Skip to main content Scroll Top

Szájharmonika - Vermona Piccolo 1.

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 80 × 22 × 15 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Nyílások száma

10

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

Szájharmonika - Vermona Piccolo 1.

Hozzáadás a kedvencekhez
Hozzáadva a kívánságlistához Kívánságlista megtekintése
Eltávolítva a kívánságlistáról
Információk
Méretek 80 × 22 × 15 mm
Hangszer neve

Hangszer típusa

Jellemző előfordulási helye

Hangszer készítésének ideje

Hangszer készítésének helye

Hangszer készítője

Hangszert restaurálta

Nyílások száma

10

Hangszeren történő játék módja

Kontinens

Ország

Megosztás:
Kategóriák:
Címkék:

A szájharmonika (más néven: „herfli”, viccesebb nevén „pofagyalu”) egy levegő segítségével megszólaló aerofon hangszer. A hangszerjátékos közvetlenül szájával fújja hangszerébe a levegőt, amely rezgésbe hozza a belsejében elhelyezkedő fémlapokat. A különböző hangmagassághoz más-más méretű fémlapok tartoznak, amelyek két, egymással ellentétes irányba fektetett sorban helyezkednek el. Ennek köszönhetően mindkét irányból érkező levegő (fújt és szívott levegő) megszólaltat egy-egy hangot.

A 19. században Európában kifejlesztett szájharmonika (harp vagy harmonica) a 19. századra az Amerika közkedvelt hangszerévé vált, mely hazánkban csak kevéssel a második világháború előtt vált igazán népszerűvé. Legelőször rézfúvós zenekarok szólóhangszere, majd a country akkordozgató, később (mindmáig) a blues alapvető kelléke lett. A szájharmonikának több típusa létezik: attól függően, hogy milyen hangsor szólaltatható meg rajta beszélhetünk diatonikus vagy kromatikus szájharmonikáról.

Diatonikus szájharmonika

A diatonikus szájharmonikát 1826-ban Joseph Richter hangszerkészítő találta fel Mundharmonika (szájharmonika) néven. Ekkortájt inkább ékszerként vagy kiegészítőként tekintettek a ma hangszerként hasznosított tárgyra. 1857-ben Matthias Hohner (1833–1902) német órásmester valódi hangszerré tökéletesítette a szájharmonikát és megalapította a Hohner hangszergyártó céget.

Lényege, hogy csak a diatonikus hangsor található rajta, vagyis az alapvető szív-fúj játékmódot alkalmazva hét különböző hang szólaltatható meg. Különböző technikai elemekkel (hajlítás, overblow-draw) a további köztes hangok is kijátszhatóak, de a megszólaló hangi minőségüket tekintve nem azonosak az alaphangokkal. A diatonikus hangsor egy adott hangnemhez tartozó törzshangokat tartalmazza, ezért ezek a hangszerek is csak adott hangnemben használhatók teljes körűen. Például, ha egy dalt C-dúrban írtak, akkor C-s harmonikával lehet a legegyszerűbben eljátszani. Mivel az európai hangrendszerben egy oktáv 12 különböző hangra osztható, 12-féle hangolású harmonika létezik.

Attól függően, hogy a hangnem alaphangját (pl. C-dúrban a C hangot) hol helyezik el a hangszeren, beszélhetünk különböző pozíciókról. Az 1-es pozícióban a hangnem alaphangja az első lyukat fújva szólal meg. A blues szájharmonikások körében a legkedveltebb a 2-es pozíció, ahol a szívott második lyuk a hangzó alaphang.

Kromatikus szájharmonika

Nevéből sejthetően a teljes kromatikus skála (az összes létező hang; 12 félhang) megszólaltatható rajta. Bár a diatonikus harmonikán is előcsalhatóak ezeket a hangok, ez a hangszer nem igényel külön technikai megoldást ehhez. A hangszer végén található váltó segítségével, ami egyfajta reteszként működik, elérhetővé válik a kromatikus skála.

Általában jazz és klasszikus darabokban találkozhatunk jellegzetes hangjával, de a pop szakágban is akad ismert képviselője.

Részei

Két rézfésű egy fából, műanyagból vagy fémből készült ugyancsak fésűnek nevezett „testet” fog közre. Ezekre a rézfésűkre rögzítik a lamellákat, a kis réz lapokat, amelyek rezgése szabja meg a hang magasságát. A harmonika öltözéke a külső burkolat, mely általában faragott hangolásjelzéssel ellátott fém.

Története

A magyarországi szájharmonikázás története

A szájharmonikázás Magyarországon a második világháború előtt vált különösen népszerűvé. Elsősorban a cserkészmozgalmon belül működtek szervezett keretek között amatőr csoportok.

Madaras Árpád zenetanár Szájharmonika-iskola és album címmel közismert népdalokkal és cserkészindulókkal jelentetett meg tankönyvet, 1941-ben. Abban az évben jelent meg lemezen Pősz József Szláv Rapszódia című két szájharmonikára írott szerzeménye is, amelyet feleségével (Bakai Klára) adtak elő.

