Davood Azad és Mohsen Nafar néhányan közülük. A tar az elmúlt száz évben a legnépszerűbb hangszer volt. Ezért, ellentétben néhány más hangszerrel, mint például a ney, a kamanche, vagy akár a santur, amelyeknek a perzsa zene történetének bizonyos időszakaiban nem voltak játékosai, a perzsa zene története során mindig is bőségesen voltak tar-játékosok. Még a hangszer magasabb ára sem befolyásolta azoknak a számát, akik szerettek a taron játszani. 1941 és 1961 között, amikor a legtöbb zenekar a perzsa hangszerek helyett nyugati hangszereket használt, mint a klarinét, a fuvola, a zongora és a hegedű család tagjai, a tar volt az egyetlen perzsa hangszer, amelyet ezekben a zenekarokban használtak. Valójában ennek a hangszernek a vonzó hangzásvilága volt a fő oka annak, hogy ez a hangszer a történelem során olyan élő és befolyásos maradt. A hivatásos tar-játékosok száma a jelenleg is nagyobb, mint a múltban. A kortárs képzett tar-játékosok közül a következőket kell megemlíteni: Shahriyar Faryusefi, Kay Khosro Purnazeri, Zaydolah Tolo’i, Farokh Mazhari, Mehrdad Delnavazi, Shahram Mirjalali, Mohammad Jamal Samavati, Hamid Sokuti, Mansur Sinaki, Siyamak Nemat Naser, Afshin Faramarzi, Jahansh Sarami, Bahram Saed, Behruz Hemati, Homayun Yazdani, Hamid Khabazi, Vahid Basam, Erfan Ganje’i, Ali Qamsari, Payam Jahanbani, Iman Vaziri, Emad Hanife, Arjang Sayfizadeh, Salman Salek, Padideh Ahrar Nejad, Hasan Amin Sharifi, Sanaz Satarzadeh, Amin Ramin, Maziyar Shahi, Tahmures Purnazeri, Meqdad Shah Husseini, és még sokan mások.

Női tar-játékosok

Az ország férfidomináns kultúrája miatt az elmúlt két évszázadban a legtöbb tar-játékos férfi volt. Csak két nő tudott hírnevet szerezni ezen a téren, Mina és Zohreh. Ők a Qajar-korszakban éltek. Amikor a huszadik század elején a modernista mozgalom megingatta az iráni társadalom társadalmi és politikai helyzetét, a nők régi státusza kezdett megváltozni. Ennek eredményeképpen számos iskolát hoztak létre a nők számára, és fokozatosan beléptek a hagyományos társadalom különböző területeire. A zenében is erős volt a változás. Vaziri, aki megalapította zeneiskoláját, elfogadta a nőket, és sok, általában jómódú családokból származó lány lépett be ebbe az iskolába, és tanult zenét. Bár a huszadik század társadalmi változásai után sok nő lépett a zenei pályára, a házasság és az életük nehézségei miatt csak kevesen tudták művészetüket gyakorolni. Ma azonban sok képzett tar-játékos van az iráni nők között, akik nagyon fontos szerepet játszanak a perzsa zeneművészet tanításában és előadásában. Bahare Fayazi, Sahba Motalebi, Piraye Purfar és Azar Zargariyan néhány virtuóz női tar-játékos. E női tar-játékosok közül Bahare Fayazi és Sahba Motalebi különleges státuszra tett szert. A perzsa zene szakértői szerint ez a két hölgy, akik nagyon jól ismerik a perzsa zene szerkezetét, és nagyon ügyesen játszanak a tar-játékon, azon kevés női tar-játékosok közé tartoznak, akik képesek improvizálni.

Rokon hangszerek

Mivel a tar viszonylag új hangszer, nem léteznek igazán vele rokon hangszerek. Vaziri ezredes azonban két különböző tar hangszertípust talált fel, a basszus tart és a szoprán tart. Az ötletet az általa ismert nyugati klasszikus zenei hagyományból vette át. Az iráni zenészek azonban csak a basszus tar-t fogadták el és használták együttesekben. A basszus tar hangterjedelme egy oktávval alacsonyabb, mint a taré, és műanyag pengetővel játszanak rajta. A basszus tarnak csak három húrja van, amelyek általában gitár vagy cselló húrok. A tál naqare részét nem fedi bőr. A basszus tart csak zenekarokban használják, szólóhangszerként nem.

Azeri vagy Qafqazi Tar

Azerbajdzsánban a perzsa tar mellett helyi tar-on is játszanak. A történelemkönyvekben és dokumentumokban ezt a hangszert „Qafqazi tar”-nak nevezik. A perzsa tarhoz hasonlóan az azeri tar hangdoboza is két tálból áll. Az azeri tarnak nyolc húrja van, és a játékos a mellkasán tartja. Ezért a játékos feláll, miközben a hangszeren játszik. Az azeri tar hangja nazális.

Új fejlemények 

A tar a perzsa zeneművészet egyik fő hangszere, amelyen együttesben és szólóhangszerként is játszanak. A hangszer hangereje a szantur, a ney, az oud és a kamanche hangerejéhez hasonlítható, és mikrofon használata nélkül is megszólaltatható. A perzsa együttesekben történő használata mellett a tar hangszert nagyzenekarokban is használják. Emellett számos darabot írtak tar együttesekre, valamint tar és a különböző típusú zenekarok számára. Például létezik egy fantázia tar és vonószenekar számára. Ezt a darabot eredetileg Vaziri mester írta tarra, és „Bandbaz” néven ismert. Hussein Dehlavi átdolgozta ezt a darabot. Mohsen Nafar írt egy darabot tar együttesre. Ebben a darabban különböző dallamvonalak szólalnak meg. Bár a tar városi hangszer, és nem létezett Irán népzenéjében, a Rádió megalakulásával néhány népzenész elkezdte használni ezt a hangszert. Másrészt néhány perzsa klasszikus zenész is használta a tart népzenei dallamok lejátszásához. A híres nyugati zeneszerzők remekműveinek a taron való megszólaltatása egy másik tendencia. Ezt először az Azerbajdzsáni Köztársaság néhány zenésze tette meg, majd később az iráni zenészek is átvették. Ezeket a darabokat eredetileg zongorára, hegedűre és gitárra írták. Természetesen a taron történő előadásuk csak kísérleti jellegű, nem tekinthető új stílusnak a perzsa művészeti zene területén.

https://farabisoft.com/Pages/FarabiSchool/InstrumentsDetails.aspx?lang=en&PID=4&SID=32

nincs adat

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Mondd el a véleményed

For security, use of CloudFlare's Turnstile service is required which is subject to the CloudFlare Privacy Policy and Terms of Use.

HÚREMBER
KÜLÖNLEGES HANGSZEREINK

Lehet, hogy ez is érdekel

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.