Bajo sexto OH52SE - Oscar Schmidt by Washburn
| Méretek | 1030 × 390 × 120 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
Bajo sexto OH52SE - Oscar Schmidt by Washburn
| Méretek | 1030 × 390 × 120 mm |
|---|---|
| Hangszer neve | |
| Hangszer típusa | |
| Jellemző előfordulási helye | |
| Hangszer készítésének ideje | |
| Hangszer készítésének helye | |
| Hangszer készítője | |
| Hangszert restaurálta | |
| Menzúra | |
| Húrok száma | |
| Hangszeren történő játék módja | |
| Kontinens | |
| Ország |
A bajo sexto (spanyolul: „hatodik basszus”) a gitár családba tartozó mexikói húros hangszer, amelynek 12 húrja van 6 dupla húrsorban.
A gitárhoz hasonlóan játszanak rajta: a bal kéz a fogólapon lévő bundok segítségével változtatja a hangmagasságot, míg a jobb kéz pengeti a húrokat. Eredeti kialakítását a harmonikások (és hegedűsök) kíséretére szánták, és így rengeteg lehetőséget kínál mindössze két zenész számára. Ez a dinamika a regionális mexikói stílusok alapját képezi, még a több hangszerből álló együttesek esetében is. A basszusgitárosok megjelenése végül ahhoz vezetett, hogy sok játékos már nem használta a legalsó húrpárt. Emiatt a bajo sexto megelőzte közeli rokonát, a bajo quinto-t (spanyolul: „ötödik basszus”), amely megszüntette a legalsó húrpárt, és csak 10 (öt dupla húrsor) húrral rendelkezik.
A régebbi zenei stílusokban, ahol a hangszer a basszus szerepét tölti be, a húrokat általában az ujjakkal pengetik. A modern akkordikus és dallamos stílusokban gyakran pengetőt használnak.
Eredete és használata
A bajo sexto eredetét homály fedi. Bár a kialakulásáról korlátozott történelmi dokumentáció áll rendelkezésre, meggyőző bizonyítékok utalnak az európai hatásra. Különösen az 1800-as évek közepén-végén egy német zeneáruházláncnak voltak fiókjai Mexikó-szerte, beleértve Oaxacát is, ahová a németek jelentős számban vándoroltak ki. A német migráció az 1830-as és 1840-es években Texas déli része felé irányult.
A német bevándorlók zenei stílusait és hangszereit a mexikóiak beépítették saját zenei gyakorlataikba és hagyományaikba. A széles körű népszerűségre szert tett hangszerek közül a harmonika vált az egyik legnagyobb hatásúvá. A harmonikát széles körben használták az olyan tánczenei műfajokban, mint a keringő és a polka. A harmonikák megfizethető ára a zenészek széles köre számára elérhetővé tette őket, lehetővé téve számukra, hogy felfedezzék a nyugati zeneelméletet és kidolgozzák saját dalértelmezéseiket, amelyek optimálisak voltak szólóelőadásokhoz.
Bár a zenekarok népszerűek voltak a 19. század elején, korántsem voltak elterjedtek. A harmonikák és a bajo sextók kombinációja sokoldalú harmonikus lehetőségeket hozott a népzenészek számára, lehetővé téve egy egyszerű duó számára, hogy különféle zenei stílusokat írjanak át és valósítsanak meg, beleértve olyan népszerű dalokat is, amelyek korábban a nagyobb zenekarok sajátjai voltak. A bajo sexto egy erőteljes basszuselemmel járult hozzá, miközben egy szilárd ritmust hozott létre, amely lehetővé tette a harmonikának, hogy bonyolult és lírai dallamvonalakba merészkedjen, gyakran harmonizálva. Ez a dinamikus együttműködés vált a norteño zene védjegyévé.
A basszusgitárosok bevonása lehetőséget biztosított a bajo sexto játékosoknak, hogy a dallamjátékban is részt vegyenek, gazdagítva ezzel a mexikói norteño zene szerkezetét. Sok zenész annyira élvezte a basszusgitárosok által nyújtott kreatív szabadságot, hogy megrendeltek egy egyedi 10 húros modellt, amelyet ma bajo quinto néven ismernek, és amelyből a két legalsó húrt kihagyták. Ez az evolúció a mexikói norteño zene alkalmazkodóképességét és innovációját mutatja. A norteño csak az 1950-es években vált népszerű műfajjá Mexikó északi részén kívül. Ahogy az együttesek elkezdtek lemezfelvételeket készíteni és nagyobb közönség előtt fellépni, a stílus is fejlődött.