A világháborút követő időszakban a szájharmonika-zenekarok élték fény­korukat: a Barabás trió, Budapest szájharmonika trió, Szoboszlay szájharmonika kvintett, Hobby kvartett, Szivárvány szájharmonika trió, ABC szájharmonika trió, Dominó a kor népszerű könnyű- és komolyzenei darabjait hang­szerelték át szájharmonikákra. Az ABC szájharmonika-trió benevezett az ún. „magnószalagos” harmonika világbajnokságra (III. Internationalen Mundharmonika Wettbeverb auf Tonband 66/67), ahol 29 ország kétszáz hangfelvételes produkciója közül a kilencedik helyre rangsorolták őket. Az eredménynek köszönhetően a triót meghívták a ’68-as karlsruhei (NSZK) világbajnokságra, ahová nem utazhattak el. 1969-ben viszont ott voltak a svájci Wintherthurban rendezett hasonló versenyen élőben, és 4-5. helyezést értek el Hacsaturján Kard­táncának és Dinicu Pacsirtájának bemutatásával. Ekkor egy angol forgató­csoport filmre vette játékukat, és ez a felvétel belekerült a HOHNER hangszergyár referenciafilmjébe.

Az 1970-es években a hangszer zenei alkalmazása nagymértékben háttérbe szorult, inkább csak popzenei előadók, szólisták lemezén hallható, egy-egy számban. (Koncz Zsuzsa, illetve a Fonográf lemezein Tolcsvay László, Szabó „Manó” György – Atlasz, az LGT-ben Somló Tamás és Presser Gábor.)

A szájharmonikázásnak új lendületet az 1980-as évek első felében kibontakozó „blueskocsma-mozgalom”, illetve a blues műfaj magyarországi elterjedése adott. Bodonyi Attila (HBB), Bacsek István, Hagyó Béla (Palermo B.G.) számítanak a blues harmonikázás hazai úttörőinek. Az évtized közepén őket követték: Szabó Tamás és Ferenczi György, akik az 1993-as trossingeni szájharmonika-világbajnokságon kiváló minősítést (megosztott 5. helyezést) kaptak, folytatva ezzel a korábbi magyar sikereket.

Megjelent Magyarországon a professzionális jazz és komolyzenei harmonikázás is. Lázi Szabolcs a németországi trossingenben folytatott klasszikus szájharmonika-tanulmányokat Vatani Jaszuo japán mesternél, majd 1996-ban a Hohner Harmonika Euro-championship fesztivál I. díját nyerte el klasszikus, kromatikus szájharmonika kategóriában.

A kilencvenes években tomboló blues hullám megannyi szájharmonikást ösztönzött a műfaj különböző irányzataiban törekedve az eredeti, vagy éppen egyéni előadásmódra. (Sándor Béla, Oláh Andor, Flór Gábor, Pribojszki Mátyás, Besenyei Csaba). A 2000-es évek ifjú szájharmonikásainak legtöbbje már az ő nyomdokukban indult el.

A Magyar Szájharmonikás Szövetség az ország harmonikásainak hivatalos szervezete, melyet 1997-ben alapítottak.

Gyártó/márka szerint

Hohner

Napjaink talán legnagyobb harmonikagyártója a Hohner. A német cég gyártja a legtöbb és a legváltozatosabb harmonikákat. A Hohner harmonika igazán tradicionális hangzást produkál. Tradicionális bluest vagy countryt játszóknak ajánlják.

Lee Oskar

A Lee Oskar egy japán harmonika márka. Készítője maga is profi játékos, így saját tapasztalatai alapján készíthette el hangszerét. Ez vékonyabb is, könnyebb is a Hohnernél, és fésűje műanyagból készül. Magas tónusa miatt hangja előnyös a dzsesszben.

Hering

A Hering nevezetű harmonika szülőhazája Brazília. Teste vaskosabb és nehezebb az átlagnál, így fogása kényelmes. Hangja inkább mélyebb tónusú. Hangereje messze felülmúlja az előbbi két gyártó hangszeréét.

Seydel

A C. A. Seydel Söhne a legrégebbi harmonika-gyártó cég, 1847-ben alapították. A német gyárban készülnek hagyományos diatonikus és kromatikus hangszerek, de különleges és speciális modellek is (pl. 4 lyukú diatonikus, működő kulcstartó harmonika).

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1jharmonika

A VEB Klingenthaler Harmonikawerke (KHW) a szászországi Klingenthalban működő állami tulajdonú vállalat volt, amely a harmonikák, szájharmonikák és elektronikus hangszerek fő gyártója volt Kelet-Németországban.

Története

A VEB Klingenthaler Harmonikawerke 1949. január 1-jén jött létre több magánvállalat (pl. F. A. Rauner) összevonásával. Csak 1961-ben 125 578 harmonikát gyártottak ott, amelyeket több mint 40 országba exportáltak. A VEB Vermona 1964-ben beolvadt a Klingenthaler Harmonikawerke-be. 1972-ben további 17 állami tulajdonú vállalatot alakítottak át és vontak be a VEB Klingenthaler Harmonikawerke-be (pl. F. A. Böhm). Az elektronikus hangszerek és effektpedálok gyártása és fejlesztése a schönecki gyárban történt, ahol a VERMONA logó először 1972-ben jelent meg az ET-6 orgonán. 1985-ben több mint 3000 ember dolgozott a különböző részlegekben.

1990-ben, a német újraegyesítés során a Klingenthaler Harmonikawerke több önálló vállalkozásra bomlott, például a HDB electronic GmbH-ra, amely továbbra is a Vermona márkanéven gyárt, és a HARMONA Akkordeon GmbH-ra, amely a Weltmeister harmonikákat gyártja.

https://en.wikipedia.org/wiki/VEB_Klingenthaler_Harmonikawerke

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Mondd el a véleményed

For security, use of CloudFlare's Turnstile service is required which is subject to the CloudFlare Privacy Policy and Terms of Use.

HÚREMBER
KÜLÖNLEGES HANGSZEREINK

Lehet, hogy ez is érdekel

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.