Egészen a közelmúltig a legtöbb zenei szótár és enciklopédia nem említette a hangszert. Néhány kortárs kutató szóbeli források – élő játékosok és hangszerkészítők – alapján igyekezett kinyomozni a hangszer hátterét. A bajo sexto a spanyol bandurriák és lantok leszármazottai, amelyek dupla húrokat használtak, és szintén kvintekre voltak hangolva, talán azért, hogy kiegészítsék a harmóniákat az együttesekben, amelyekhez olyan hangszerre volt szükség, amely képes volt a dallam harmóniáinak mély hangjait megadni.
A 17. és 18. században a mexikói kézművesek a spanyol elődök hatására többféle, három-, négy-, öt-, hat-, hét- és nyolchúros, dupla húrsorú hangszert építettek. E hangszerek leszármazottai többek között a bandolón, a guitarra séptima, a quinta huapanguera, a jarana jarocha, a concheras és a guitarra chamula.
A bajo quinto és a sexto gyártása a 19. században érte el a minőség és a népszerűség csúcsát Mexikó középső és déli részén, Guerrero, Michoacán, Morelos, Puebla, Oaxaca és Tlaxcala államokban.
A 19. század vége felé a bajo sexto észak felé kezdett vándorolni, ahol az esküvők és táncok, például a bailes de regalos (1870 és 1930 között népszerű) táncok népszerű hangszere lett. Ilyenkor általában kis tam dob szettekkel együtt játszottak a hangszeren.
Az 1930-as években a conjunto zene felemelkedése következett be, és a fejlődő stílus hangszerei a harmonika és a bajo sexto voltak. Ebben az időben a bajo sexto elsősorban basszushangszerként működött, erős ritmikai alapot biztosítva a szólóharmonikának. Az 1940-es évek végén basszusgitárral (később elektromos basszusgitárral), az 1950-es években pedig dobokkal egészült ki a modern conjunto együttes. A basszusgitár és a dobok bevonása felszabadította a bajo sextót a kizárólag ritmikus basszusfeladatok alól, és a bajo játékosok elkezdtek kísérletezni akkordokkal, ellenritmusokkal és dallamvonalakkal.
Ahogy a conjunto népszerűsége észak felé terjedt, a bajo sexto is vele tartott, és a hangszert az észak-mexikói és texasi zenészek más zenei formák megszólaltatására is elkezdték használni: az észak-mexikói norteño zenében és a határon túl a dél-texasi zenében, amelyet „tejano” (vagy Tex-Mex), „conjunto” vagy „música mexicana-tejana” néven ismerünk.
Szerkezet és hangolás
A bajo sexto mérete miatt fizikailag úgy néz ki, mint egy 12 húros gitár és egy cselló keresztezése. Vannak azonban fontos különbségek: A nyak rövidebb, a 12. bundnál csatlakozik a testhez (a modern 12 húros gitárok általában a 14. bundnál csatlakoznak); és (mivel mélyebbre van hangolva) a húrok vastagabbak. A régebbi hangszerek általában nagyobb testtel rendelkeztek; a modern hangszerek inkább gitárszerűek, és a test általában nem több mint egy hüvelykkel mélyebb, mint a gitáré. A modern hangszereken gyakran van egy kivágás a test felső, a nyak melletti részén, ami a bal kéz számára könnyebb hozzáférést biztosít a nyak magasabb játékpozícióihoz.
Mivel a hangszer egy oktávval lejjebb van hangolva, mint a hagyományos gitár, egyes hangszerek teste nem elég nagy ahhoz, hogy a legmélyebb E hang jól rezonáljon (valójában a bajo sexto akusztikailag tökéletlen, akárcsak a nagybőgő, a brácsa és az akusztikus basszusgitár), és sok játékos eltávolítja a hatodik húrsort, és csak 10 húron (öt húrsoron) játszik. A hangszerkészítők végül átvették ezt a gyakorlatot, és az építés során elkezdték elhagyni a mély E hangsort, így csak öt hangsoros hangszereket – bajo quintos – készítettek. Sok hangszeren a hanglyukba hangszedőt szereltek be, hogy a mély hangokat elektronikusan fel lehessen erősíteni az erősítőbe dugva.
A bajo sextók hagyományosan kvart hangolásúak, amit a gitárosok úgy hívnak, hogy „all fourths” tuning (de ez egy teljes oktávval lejjebb van). Az alsó három húrsor megduplázódik a magasabb oktávval (hasonlóan a 12 húros gitár alsó négy húrsorához), a felső három húrsor pedig megduplázódik unisonóban:
E2-E1 A2-A1 D3-D2 G2-G2 C3-C3 F3-F3 (a legalacsonyabbtól a legmagasabb húrsorig)
Van „szólóhangolás” is (egy oktávval lejjebb egy normál gitárnál), amely lehetővé teszi a bajo sexto számára, hogy olyan szólórepertoárt játsszon, amelyet a hegedűre írtak, a leírtnál 2 oktávval lejjebb megszólaltatva.
E2-E1 A2-A1 D3-D2 G2-G2 H2-H2 E3-E3
A bajo quinto a bajo sextóból származik. A bajo quintón nincsen mély E húrsor, és a következőképpen van hangolva:
A2-A1 D3-D2 G2-G2 C3-C3 F3-F3 (a legmélyebbtől a legmagasabb húrsorig).
Testreszabás
A bajo zene világában a feltörekvő zenészek útja hagyományosan azzal kezdődik, hogy egy tapasztalt zenésztől ajándékba kapják első húros hangszerüket. Ahogy idősödnek és tapasztalt játékosokká válnak, szokás, hogy felkeresnek egy képzett hangszerkészítőt, és egyedi játékstílusukra és preferenciáikra szabott hangszereket rendelnek. A bajo quinto fejlődése például az ilyen testreszabások közvetlen eredménye. Sok játékos olyan hangszereket keresett, amelyeknél a legalsó húrpár el van hagyva. Ezt a módosítást a basszusgitárosok megjelenése tette lehetővé, ami újfajta szabadságot biztosított számukra a dallami magasságok felfedezéséhez. A hangszer testreszabásának hagyománya mélyen a mexikói zenei hagyományban gyökerezik, ami aláhúzza a személyre szabott kézművességnek tulajdonított kiemelkedő értéket.
Ahhoz, hogy egy hangszer elérje a professzionális minőségű bajo quinto vagy sexto hőn áhított státuszát, aprólékos kézi munkával kellett elkészíteni és testre szabni. Bár minden egyes testreszabás az egyéni preferenciák bélyegét viselte magán, több visszatérő elem is megjelent, mint e kézműves mesterség emblematikus elemei:
Intarzia: Az egyedi intarziák a fogólapon vagy a hangszer testén, a díszes szegélyek mellett mindennaposak voltak.
Cutaway: A bevágott kialakítás bevezetésével maximalizálták a fogólap elérhetőségét, lehetővé téve a játékosok számára, hogy könnyedén elérjék a hanglyuk közelében lévő magasabb hangokat. Ez a tervezési újítás a jövő elektromos gitárosainak preferenciáit tükrözte.
Alacsony húrnyomás. Az alacsony húrnyomás, azaz a húrok és a fogólap közötti távolság, a zenészek körében általános preferencia volt. Ez a tulajdonság megkönnyítette a zökkenőmentesebb mozgást a fogólapon, lehetővé téve a precíz játéktechnikát.
Díszes koptatók: A hagyományos gitárokkal ellentétben a bajo sexto és quinto gitáron a koptatók nem korlátozódtak a húrok körüli területre. Ezek a díszes koptatók funkcionális és esztétikai célokat is szolgáltak, egyedi és feltűnő módon díszítették a gitár testét.
Híddizájnok: A bajo sextók és kvintók gyakran rendelkeztek széles, íves kialakítású hidakkal, amelyek további lehetőségeket kínáltak a díszítésekre.
Requinto-stílusú konstrukciók 12 húros hangszerekre
A 12-húros Requinto stílusú konstrukciók, más néven mexikói 12-húros gitárok, a hangszer testreszabásának sajátos és innovatív megközelítését képviselik, amelyet a mexikói zenében a bajo sexto és a quinto gazdag hagyományai mélyen inspiráltak. A bajo sexto és quinto hangszerekre szakosodott, elkötelezett lantkészítők kis száma ösztönözte a requinto-stílusú 12-húros gitár létrehozását – a zenészek leleményességének bizonyítékaként.
A hagyományos 12-húros gitárokkal ellentétben, amelyeket hat pár, húrpáronként főleg egymástól egy oktávra hangolt húr jellemez, a requinto-stílusú gitárok két hat húrból álló szettel rendelkeznek (unisono hangolva). Ez a konfiguráció a figyelemre méltó bajo sexto hangzásra emlékeztető, rezonáns hangszínt eredményez.
A 12 húros gitárok népszerű gyártói, köztük a Takamine, a Fender, a Martin és az Ibanez, a requinto-stílusú hangszerek készítésének éllovasai lettek. A legnépszerűbb választás messze a Takamine, amelynek John Jorgenson számára készült Takamine Signature művész modellje, amelyet a játékosok általában „el JJ”-ként emlegetnek, annyira keresett, hogy gyakran hiány van belőle. A Takamine képviselőjével készített interjújából Jorgenson arról értesült, hogy a japán gyár „nem tudja elég gyorsan megépíteni őket”. Egy Ariel Camacho nevű ikonikus regionális mexikói stílusú gitáros fiatalon bekövetkezett halála előtt Requinto stílusú beállítással használta a 12 húros signature-t, és sok játékos különösen az ő modelljét kedveli.
A hagyományos bajo sexto, amelyet nagy feszültségek elviselésére terveztek, jelentősen különbözik a modern 12 húros gitárok kisebb és szerényebb testalkatától, amelyek potenciálisan nem alkalmasak az ilyen igények kielégítésére. A túlfeszültség mérséklésére a zenészek különböző stratégiákat alkalmaznak, többek között:
-Húrméretek: A lehető legkönnyebb húrméretek használata a feszültség minimalizálása érdekében (pl. Magma Ultra-Light Strings: 9, 11, 16, 26, 36, 46)
-11 húr beállítása: Gyakran egyetlen E-húrt használnak a hagyományos két húr helyett.
-Áthangolás és capók: Az első vagy második bundon lévő capóval vagy anélkül alkalmazott áthangolási módszerek, hogy a standard hangnemben ürest húrokat érjenek el.
-Hídmegerősítések: nyomáselosztó oszlop, mint például a JDL Bridge Doctor, felszerelése a híd alá, hogy megelőzze az olyan szerkezeti problémákat, mint a híd leválása, a nyak elpattanása vagy a fedőlap megvetemedése. Ezek az oszlopok lehetnek csavarral vagy sárgaréz csapokkal szereltek (ez utóbbi ajánlott), lehetővé téve a vízszintes húrfelszerelést.
A hagyományokhoz hűen a testreszabhatóság továbbra is meghatározó jellemzője ezeknek a 12 húros konstrukcióknak. A jelenkor testreszabásai magukban foglalják a gitárok autók esztétikájára emlékeztető módon történő csomagolását, a koptatók módosítását, speciális hanglyuk hangszedők felszerelését, és a hangszer művészi díszítését. Ez a zenészek kreatív találékonyságának a megnyilvánulási formája, ahelyett, hogy egy ma már ritka szakterületben jártas hangszerészt keresnének.
OSCAR SCHMIDT COMPANY
Az Oscar Schmidt Company-t 1871-ben alapították és 1911-ben jegyezték be. Az 1900-as évek elejére a vállalatnak öt gyára volt Európában és egy gyár Jersey Cityben, a Ferry Street-en. Mindenféle húros hangszert gyártottak: gitárokat, bendzsókat, mandolinokat, ukuleléket, citerákat és autoharpokat.
A vállalat az 1920-as évek elején virágzott. Az Oscar Schmidt hangszereket az ország számos vidéki részén értékesítették, ahol nem léteztek zene-boltok. Az üzletkötők messze földön terjesztették a termékeket, így azok általános, kisvárosi bútor- és tartós fogyasztási cikk üzletekben is kaphatók voltak. A városoktól távol eső déli és appalache-i vidékeken élő vidéki gitárosok és blues-zenészek gyakran játszottak Oscar Schmidt hangszereken, mivel azok olcsók és helyben kaphatók voltak. De ugyanilyen fontos, hogy gyakran kizárólag a kiváló hangzásuk és hangerejük miatt választották őket.
Ma az Oscar Schmidtnél a prémium minőségű faanyagok, a minőségi fémalkatrészek és a szerény árak ideális hangszert alkotnak. Mindegyik hangszert az Egyesült Államokban egy képzett technikus ellenőrzi és állítja be, ami garantálja a sima bundvégeket, a precíz, alacsony húrnyomást és a rezonáns hangminőséget.

Értékelések
Még nincsenek értékelések.